A 45 éves Neil Channing a brit póker meghatározó alakja. 2008-ban megnyerte az €4.200 Irish Open Main Eventet, 1.263.261 dollárt vágott zsebre. A WSOP-n tavaly érte el legjobb eredményét, a heads-upban maradt alul Henry Lu ellen az egyik $1.500 NLHE eventen (Botond Balázs 7. helyen végzett). Teljes élőtorna nyereménye $3.385.765.
Az idei vébén 4 ITM-et szerzett, emellett néhány rossz tapasztalatot. Channing felháborodott a WSOP-n pókerező fiatal regularok viselkedésén, akik többnyire gúnyosan, kirekesztően viselkednek a képzetlen játékosokkal. Szerinte ez rosszat tesz a pókernek, amit hamarosan a pénztárcájukon is érezni fognak a játékosok. Véleményének új blogbejegyzésében adott hangot.
Neil Channing
Channing blogbejegyzése:
"A WSOP kezdetén épp alváshoz készülődve mentem fel a szobámba, miután ismét a nap végén estem ki. Beszálltam a liftbe a másodikon, de tele volt emberekkel, akik a lobby-ból jöttek. Az, hogy ők is pókeresek nem igazán sokkolt, a hotel ilyenkor tele van pókeres népekkel, de ezúttal furcsa volt, mert a napi eventből még vagy 40 perc hátra volt.
Úgy döntöttem, bezsúfolom magam, nem akartam megvárni a következő liftet. Néhány pillanattal később már egy srác orrától álltam pár centire. A balomon az egyik srác beszélgetni kezdett a másikkal a jobbomon, hogyan ünnepelték meg az orromnál álló Millionaire Maker karkötőjét (Benny Chen - a szerk.), amihez mellesleg 1,2 millió dollár is járt.
Körülbelül 22 másodpercem lehetett, hogy mondjak valamit, mielőtt az én emeletemre érünk, úgyhogy azt mondtam...
"Gratulálok, ez lenyűgöző, biztos nagyon izgatott vagy, ez igazán nagy eredmény" - vagy valami ilyesmit.
Senki nem reagált a szavaimra. Az orrát az arcomnál pihentető srác meg sem rezzent, rám sem nézett, a többi utas szintén semmit sem reagált. Négy vagy öt másoperc telhetett el, mire a balomon álló fiatal azt mondta a jobbomon állónak, hogy már valamikor játszottak együtt a Main Eventen. Aztán eszembe jutott, hogy a jobbomon állóval én is játszottam párszor cash game-et, meg egy pár WSOP eventet is. Egyikben sem volt túl szerencsés, gondoltam, nem nagy rajongóm. A milliomos barátját még sosem láttam.
Húsz másodperc múlva pedig azt mondtam...
"Jót dumáltunk srácok, jó éjt."
Ennyi volt az este, lefeküdtem aludni.
Teljesen le voltam sokkolva. Pusztán kíváncsi emberként, mert érdekelt, hogy mit él át az orromhoz közeli ember - valami kedveset akartam mondani. Egyetlen igazi angol úriember sem szereti a csendet, igyekszik betölteni valahogyan. Örültem a srác sikerének. Nem szarkasztikusan, nem akartam stake-elést kérni, nem akartam pénzt kölcsönkérni, nem is lehetett a közeledésem máshogy értékelni, mint egy pasasét, aki kedves próbál lenni.
Úgy néztek keresztül rajtam, mint aki nem is létezik. Olyan megvetően néztek levegőnek, mintha szuahéliül szólaltam volna meg, vagy láthatatlan lennék. Megrázó volt.
Néhány nappal a liftes esetet megelőzően az egyik $1.000 eventen játszottam. Azon, amelyiken re-entry lehetőség is volt. Az első asztalom délelőtt 11-kor indult, és tele volt kedves emberekkel, akiknek normális polgári munkája, élete van, egyszerűen úgy döntöttek, kipróbálják magukat a világbajnokságon, adnak egy esélyt a nagy nyereménynek, miközben szórakoznak kicsit. Legtöbbjük még semmilyen pókerversenyen nem győzött, de nem érdekelte őket, élvezni akarták a játékot.
Miután kiestem erről a nagyon barátságos, közvetlen emberek alkotta asztalról, úgy döntöttem, kihasználom a re-entry lehetőséget.
Azok a játékosok, akik a délután négyes menetre neveztek, azt láthatták, hogy nagyon sok profi játékos indult - olyanok, akik kihagyták az első menetet, mert csak kora délután sikerült kikászálódniuk az ágyból. Az asztalom tele volt önjelölt "klasszisokkal" - többségük öt nyerő évet sem tud felmutatni -, teljesen elszállva maguktól.
Olyan volt, mint egy verseny, ahol az a lényeg, ki bizonyítja előbb, hogy nagyobb seggfej, mint a többiek.
Mindannyian hangosan beszéltek, jellemzően keresztül az egész asztalon, és csak nagyon ritkán csitultak el, hogy meghallgassák, mit mond a másik. A fő témát az "idióták" jelentették, akik össze-vissza limpelnek és nem 3betelik A-J lapjukat cutoffból. A stake-elésről, make-upokról és nagy nevezési díjú versenyekről beszéltek, illetve játékosokról, akiket én is ismerek az online színtérről, bár sosem találkoztam velük. Egymást túlkiabálva tárgyaltak range-ekről, fold equity-ről, de mindig ugyanoda tértek vissza, önmagukhoz, hogy milyen kibaszott nagy játékosok.
Két kedvesnek tűnő idősebb úr is volt az asztalnál. Ők egyáltalán nem beszéltek. Nem voltak valami jó pókeresek, több olyan dolgot csináltak, amit a többiek néhány perce az idióták játékának neveztek. Láthatóan nehezen tudtak volna csatlakozni a beszélgetéshez, valószínűleg fogalmuk sem volt, kik azok az online játékosok, akik szóba kerültek, mint ahogyan arról sem, mit jelent a make-up, vagy mi a megfelelő 3bet shoving range.
Pedig úgy éreztem, érdekes figurák, akik sokat tudnának mesélni. Úgy tűnt számomra, már megéltek ezt-azt. Valószínűleg gyerekeik és unokáik vannak, talán vállalkozásuk, amit önerőből építettek fel, talán rendkívül sikeresek a saját területükön. Valószínűleg tudna tanulni tőlük a fiatal generáció. Nem pókerről, hanem az életről. Talán a háborút is megélték, a hazájukért harcoltak. Ki tudja? Már sosem derül ki számomra. Mindketten az asztal túlsó felén voltak, és esélyem sem volt beszélgetni velük, mert a mellettem ülő srác láthatóan egyáltalán nem szándékozott befejezni saját maga hangos dicsőítését.
Senki egyetlen szót sem szólt a két úrhoz. És ők sem szólaltak meg egyetlen alkalommal sem. Egymással sem beszéltek, mert köztük is ült egy fiatal játékos, aki arról tartott előadást, milyen online játékokban vett részt és mennyire beteg partikat játszott. Emlékszem, az egyik úr leosztását követő beszélgetésre. Arról vitatkoztak gúnyosan, hogy a férfi 4X emelése mekkora erőt jelent. Úgy tárgyalták ki a partit, mintha az idősebb úr ott sem lett volna, vagy mintha egyáltalán nem tudna angolul. Két srác fennhangon nevetett a férfi játékán.
Kiestem a tornáról. Dühös voltam és felháborodott.
Nyilvánvaló számomra, hogy az a viselkedés, amit ezen a napon tapasztaltam, nagyon rosszat tesz a póker jövőjének. Miután kiszálltam a liftből, rájöttem, hogy ez a viselkedés túlmutat a pókeren, és egész társadalmunk jövőjéről fest szomorú képet.
Tényleg ennyire képtelenek kommunikálni egymással a különböző generációk? És ha ez így is van, tényleg azt jelenti, hogy meg sem kell próbálnunk?
A fiatalok tényleg semmit nem tanulhatnak az idősebbektől?
Ez az a jövő, amit majd élnem kell, ha felettem is eljárt a kor?
A fentiek miatt inkább a $1.000 és $1.500 versenyeket kerestem a WSOP eventek között. A $2.500 és magasabb nevezési díjú tornáktól távol maradtam. Úgy tűnt, utóbbi versenyek tele vannak olyan pókeresekkel, akik között annyira rosszul éreztem magam. Úgy tűnt, nekik már nem jelent önfeledt szórakozást a póker.
Biztos vagyok benne, hogy semmi jelentősége annak, amit leírtam, ez a viselkedés folytatódik majd a versenyeken. A játékosok bizonyos csoportja egyszerűen nem hajlandó befogadni senkit, aki a csoporton kívül áll, hiába ül ott az asztalánál. Rendben, ahogy gondolják. Hamarosan már csak egymás között tologatják a zsetonokat, mert rajtuk kívül senki sem indul majd a versenyeken, és akkor talán megértik, hogy a viselkedésük kannibál módjára falja fel a pókert. Megkapják, amit megérdemelnek.
Régen sok időt töltöttem azzal, hogy megpróbáljak változtatni azokon a dolgokon, amik bántanak. Sokat tweeteltem, írtam különféle fórumokon. A legtöbben csak gúnyosan nevettek ezeken a kísérleteken. Nem hiszem, hogy az embereket a pókerasztalnál kellene megnevelni, viszont nagyon is hiszem, hogy a gyenge játékosok pocskondiázása rosszat tesz a pókernek, rosszat tesz a pókeres profitnak, azok profitjának is, akik a pocskondiázók között vannak. És rosszat tesz az emberi kommunikációnak úgy egyáltalán. Persze megértem, hogy vannak játékosok, akik egyszerűen félénkebbek és fülesben szeretnek játszani, miközben online OFC-znek - igaz, azt annyira nem értem, miért nem a tornára koncentrálnak, miért nem hajtanak a győzelemért, ha már kifizették a nevezési díjat, de az ő pénzük, ha csak 40%-ban akarnak a játékra koncentrálni, hát tegyék.
Azok, akik úgy gondolják, túlságosan messzemenő következtetéseket vonok le néhány kiragadott példa alapján, tévednek. Egy nagyon is általánosan megfigyelhető dolgot mutattam be a példákkal, egy dolgot, ami elszomorít. Úgy gondolom, fontos, hogy megszűnjön az a mentalitás, ami kirekeszti a gyengébb pókereseket.
Emlékszem, a pályám elején kevés tornán értem pénzbe, de még így is nagyszerű mulatság volt a póker, ezért próbálkoztam tovább..." - írta Channing.
Channing blogbejegyzésére többek közt Daniel Negreanu is reagált legújabb Rantjében (a blogbejegyzést érintő rész 16:35-nél található).
Mi a véleményetek a témáról?
Az idei vébén 4 ITM-et szerzett, emellett néhány rossz tapasztalatot. Channing felháborodott a WSOP-n pókerező fiatal regularok viselkedésén, akik többnyire gúnyosan, kirekesztően viselkednek a képzetlen játékosokkal. Szerinte ez rosszat tesz a pókernek, amit hamarosan a pénztárcájukon is érezni fognak a játékosok. Véleményének új blogbejegyzésében adott hangot.
Neil Channing
Channing blogbejegyzése:
"A WSOP kezdetén épp alváshoz készülődve mentem fel a szobámba, miután ismét a nap végén estem ki. Beszálltam a liftbe a másodikon, de tele volt emberekkel, akik a lobby-ból jöttek. Az, hogy ők is pókeresek nem igazán sokkolt, a hotel ilyenkor tele van pókeres népekkel, de ezúttal furcsa volt, mert a napi eventből még vagy 40 perc hátra volt.
Úgy döntöttem, bezsúfolom magam, nem akartam megvárni a következő liftet. Néhány pillanattal később már egy srác orrától álltam pár centire. A balomon az egyik srác beszélgetni kezdett a másikkal a jobbomon, hogyan ünnepelték meg az orromnál álló Millionaire Maker karkötőjét (Benny Chen - a szerk.), amihez mellesleg 1,2 millió dollár is járt.
Körülbelül 22 másodpercem lehetett, hogy mondjak valamit, mielőtt az én emeletemre érünk, úgyhogy azt mondtam...
"Gratulálok, ez lenyűgöző, biztos nagyon izgatott vagy, ez igazán nagy eredmény" - vagy valami ilyesmit.
Senki nem reagált a szavaimra. Az orrát az arcomnál pihentető srác meg sem rezzent, rám sem nézett, a többi utas szintén semmit sem reagált. Négy vagy öt másoperc telhetett el, mire a balomon álló fiatal azt mondta a jobbomon állónak, hogy már valamikor játszottak együtt a Main Eventen. Aztán eszembe jutott, hogy a jobbomon állóval én is játszottam párszor cash game-et, meg egy pár WSOP eventet is. Egyikben sem volt túl szerencsés, gondoltam, nem nagy rajongóm. A milliomos barátját még sosem láttam.
Húsz másodperc múlva pedig azt mondtam...
"Jót dumáltunk srácok, jó éjt."
Ennyi volt az este, lefeküdtem aludni.
Teljesen le voltam sokkolva. Pusztán kíváncsi emberként, mert érdekelt, hogy mit él át az orromhoz közeli ember - valami kedveset akartam mondani. Egyetlen igazi angol úriember sem szereti a csendet, igyekszik betölteni valahogyan. Örültem a srác sikerének. Nem szarkasztikusan, nem akartam stake-elést kérni, nem akartam pénzt kölcsönkérni, nem is lehetett a közeledésem máshogy értékelni, mint egy pasasét, aki kedves próbál lenni.
Úgy néztek keresztül rajtam, mint aki nem is létezik. Olyan megvetően néztek levegőnek, mintha szuahéliül szólaltam volna meg, vagy láthatatlan lennék. Megrázó volt.
Néhány nappal a liftes esetet megelőzően az egyik $1.000 eventen játszottam. Azon, amelyiken re-entry lehetőség is volt. Az első asztalom délelőtt 11-kor indult, és tele volt kedves emberekkel, akiknek normális polgári munkája, élete van, egyszerűen úgy döntöttek, kipróbálják magukat a világbajnokságon, adnak egy esélyt a nagy nyereménynek, miközben szórakoznak kicsit. Legtöbbjük még semmilyen pókerversenyen nem győzött, de nem érdekelte őket, élvezni akarták a játékot.
Miután kiestem erről a nagyon barátságos, közvetlen emberek alkotta asztalról, úgy döntöttem, kihasználom a re-entry lehetőséget.
Azok a játékosok, akik a délután négyes menetre neveztek, azt láthatták, hogy nagyon sok profi játékos indult - olyanok, akik kihagyták az első menetet, mert csak kora délután sikerült kikászálódniuk az ágyból. Az asztalom tele volt önjelölt "klasszisokkal" - többségük öt nyerő évet sem tud felmutatni -, teljesen elszállva maguktól.
Olyan volt, mint egy verseny, ahol az a lényeg, ki bizonyítja előbb, hogy nagyobb seggfej, mint a többiek.
Mindannyian hangosan beszéltek, jellemzően keresztül az egész asztalon, és csak nagyon ritkán csitultak el, hogy meghallgassák, mit mond a másik. A fő témát az "idióták" jelentették, akik össze-vissza limpelnek és nem 3betelik A-J lapjukat cutoffból. A stake-elésről, make-upokról és nagy nevezési díjú versenyekről beszéltek, illetve játékosokról, akiket én is ismerek az online színtérről, bár sosem találkoztam velük. Egymást túlkiabálva tárgyaltak range-ekről, fold equity-ről, de mindig ugyanoda tértek vissza, önmagukhoz, hogy milyen kibaszott nagy játékosok.
Két kedvesnek tűnő idősebb úr is volt az asztalnál. Ők egyáltalán nem beszéltek. Nem voltak valami jó pókeresek, több olyan dolgot csináltak, amit a többiek néhány perce az idióták játékának neveztek. Láthatóan nehezen tudtak volna csatlakozni a beszélgetéshez, valószínűleg fogalmuk sem volt, kik azok az online játékosok, akik szóba kerültek, mint ahogyan arról sem, mit jelent a make-up, vagy mi a megfelelő 3bet shoving range.
Pedig úgy éreztem, érdekes figurák, akik sokat tudnának mesélni. Úgy tűnt számomra, már megéltek ezt-azt. Valószínűleg gyerekeik és unokáik vannak, talán vállalkozásuk, amit önerőből építettek fel, talán rendkívül sikeresek a saját területükön. Valószínűleg tudna tanulni tőlük a fiatal generáció. Nem pókerről, hanem az életről. Talán a háborút is megélték, a hazájukért harcoltak. Ki tudja? Már sosem derül ki számomra. Mindketten az asztal túlsó felén voltak, és esélyem sem volt beszélgetni velük, mert a mellettem ülő srác láthatóan egyáltalán nem szándékozott befejezni saját maga hangos dicsőítését.
Senki egyetlen szót sem szólt a két úrhoz. És ők sem szólaltak meg egyetlen alkalommal sem. Egymással sem beszéltek, mert köztük is ült egy fiatal játékos, aki arról tartott előadást, milyen online játékokban vett részt és mennyire beteg partikat játszott. Emlékszem, az egyik úr leosztását követő beszélgetésre. Arról vitatkoztak gúnyosan, hogy a férfi 4X emelése mekkora erőt jelent. Úgy tárgyalták ki a partit, mintha az idősebb úr ott sem lett volna, vagy mintha egyáltalán nem tudna angolul. Két srác fennhangon nevetett a férfi játékán.
Kiestem a tornáról. Dühös voltam és felháborodott.
Nyilvánvaló számomra, hogy az a viselkedés, amit ezen a napon tapasztaltam, nagyon rosszat tesz a póker jövőjének. Miután kiszálltam a liftből, rájöttem, hogy ez a viselkedés túlmutat a pókeren, és egész társadalmunk jövőjéről fest szomorú képet.
Tényleg ennyire képtelenek kommunikálni egymással a különböző generációk? És ha ez így is van, tényleg azt jelenti, hogy meg sem kell próbálnunk?
A fiatalok tényleg semmit nem tanulhatnak az idősebbektől?
Ez az a jövő, amit majd élnem kell, ha felettem is eljárt a kor?
A fentiek miatt inkább a $1.000 és $1.500 versenyeket kerestem a WSOP eventek között. A $2.500 és magasabb nevezési díjú tornáktól távol maradtam. Úgy tűnt, utóbbi versenyek tele vannak olyan pókeresekkel, akik között annyira rosszul éreztem magam. Úgy tűnt, nekik már nem jelent önfeledt szórakozást a póker.
Biztos vagyok benne, hogy semmi jelentősége annak, amit leírtam, ez a viselkedés folytatódik majd a versenyeken. A játékosok bizonyos csoportja egyszerűen nem hajlandó befogadni senkit, aki a csoporton kívül áll, hiába ül ott az asztalánál. Rendben, ahogy gondolják. Hamarosan már csak egymás között tologatják a zsetonokat, mert rajtuk kívül senki sem indul majd a versenyeken, és akkor talán megértik, hogy a viselkedésük kannibál módjára falja fel a pókert. Megkapják, amit megérdemelnek.
Régen sok időt töltöttem azzal, hogy megpróbáljak változtatni azokon a dolgokon, amik bántanak. Sokat tweeteltem, írtam különféle fórumokon. A legtöbben csak gúnyosan nevettek ezeken a kísérleteken. Nem hiszem, hogy az embereket a pókerasztalnál kellene megnevelni, viszont nagyon is hiszem, hogy a gyenge játékosok pocskondiázása rosszat tesz a pókernek, rosszat tesz a pókeres profitnak, azok profitjának is, akik a pocskondiázók között vannak. És rosszat tesz az emberi kommunikációnak úgy egyáltalán. Persze megértem, hogy vannak játékosok, akik egyszerűen félénkebbek és fülesben szeretnek játszani, miközben online OFC-znek - igaz, azt annyira nem értem, miért nem a tornára koncentrálnak, miért nem hajtanak a győzelemért, ha már kifizették a nevezési díjat, de az ő pénzük, ha csak 40%-ban akarnak a játékra koncentrálni, hát tegyék.
Azok, akik úgy gondolják, túlságosan messzemenő következtetéseket vonok le néhány kiragadott példa alapján, tévednek. Egy nagyon is általánosan megfigyelhető dolgot mutattam be a példákkal, egy dolgot, ami elszomorít. Úgy gondolom, fontos, hogy megszűnjön az a mentalitás, ami kirekeszti a gyengébb pókereseket.
Emlékszem, a pályám elején kevés tornán értem pénzbe, de még így is nagyszerű mulatság volt a póker, ezért próbálkoztam tovább..." - írta Channing.
Channing blogbejegyzésére többek közt Daniel Negreanu is reagált legújabb Rantjében (a blogbejegyzést érintő rész 16:35-nél található).
Mi a véleményetek a témáról?
