Lapcsaládunk:

Élő közvetítés

  

WSOP blog az Everest Poker támogatásával - WSOP hírek, fotók, videók napról-napra

Everest Poker WSOP - Vihar előtti csend Vegasban?

2 éve, 8 hónapja, 22 napja, 2 órája, 3 perce

Az alábbi blogbejegyzést Kanrich_ készítette

Ahogyan azt már minden bizonnyal sokan tudjátok Zoleee blogbejegyzéseiből (első bejegyzés itt, második bejegyzés itt olvasható) szerencsésen megérkeztünk a világ póker-fővárosába, Las Vegasba. Sokat az útról már nem akarok írni, mert nem akarom kollégám szavait ismételni, legyen elég annyi, hogy nagyon hosszú volt, és nagyon örültünk, amikor a végén – még ha bőröndök nélkül is – de megérkeztünk a szállásunkra, ahol már szétnézni is alig volt erőnk, bedőltünk az ágyba.


Az első nap – átállás az itteni időzónára

Annak ellenére, hogy a csapat egyetlen tagja sem aludt 3 óránál többet a repülés előtti éjszaka, a kb. 24 órás ébrenlét után sem tudott senki sokáig aludni. Én magam itteni idő szerint hajnal 5-kor keltem fel, a többiek is hamarosan, fél óránként valaki kijött a szobájából, hiába, otthon már délután volt ekkor. Ezt követően mindenki azon volt, hogy ne aludjon el délután (ami ugye otthoni idő szerint este), de ez csak két embernek jött össze, nekem 5 óra körül már majd leragadt a szemem, el kellett mennem aludni 2 órát. Ezt követően azonban Skiboy keltett, és jelezte, hogy elég ennyi alvás, irány a belváros, nézzünk szét a kaszinókban. (Innen aztán hajnal 5-re értünk haza, és ma már sikerült egészen 11-ig aludnunk, ami 7 órás alvást jelent, és azt, hogy közel vagyunk az átálláshoz.)

Cash Game a Wynn-ben – OMG, WTF

Na szóval, akkor most íme az amire gondolom sokan kíváncsiak vagytok. Milyen is volt a játék a kaszinóban? Még mielőtt erre rátérek, leírom a teljesség kedvéért, hogy ahhoz, hogy eljussunk a kb. 1,5km-re lévő Wynn-be, taxit rendeltünk (séta esélytelen, dög meleg van). No, a taxi itt nem úgy működik, mint otthon, hogy uram, 5 perc múlva ott egy autó, hanem azt mondta a csaj a telefonban: 10 és 30 perc között küldd egy járgányt. Na mondom király, alig hittem a fülemnek (és azt sem hittem el, hogy itt egyik taxiban sincs GPS és eddig 4-ből egyetlen taxis sem tudta, hogy hová kéne minket hoznia, amikor bemondtuk a címet...). Mindenesetre végül jött egy autó, amely annak ellenére, hogy azt mondták, 6-an beférünk, csak ötszemélyes volt. Azt mondja a csaj, rendben hív egy másik autót, amire mi kb. 20 percet vártunk a ház előtt a 35 fokban (kezünkben pulóver, mert amúgy meg mindenhol megy a klima és szétfagysz), végül feladtuk és kimentünk a közelben lévő hatsávos útra, ahol kb. 15 mp-en belül le is tudtunk inteni egy taxit.

wynn

Bemegyünk a városba, mindenhol villognak a fények és mindenhol, amerre csak nézünk, egy kaszinó van, hihetetlen. Mi azonban a Wynn-be megyünk, mert Skiboy egész délután a netes fórumokat bújta és azt mondta, itt kell kezdenünk. Rendben, nézzük mi van ott.

Bemegyünk a kaszinóba, hirtelen egy végeláthatlan tér fogadott, tele minden nyerőgéppel, valahol a sor végén meg rulettasztalok, de ahhoz már jobb lenne taxit rendelni... Mindegy, bent legalább nincs meleg, induljunk neki felfeldezni a terepet és nézzük meg a pókerasztalokat.

A sor végén ott van a felírat: „Poker”. Végre, itt vagyunk Vegasban, és most először igazi, valódi asztalokat is látunk. Minden profi, hihetetlen. Nem lehet dohányozni, a terem elején ott egy nagy pult, ahol lehet a játékokra jelentkezni. Fel is iratkozunk, én vagyok a tizedik a várólistán. Pffff, na ez jó, mehetek is haza. De 5 perc után már az ötödik vagyok, 7 perc után pedig sorra kerülök (!) és végre valahára ott vagyok, ott van előttem, benne vagyok, Vegas és én itt vagyok és CG-t játszok. A fejem egy picit zúg, még nem álltam át, de nagy reményekkel vágok neki az éjszakának, és azon gondolkodom, vajon milyen lesz a mezőny az otthoni asztalokhoz képest. Biztos sokkal könnyebb, gondolom.

Leülök az 1/3-as asztalhoz, ami a legkisebb volt, körülnézek, ott ül velem szemben Skiboy, mellettem két fiatal srác, slégan szemben egy kínai gyerek, senki nem több 35-nél, kivéve egy kedves, ősz idős urat, aki az osztó mellett ül. $400-zal szállok be, azonnal elkezdhetek játszani, a zsetonokat egy másik alkalmazott váltja le, nem az osztó, a játék emiatt nem szakad meg egy pillanatra sem, amíg nem jön vissza a zseton, addig az osztó mindent fejben számol.

Első lapom 5dTs, nem baj, nem érdekel, automatikusan dobom be, pedig ingyen nézhetnék flopot, hiszen postoltam a nagyvakot, néznek, én meg megszeppenve elnézést kérek (???). Nem baj, a mai nap a felfedezés napja, azért jöttem, hogy beletanuljak az itteni játékba. Hamarosan egy JJ-t kapok, végre egy jobb hand, gondolom. Az UTG+2 limpel, amire én MP1-ből $15-ig emelek, ezt két másik játékos adja, amikor visszatérünk az UTG+2-höz, aki azonnal mondja, raise $60. Nézek, gondolkodok, mi lehet ez, de aztán úgy döntök, hogy nem elég erős a JJ ahhoz, hogy tovább harcoljak, eldobom. A maradék két játékosból egy adja a hívást, jön a csupa kicsi flop, UTG+2 emel potközelit, a másik dob, majd emelőnk megmutatja az ászait. Rendben, akkor ezek szerint itt megy a korai pozícióból a limp/reraise az ászokkal. A figura nevet és magához húzza a pénzt, $1 megy a dealernek, aki megköszöni (ez kötelező tipp, minden nagyobb kaszánál).

A következő körben KK-t kapok szintén MP-ben. UTG limpel, UTG+1-ben a kínai srác, aki eddig nagyon jól játszott és láttam rajta, hogy nem ő lesz az, aki ellen nagyon harcolni akarok, emel $15-ig. Következő játékos dob, én reraise $47-ig, amire mindenki dob, de a kínai játékos kis gondolkodás után (vizsgálva a stack-em méretét – How deep are you?) csak megad. Remek.

Flop: A66

Szép, köszi, első király párom Vegasban és persze hogy jön az ász a flopra a preflop 3 betelt partiban. Ellenfél passzol és pozícióból $52-ig emelek, amire kis gondolkodás után csak megad. Oké, ennyi volt hacsak nem király jön a flopra, vége a partimnak, gondolom.

Turn: 4

Kínai srác gondolkodik, majd $65-ös emelést jelent be. Hoppá, mondom ez meg mi a fene? Mit akar jelenteni? Gondolkodom, nézek magam elé, és tudom, hogy itt most ezt nem fogom megadni, de azért gondolkodom, mert olyan szívesen rátolnám, de nem teszem. Eldobom, és majd megöl a kíváncsiság, hogy mi a fene lehetett az ellenfélnélm, de nem tudom meg. Azóta is gondolkodok ezen egyébként.

A srácról a későbbiekben kiderült, hogy az egyik legjobb az asztalnál (merhogy sok jó játékos volt, de erre visszatérek mindjárt), az előtte ülő fish-t nagyon sokszor izolálta, használta a pozíciót, postflop is jól játszott, tökéletes volt minden bet sizing-ja, jól blöffölt. Milye lehetett abban a partiban? Ász full?

wynn


Egy körrel később megint király párt kapok, előtte egy AK-t, de nem tudok vele semmit nyerni, mert az asztal nagyon tight. És akkor térjünk is rá a játékosállományra. Mit mondjak? Jobbat vártam, sokkal jobbat, online rég kiszálltam volna az asztalról, mert egyetlen fish volt, aki Skiboy után ült, velem szemben az osztó mellett, az a bizonyos ősz idős úr, akiről beszéltem. Nem volt több, de komolyan. A többiek, ha nem is NL200 nyerő online regulár szinten, de jól játszottak, nem csináltak nagy butaságokat, és kb. minden ötödik körben körbefoldolták az asztalt (!). Ilyen lenne Vegasban a live cash game? Átfut a hideg rajtam.

Asztalcsere - Bélabácsi Monte Carlo-i partijáról beszélünk


Felállok, elmegyek a table managerhez, és asztalcserét kérek, kb. 1 perc múlva már szólítanak is: Kanrich, one free seat on table 17 for you. Veszem a zsetonokat és átmegyek. Na nézzük, mi van itt? Leülök, mellettem csak fiatalok, itt nincs egy olyan játékos sem, aki 35 felett lenne. Két kör után látom, brutálisan jó az asztal, a szó szoros értelmében $1/3-as téten egy fish sincs, ekkor már megjegyzem magamnak: nem baj, majd játszom online :)

Elegem van, lopok, izolálok, online regulárok ellen játszom minimáltéten, de most már kezdem élvezni. Elbeszélgetünk a srácokkal, mellettem egy holland gyerek, aki semi-pro, ő mutatja be még három haverját, akik szintén Hollandiából jöttek, mindhárman profik. Szemben egy amerikai gyerek, ő is ebből él, még van velünk két másik játékos, akik nem beszéltek semmit, ők nem voltak annyira erősek, de mondjuk online olyan 35/10-es statot mutatott volna a HUD, ha vizsgálja őket. Nice table selection.

Elkezdünk beszélni, mikor mondom, hogy Budapestről jöttem, azt mondja az egyik srác, hogy játszott ott az EPT-n, és meséli, hogy mennyire rosszul volt szervezve. Erre nem szólok semmit, két perc múlva már az EPT-t nyerő William Fry-ról beszélünk, és azon kapom magam, hogy a hollandok a Ruttkai vs. Fry összetűzésről beszélnek. WTF? Elmeséltem, ahogyan én hallottam, nem nagyon tettem igazságot, én úgy vagyok vele, nem láttam, nem az én dolgom dönteni, mindenesetre ekkor már olyan hajnal 3 volt és nevetgéltünk az asztalon, amelyet educational table jelzővel illetünk. A holland srác azt elemzi, hogy a WSOP előtt ilyenek az asztalok (na jó, ez tényleg extrém jó asztal- mondja), de mikor beindul a világbajnokság, minden megváltozik majd. Úgy legyen – mondom.

A beszélgetés megy tovább, kérdezem a holland srácoktól, voltak-e Monte Carlo-ban az EPT-n, mondják, hogy nem, de örülnek, hogy holland nyerte. Mondom volt egy magyar is a döntő asztalon, méghozzá Bélabácsi. Ismeritek? – kérdezem. Yes, Belabacsi, I know the guy, played with him online (ismerem, játszottam vele online), jött a válasz. Majd az ezt követő mondat:

He was the guy, who made a 4 bet shove with AKs, right? – Na ekkor már tényleg röhögtem, elkezdtünk beszélni a partiról, és azt elemezték, hogy mekkora money jumpokat csinálhatott volna, ha nem játszik ilyen agró módon, de megjegyzem, mindenki dícsérte és beszéltük, hogy meg akarta nyerni az egészet, tetszett nekik a move. De azért mégis, ez milyen fura? Ismerték egyrészt a játékost, másrészt tudták a partit. Biztos fish-ek, nem?

Everest Poker

Itt elfáradtam, felálltam és mondtam a többieknek, hogy menjünk, akik bólintottak és felálltunk. $57-et buktam, de szerintem jól játszottam, csakhát egyrészt nem volt olyan szituációm, ahol nyerhettem volna, másrészt az ellenfelek is nagyon jók voltak (értsd egy fish volt két asztalon, ahol játszottam). A többiekkel beszélgetve mindenki hasonlókat mondott, kivéve Zoleee-t, aki a legjobb asztalt fogta ki.

Hazamentünk taxival, majd reggel 11-ig aludtunk. Ezt követően leültem a gép elé, Everest, lenyomtam 400 handet, mert utána megéheztem, majd két billiárd partit követően beugrottunk a medencébe és hülyültünk a srácokkal. Arról beszéltünk, hogy ma a Venetian-ba megyünk, és induljunk el minél korábban. A ma estéről is szeretnék majd írni, remélem tetszett ez a kis beszámoló, ha lenne valami kérdésetek, csak hajrá.

Szólj hozzá, vagy kérdezz ebben a fórumtopikban!

Kulcsszavak: cash game, Wynn