Lapcsaládunk:

Élő közvetítés

  

WSOP blog az Everest Poker támogatásával - WSOP hírek, fotók, videók napról-napra

Everest Poker WSOP - The Mirage – kevés asztal, jó játékosok

2 éve, 8 hónapja, 16 napja, 6 órája, 27 perce

Telnek-múlnak a napok Las Vegasban és ma már azon kaptuk magunkat, hogy egy hét eltelt. Egy hét, és eddig minden nap játszottunk, még közvetlenül az érkezés utáni szerdán is, amikor mindenkinek zúgott a feje az átállás miatt, hiába na, egy nap alatt nem könnyű kilenc órával eltolni az életritmusodat. Tegnap néhány ember már azt mondta, hagyjuk ki az estét, inkább pihenjünk egyet, maradjunk itthon,a medence mellett relaxáljunk egy picit, de végül győzött a játék iránti vágy, mindenki összeszedte magát Zoleee-n kívül és a szokásosnál egy picit később, este 10-kor elindultunk a városba. A mai napra a Mirage volt a cél, ott még nem jártunk.


A Mirage a Venetian-nal szemben található, az épület tetején óriási betűkkel hirdeti magát az egyébként patinás épület és szinte hívogat minket befelé. Miután bemegyünk az épületbe, minden tökéletesen ugyanolyan, mint eddig bárhol volt, nyerőgépek egymás után, végeláthatatlan sorban, emberek tömkelege az asztaloknál és a gépek előtt, a póker szoba pedig a kaszinó sarkában található. Első nekifutásra valahogy nem volt szimpatikus nekem az egész, egyrészt semmi hangulata nem volt a helynek, másrészt alig volt pár asztal, ha jól emlékszem este 11-kor összesen 5 db ½-es asztal ment és ennél magasabb no limit játék nem is volt... Na most gondolhatjátok, odamentünk 5-en, összesen 5 asztal volt, egymás ellen nyilván nem akartunk játszani, így hamarosan azt a döntést hoztuk, hogy két ember átmegy a Venetianba szembe, míg hárman pedig maradunk itt. Demiro és Skiboy tehát fogta magát és átgyalogolt a szemben lévő kaszinóba, míg én, buktar és dzsairosz pedig maradtunk a Mirage-ben, ahol valahogy az Istennek sem akartunk sorra kerülni és ráadásul az asztalok kívülről sem tűntek jónak. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy türelmes ember, így miután Demirotól kaptam egy SMS-t, mely szerint a Venetian-ban 15 asztal megy, átmentem oda.

Mirage
The Mirage


Buktar és dzsairosz beszámolója alapján a Mirage-ben meglehetősen feszes asztalok voltak jó játékosokkal és nehéz volt itt nyerni. Azt mondták, többet ne menjünk ide és egyébként is, a mai napon a nemzetközi fórumokat olvasva is azt a következtetést kell levonunk, hogy nem a Mirage a legjobb hely, ha nyerni akarunk, dehát na, itt vagyunk két hónapig, ezt is meg kellett nézni...

Szóval átmentem a Venetian-ba, ahol igencsak sok asztal ment, és ráadásul az asztalok is jónak tűntek kivülről, sőt 2 percen belül be is tudtam ülni. Velem szemben egy huszonéves Los Angeles-i srác, akinek be nem állt a szája, látszott rajta, hogy valamit konyít a játékhoz, de online például 1 óránál biztos nem bírna többet már egy 50-es asztalon sem. Mellettem kettővel egy Kanadai arc, ha saccolnom kéne azt mondanám, hogy legalább 5 sör már biztos volt benne, de amúgy nagy figura volt, generálta a hangulatot, mellettem közvetlenül egy amerikai, akivel a sportról beszélgettünk és elmondta, hogy imádja a focit. A másik oldalamon lévő játékosokról nem tudok mit írni, mert azok ilyen vándormadarak voltak, megérkeztek, beültek egy 100-assal és mentek is elég gyorsan :)

Miután leültem, a harmadik leosztásra egyből kaptam egy ász párt. Végre! Ezzel most nyernem kéne, mert az utóbbi napok elég szerencsétlenre sikeredtek, hiszen többször kaptam 3 és 4 outos bad beateket, illetve egyszer nem húztam be a 13+ outos draw lapjaimat, de sebaj, hosszútáv-hosszútáv. Na szóval, megkapom az ász párt, emelek vele preflop 16-ig előlről, amire a középső pozícióból és a későiből is jön egy megadás.

A flop 864 színdraw-val, én emelek $41-et, mire a középső úr all-in tol és beteszi maradék kb 110 zsetonját, a hátsó pozíciós ember pedig dob. Azonnal megadok, megvárom a leosztás végét és azt, hogy bemutassa ellenfelem a kezében lévő nyolcas párját, mellyel top setet floppolt... Nice, OMG, a fejem gőzölög, nem hiszem el, hogy az utóbbi napok iszonyú peches leosztásai után a mai nap is így kezdődik, de sebaj, beindítom kedvenc online rádiómat (Loungeradio.com), mert a Venetian-ban van free wifi, én meg online is mindíg ezt hallgatom játék közben, szerencsét fog hozni.

Újratöltök azonnal, ismét maximum van előttem és nem hiszek a szememnek, az este folyamatosan kapom az ász és király párokat, illetve az ász-királyokat, ász-dámákat, melyekhez a flop is jön. Nem akarok most leosztásokba belebonyolódni, legyen elég annyi, hogy jó nap volt a tegnapi és több buy-in-t is nyertem.

Leírnám még azonban azt, hogy alapvetően még mindig bajban vagyok élőben itt az ász-királyok megjátszásával abban az esetben, ha preflop rámhívnak (3bet). A többiekkel is megbeszéltem és nem jutottunk nagyon konszenzusra, mert eddigi megfigyeléseink alapján itt csak a QQ+ párokkal 3 betelnek preflop (QQ ritkán), kivéve a jobb játékosokat. Tegnap kétszer is előfordult, hogy UTG-ben AK volt nálam és miután emeltem, középről 3 beteltek 150BB deepen. Mit csináljak? Adjak meg és ha nem jön ász vagy király akkor check/fold, nem annyira tetszik. Hívjak vissza és dobassak minden rosszabb lapot, meg eleve nem is hiszem, hogy AJ-vel emelne rám. Végül mindkétszer csak megadtam, egyszer jött a király és check/raise all-in tettem az ellent, másik alkalommal meg csupa kicsi flop után check/foldot játszottam.

 

Everest Poker WSOP Steps versenyek - juss ki Te is a WSOP-ra!


Nem untatlak benneteket további leosztásokról, inkább írok a játék képéről. Általában is jellemző, hogy iszonyú jó a hangulat az asztaloknál, mert az emberek azért jönnek, hogy nevessenek, szórakozzanak, átbeszéljék a sportmeccseket. Mindig megkérdezik, hogy ki honnan jött és miután kiderült, hogy magyar vagyok, a Kanadai fickó megkérdezte, hogy hogy van magyarul az, hogy raise? Mondom neki, hogy ezt úgy mondjuk: „Emelek”

Na több sem kellett, ezután a csávó, majd az asztalon hamarosan a többiek is úgy jelentették be a hívást, hogy próbálták kimondani: „Emelek”. A dealer egyből vette a poént és még ő is mondta egyszer-kétszer :). Ezt követően a magyar és amerikai lányokról beszélgettünk, mert arról, hogy milyen sportok mennek európában és amerikában. Itt senki nem borítja rá az asztalt a másikra, ha az veszít, sőt, még csak nem is kezdi el okítani az ellenfelet, hogy az mennyire hülye és hogy játszhatta úgy a partit, ahogy játszotta.

Még valami, ami furcsa és már rég óta le akarom írni: Amikor zsetont vásárolsz, itt csak kétféle értékű zsetont kapsz. Amennyiben az 1/2-es vagy 2/5-ös asztalra ülsz le, akkor csak $1-es és $5-ös zsetonokat kapsz, annál nagyobbat nem, nincs is annál nagyobb. Ez először nagyon furcsa volt, de később rájöttem, hogy mennyire hasznos, hiszen rögtön látni, hogy ki mennyire deep és nem lehet elrejteni a nagy értékű zsetonokat, ahogyan azt otthon szokták. Másrészt a legtöbb helyen az asztalra rakott cash is játszik, ezzel nincs senkinek problémája, ez egyébként a Bally’s-ben nem így van. Általában ha beülsz, és nem te lennél a nagyvak, akkor postolnod sem kell, azonnal, ingyen kapsz lapot (a Wynn-ben nem így volt, máshol igen).

A fenti blogbejegyezést Kanrich_ készítette

Szólj hozzá a blogbejegyzéshez, vagy kérdezz! Itt megteheted

Kulcsszavak: cash game, Mirage