Élõ közvetítés

  

PSOP XIII - PokerAkademia Series of Poker XIII

PSOP XIII - DodgyFish72 az első duplázónk

7 éve, 11 hónapja, 16 napja, 11 órája, 44 perce

Hétfőn este 20:00-tól a PSOP XIII 5. fordulójában csaptak össze az Akadémiások. Ezúttal egy kevésbé megszokott műfaj, a Seven Card Stud jelentette a fegyvernemet. A torna 45 regisztrációt hozott, valamivel kevesebbet, mint az eddigi versenyek.
Az összetett élmezőnyének tagjai persze indultak a minél több pont megszerzésének reményében. Az éllovas Drill_8 és a 2. helyen álló MagyarH szinte fej-fej mellett végeztek, előbbi 33., utóbbi 32. lett, ezúttal tehát nem zártak jó versenyt. Adott volt a lehetőség a hátrány csökkentésére, vagy akár az előzésre az üldözőbolynak.
Az összetett élmezőnyéből a 6. helyen álló chancetovegas88, a 9. DodgyFish72 és a 12. Latyi528 jutott be a nyolcfős döntőbe.
KÉP1
A kieséseket itt Tomzsi nyitotta, az 5. utcán kerültek be utolsó zsetonjai DodgyFish72 ellen.
KÉP2
DodgyFish72 ezután chancetovegas88-at is kiejtette.
KÉP3
A 6. helyen Time4Revenge végzett.
KÉP4
Hamarosan a PSOP V és PSOP VIII bajnoka - az egyetlen kétszeres összetett bajnok a PSOP történetében -, nyurga, alias gerapapa121 is elköszönt a tornától.
KÉP5
A 4. papamaci0 lett, aki stackje jelentős részét az alábbi partiban, DodgyFish72 ellen vesztette el. A 7. utcán kerültek all-in. Kevés megmaradt zsetonjától a következő leosztásban vált meg.
KÉP6
A heads-up Latyi528 kiesésével alakult ki, ezúttal is DodgyFish72 húzta magához a zsetonokat.
KÉP7
DodgyFish72 előnyből kezdte a heads-upot, és övé lett a győzelem.
KÉP8
Végeredmény:
1. DodgyFish72
2. AkkerPP
3. Latyi528
4. papamaci0
5. nyurga
6. Time4Revenge
7. chancetovegas88
8. Tomzsi
DodgyFish72 az 1. hellyel a PSOP XIII első duplázója lett, hiszen a 3. fordulóban is győzelemig menetelt. Ezzel nagyot lépett előre az összetettben, már 208 ponttal rendelkezik.
Az összetett öt forduló utáni állása hamarosan elérhető lesz.
Hétfőn este 20:00-tól a PSOP XIII 5. fordulójában csaptak össze az Akadémiások a PartyPokeren. Ezúttal egy kevésbé megszokott műfaj, a Seven Card Stud jelentette a fegyvernemet. A torna 45 regisztrációt hozott, valamivel kevesebbet, mint az eddigi versenyek.

Az összetett élmezőnyének tagjai persze indultak a minél több pont megszerzésének reményében. Az éllovas Drill_8 és a 2. helyen álló MagyarH szinte fej-fej mellett végeztek, előbbi 33., utóbbi 32. lett, ezúttal tehát nem zártak jó versenyt. Adott volt a lehetőség a hátrány csökkentésére, vagy akár az előzésre az üldözőbolynak.

Az összetett élmezőnyéből a 6. helyen álló chancetovegas88, a 9. DodgyFish72 és a 12. Latyi528 jutott be a nyolcfős döntőbe.


A kieséseket itt Tomzsi nyitotta, az 5. utcán kerültek be utolsó zsetonjai DodgyFish72 ellen.


DodgyFish72 ezután chancetovegas88-at is kiejtette.


A 6. helyen Time4Revenge végzett.


Hamarosan a PSOP V és PSOP VIII bajnoka - az egyetlen kétszeres összetett bajnok a PSOP történetében -, nyurga, alias gerapapa121 is elköszönt a tornától.


A 4. papamaci0 lett, aki stackje jelentős részét az alábbi partiban, DodgyFish72 ellen vesztette el. A 7. utcán kerültek all-in. Kevés megmaradt zsetonjától a következő leosztásban vált meg.


A heads-up Latyi528 kiesésével alakult ki, ezúttal is DodgyFish72 húzta magához a zsetonokat.


DodgyFish72 előnyből kezdte a heads-upot, és övé lett a győzelem.


Végeredmény:

1. DodgyFish72
2. AkkerPP
3. Latyi528
4. papamaci0
5. nyurga
6. Time4Revenge
7. chancetovegas88
8. Tomzsi

DodgyFish72 az 1. hellyel a PSOP XIII első duplázója lett, hiszen a 3. fordulóban is győzelemig menetelt. Ezzel nagyot lépett előre az összetettben, már 208 ponttal rendelkezik. Az éllovas továbbra is Drill_8.

Kulcsszavak: nyurga, Latyi528, Time4Revenge, PSOP XIII, chancetovegas88, DodgyFish72, AkkerPP, papamaci0, Tomzsi