A WCOOP $215 PLO (1R1A) magyar bajnoka - interjú Nlzkm9-cel

Interjúk | olvasási idő
2015. október 05.
Nlzkm9 739 játékost, köztük számos nemzetközi klasszist maga mögé utasítva, alku nélkül nyerte meg a szeptemberi online póker-világbajnokság $215 PLO (1R1A) eventjét, $57.362-t vágott zsebre. A sikerről beszélgettünk az elismert PLO specialistával.
Szenzációs eredményeket szállítottak pókereseink az idei online póker-világbajnokságon. A számos ITM mellett két bajnoki címet is ünnepelhettünk. Az elsőt Nlzkm9 szerezte meg, az Event #15 $215 PLO (1R1A) versenyt nyerte meg 740 játékos között. A döntőről itt olvashattok.
Nlzkm9 örömmel vállalta, hogy interjút adjon oldalunknak. Elsősorban a versenyről kérdeztük hazánk egyik vezető PLO specialistáját.
KÉP
Gratulálunk a WCOOP győzelmedhez! Mielőtt rátérnénk a versenyre, mesélj nekünk kicsit magadról, a pókerkarriered kezdetéről, illetve arról, hogyan kötöttél ki a PLO­-nál, és milyen tétekig jutottál a műfajban.
Köszönöm! Nagyjából hat éve kezdtem Omaházni, kezdetben a PKR-en, ahol a gyenge mezőny miatt gyors ütemben sikerült bankrollt építeni. Később rake race-ekből igyekeztem profitálni az iPoker hálózatban, majd idővel észhez tértem, és nagyjából 1,5-2 éve Starson játszom. Jelenleg standard PLO-t és 5-card PLO-t játszom $200-$2k-ig.
A WCOOP Event #15 $215 PLO (1R1A) versenyre 740 játékos nevezett, emellett 405 rebuy és 418 add-on vásárlására is sor került. Az 1. nap a legjobb 23-­om kialakulásáig tartott. Hogyan alakult számodra az 1. nap? Kellett például rebuyt venned? Milyen kulcspartikat játszottál?
Nehéz felidézni a verseny elejét, nem volt különösebb cooler, emlékeim szerint. A nap végére jó stackem lett, amit igyekeztem megfelelő agresszivitással használni. Rebuyt, add-ont természetesen meg kell venni minden esetben.
Fjutekk ellen volt egy kellemes handem, ahol ki is ejtettem. UTG+2-ből nyitottam Ah Th 7h 8s-cal 30bb-ből, fjutekk BTN flatelt 16-ból, a nagyvak pedig szintén tartott 7bb-ből. A flop Kh Jc 6d volt, aminél körcheck következett.
A turnre 9c érkezett. Itt fjutekk gombról 2,5bb-t hívott a 6,5-be. BB dobott, én megadtam, river pedig 1-es SPR volt, és Qs esett, ahol természetesen ch/c-t játszottam. Fjuti 6432cc-vel távozott. Ez egy nagyon fontos pot volt, mert itt erősödtem meg.
A döntő asztalon aztán volt vagy 4-5 kulcspartim is, amik utólag visszanézve csalódást okoztak, bíztam benne, hogy erősebb handeket dobattam. De verseny közben legalább hittem ebben. :D
A 2. napot egyedüli magyarként kezdted, igaz, a Budapesten élő amerikai regular, egyébként ugyancsak PLO specialista UziStuNNa is játékban volt még. Ismeritek egymást esetleg?
Tracyernek hála, már láttam a Facebookját. :D MTT-ken szoktunk találkozni, ahová benevezek, ott garantáltan egy asztalhoz kerülünk. Meg, igazából, mindig megéhezek, mikor meglátom. Uzsonna, meg tonhal... :P
Összességében mennyire készültél az ellenfelekből, mielőtt elkezdődött a 2. nap? Vagy inkább csak arra koncentráltál, hogy a legjobb formádat hozd?
Igyekeztem már az 1. nap végén mindenkit kikeresni, a verseny folytatásakor már nem volt ezzel gond. Ami kis kellemetlenséget okozott, hogy pont kalashn1kovv-ról nem sikerült semmit kideríteni, akinek a legnagyobb stackje volt az FT-n, ráadásul próbált is kellemetlenkedni, annak ellenére, hogy gyanítom, előtte nem túl sokszor volt 4 lap egyszerre a kezében. De mindemellett ügyesen játszott.
A 2. napot a chipcount 4. helyén kezdted. Mennyire volt nehéz a döntőig vezető út?
FT-ig, úgy emlékszem, zökkenőmentes volt az utam. A döntőben viszont többet hibáztam, mint amennyit szabadott volna, és ez majdnem a kiesésembe került.
A kilencfős döntőt ugyancsak a 4. helyen kezdted. Olyan ellenfelekkel kellett pókerezned itt, mint például Christopher "NigDawG" Brammer, Ben "vindog03" Vinson és az említett UziStuNNa. Végül úgy nyertél, hogy öt ellenfeled is te ejtetted ki, köztük NigDawG-­t és UziStuNNa­-t. Bár említetted, hogy voltak hibáid, kívülről úgy tűnt, valósággal lesöpröd az ellenfeleket. Hogyan emlékszel vissza a fináléra? Mennyire volt nehéz, kik voltak a legkeményebb ellenfelek?
Hiába szépen csengő név a Brammer, PLO-ban gyenge játékosnak számít. Vinson pedig szerintem nemrég kezdte el a PLO-t játszani. A hónapban már gyakran megfordult az asztaloknál, és nagyon agresszív nyerőnek bizonyult, így tőle tartottam. Főleg, ugye, hogy a balomra került. De aztán az FT-n elaludt szerintem.
Még akia86-nak voltak szép eredményei, de nagyon shorty volt, hamar ki is esett. Wuuttiról és MeJohannról nem tudtam sokat. Az FT óta mondjuk MeJohann is minden asztalomnál ott ül, és any2 3betel engem. UziS pedig masszív mindenféle omaha játékban, de talán az 5-cardban és a H/L-ban jobb.
Igyekeztem minél többet nyitni, kihasználni, hogy nagy stackem van.
Alku nélkül szerezted meg a győzelmet. Nem is tárgyaltatok erről?
Írták 3way, hogy megnézhetnénk a számokat, akkor bepipáltam én is az info tab-ot, mert miért is ne, de aztán semmi kedvem nem volt alkudozni, meg ehhez Bélabácsitól kellett volna coachingot vennem előtte, szóval úgy döntöttem, hogy rányomok még egyszer, és folytassuk, hiszen CL voltam, és edge-em volt rajtuk.
Hogyan ünnepelted meg a sikert?
Egyik barátom, aki követte a döntőt (kosaras csapattárs), meglepett egy pezsgővel, így indulhatott is az este.
Egyik fórumtársunk, Aenima, a következőket írta a győzelmedről írt cikkünk topikjában: "Figyelemmel követtem a magyar játékosok asztalait, nem csak itt, hanem a $700 Monday PLO­-n is... Volt ott egy szituáció amikor fullosodtál 95-­tel, miután tartottál vele turn színnél... majd az ellenfeled ezt írta a chatbe kb.: hogy képzeled, ez itt az online póker vb, te pedig ezt csinálod?! Majd válaszoltál, hogy: igen, és én bajnok leszek...". Nem ezen a versenyen, de ez meg is történt. Ez a mentalitás, játékstílus az, ami sikerre vezet a PLO tornákon?
:)) Nos igen, az ilyen így utólag elég epic-ké válik. Volt ez a tag, aki alapból egy vesztő játékos, de összességében nem nagy vesztő. Végig sírt az asztalnál, aztán volt ez a backdoor fullos hand, aminél tudtam, hogy nyilván sírni fog megint, ezért visszaszóltam valami hasonlót, mint amit Aenima idézett. De persze azt vártam, hogy azt a tornát nyerem meg. Végül ott sajnos nem volt szerencsém, de a 15-ös torna kárpótolt. Azt tudni kell, hogy nagy álmom volt, hogy karkötőt nyerjek, először a WCOOP-on, aztán pedig majd a WSOP-n is.
Idén januárban egy TCOOP-­címet is begyűjtöttél, ugyancsak PLO tornán, de a harmadik legnagyobb versenynyereményed is PLO tornán született, a Monday PL Omaha 6­-Maxon. Mekkora lehetőség van a PLO tornákban? Mennyire ajánlod az Omahában jártasabb cash game pókereseknek?
"Sajnos", PLO-n kívül nemigen van keresnivalóm a piacon, így nem meglepő, hogy a legnagyobb sikereket ebben a műfajban érem el. Sajnálatos módon, akinek komolyabb tervei vannak a PLO-val kapcsolatban, annak nem opció kizárólag az MTT-ken való játék, ugyanis hétköznap nincs annyi verseny, hogy megérje csak ezt játszani, akár még extra magas ROI-val számolva sem (merthogy PLO tornákon könnyedén elérhető az extra magas ROI). Mondanám, hogy ha a létező összes termet grindolná valaki egyszerre, akkor talán, de sajnos a Starson kívül nincs értékelhető kínálat a PLO tornákra.
Szóval a PLO MTT megmarad funnak a nagy sorozatokra, illetve szombatra és vasárnapra, meg a hétfői 530-as Monday PLO, amin érdemes indulni.
Kik azok a pókeresek, akiknek a legtöbbet köszönheted, akik leginkább inspiráltak?
Mindig az inspirálja az embert, aki éppen fölötte van, aki jobb nála. Dánfiú egy időben nagy inspirációt adott, akkoriban, amikor betört a mid/high stakes piacra. Nemsokkal ezután sikerült vennem tőle privát coachingot, sajnos csak 2 óra lett megtartva az 5-ből. De már ez is nagyban segítette a fejlődésem. Később a RunItOnce oktatóitól tanultam sok dolgot, manapság pedig a legjobb highstakes playerek handjeiből tanulok, mint például ActionFreak, Cobus83 és I_Mr_U_Bean.
Mik a pókeres terveid a jövőre nézve?
SNE idénre, fr-en SN2, jövőre pedig majd meglátjuk. Úgy voltam az idei 1,2 milla VPP-s tervvel félévkor, hogy hát ez nagyon sima, bejártam a fél világot, és alig van lemaradásom, és kábé akkor játszottam, amikor kedvem volt. Aztán jött a nyár és elég korrekt lemaradásom keletkezett. Most így az utolsó három hónapra fordulva már nem azt érzem, hogy móka és kacagás a dolog. Igazából a decembert várom már nagyon, mert ott már kézzel fogható távolságban lesz a dolog, és akkor sokkal motiváltabb az ember, könnyebb kiszámolni, hogy melyik nap mennyit kell tolni. Most még az van, hogy hát tolni kéne minél többet, minél több nap, de ez így elég semmilyen.
Viszont ha vége az évnek és a kemény munkának, akkor januárban végre a pihenésé lesz újra a főszerep. Jelenleg úgy fest, hogy az Aussie Millions-szal indítunk Ausztráliában.
Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk!
Köszönöm a felkérést, megtisztelő volt.
Szenzációs eredményeket szállítottak pókereseink az idei online póker-világbajnokságon. A számos ITM mellett két bajnoki címet is ünnepelhettünk. Az elsőt Nlzkm9 szerezte meg, az Event #15 $215 PLO (1R1A) versenyt nyerte meg 740 játékos között. A döntő alakulásáról itt olvashattok.

Nlzkm9 örömmel vállalta, hogy interjút adjon oldalunknak. Elsősorban a versenyről kérdeztük hazánk egyik vezető PLO specialistáját.


Gratulálunk a WCOOP győzelmedhez! Mielőtt rátérnénk a versenyre, mesélj nekünk kicsit magadról, a pókerkarriered kezdetéről, illetve arról, hogyan kötöttél ki a PLO­-nál, és milyen tétekig jutottál a műfajban.

Köszönöm! Nagyjából hat éve kezdtem Omaházni, kezdetben a PKR-en, ahol a gyenge mezőny miatt gyors ütemben sikerült bankrollt építeni. Később rake race-ekből igyekeztem profitálni az iPoker hálózatban, majd idővel észhez tértem, és nagyjából 1,5-2 éve Starson játszom. Jelenleg standard PLO-t és 5-card PLO-t játszom $200-$2k-ig.


A WCOOP Event #15 $215 PLO (1R1A) versenyre 740 játékos nevezett, emellett 405 rebuy és 418 add-on vásárlására is sor került. Az 1. nap a legjobb 23-­om kialakulásáig tartott. Hogyan alakult számodra az 1. nap? Kellett például rebuyt venned? Milyen kulcspartikat játszottál?

Nehéz felidézni a verseny elejét, nem volt különösebb cooler, emlékeim szerint. A nap végére jó stackem lett, amit igyekeztem megfelelő agresszivitással használni. Rebuyt, add-ont természetesen meg kell venni minden esetben.

Fjutekk ellen volt egy kellemes handem, ahol ki is ejtettem. UTG+2-ből nyitottam {#}A {#}T {#}7 {#}8-cal 30bb-ből, fjutekk BTN flatelt 16-ból, a nagyvak pedig szintén tartott 7bb-ből. A flop {#}K {#}J {#}6 volt, aminél körcheck következett.

A turnre {#}9 érkezett. Itt fjutekk gombról 2,5bb-t hívott a 6,5-be. BB dobott, én megadtam, river pedig 1-es SPR volt, és {#}Q esett, ahol természetesen ch/c-t játszottam. Fjuti 6432cc-vel távozott. Ez egy nagyon fontos pot volt, mert itt erősödtem meg.

A döntő asztalon aztán volt vagy 4-5 kulcspartim is, amik utólag visszanézve csalódást okoztak, bíztam benne, hogy erősebb handeket dobattam. De verseny közben legalább hittem ebben. :D


A 2. napot egyedüli magyarként kezdted, igaz, a Budapesten élő amerikai regular, egyébként ugyancsak PLO specialista UziStuNNa is játékban volt még. Ismeritek egymást esetleg?

Tracyernek hála, már láttam a Facebookját. :D MTT-ken szoktunk találkozni, ahová benevezek, ott garantáltan egy asztalhoz kerülünk. Meg, igazából, mindig megéhezek, mikor meglátom. Uzsonna, meg tonhal... :P


Összességében mennyire készültél az ellenfelekből, mielőtt elkezdődött a 2. nap? Vagy inkább csak arra koncentráltál, hogy a legjobb formádat hozd?

Igyekeztem már az 1. nap végén mindenkit kikeresni, a verseny folytatásakor már nem volt ezzel gond. Ami kis kellemetlenséget okozott, hogy pont kalashn1kovv-ról nem sikerült semmit kideríteni, akinek a legnagyobb stackje volt az FT-n, ráadásul próbált is kellemetlenkedni, annak ellenére, hogy gyanítom, előtte nem túl sokszor volt 4 lap egyszerre a kezében. De mindemellett ügyesen játszott.


A 2. napot a chipcount 4. helyén kezdted. Mennyire volt nehéz a döntőig vezető út?

FT-ig, úgy emlékszem, zökkenőmentes volt az utam. A döntőben viszont többet hibáztam, mint amennyit szabadott volna, és ez majdnem a kiesésembe került.


A kilencfős döntőt ugyancsak a 4. helyen kezdted. Olyan ellenfelekkel kellett pókerezned itt, mint például Christopher "NigDawG" Brammer, Ben "vindog03" Vinson és az említett UziStuNNa. Végül úgy nyertél, hogy öt ellenfeled is te ejtetted ki, köztük NigDawG-­t és UziStuNNa­-t. Bár említetted, hogy voltak hibáid, kívülről úgy tűnt, valósággal lesöpröd az ellenfeleket. Hogyan emlékszel vissza a fináléra? Mennyire volt nehéz, kik voltak a legkeményebb ellenfelek?

Hiába szépen csengő név a Brammer, PLO-ban gyenge játékosnak számít. Vinson pedig szerintem nemrég kezdte el a PLO-t játszani. A hónapban már gyakran megfordult az asztaloknál, és nagyon agresszív nyerőnek bizonyult, így tőle tartottam. Főleg, ugye, hogy a balomra került. De aztán az FT-n elaludt szerintem.

Még akia86-nak voltak szép eredményei, de nagyon shorty volt, hamar ki is esett. Wuuttiról és MeJohannról nem tudtam sokat. Az FT óta mondjuk MeJohann is minden asztalomnál ott ül, és any2 3betel engem. UziS pedig masszív mindenféle omaha játékban, de talán az 5-cardban és a H/L-ban jobb.

Igyekeztem minél többet nyitni, kihasználni, hogy nagy stackem van.



Alku nélkül szerezted meg a győzelmet. Nem is tárgyaltatok erről?

Írták 3way, hogy megnézhetnénk a számokat, akkor bepipáltam én is az info tab-ot, mert miért is ne, de aztán semmi kedvem nem volt alkudozni, meg ehhez Bélabácsitól kellett volna coachingot vennem előtte, szóval úgy döntöttem, hogy rányomok még egyszer, és folytassuk, hiszen CL voltam, és edge-em volt rajtuk.


Hogyan ünnepelted meg a sikert?

Egyik barátom, aki követte a döntőt (kosaras csapattárs), meglepett egy pezsgővel, így indulhatott is az este.


Egyik fórumtársunk, Aenima, a következőket írta a győzelmedről írt cikkünk topikjában: "Figyelemmel követtem a magyar játékosok asztalait, nem csak itt, hanem a $700 Monday PLO­-n is... Volt ott egy szituáció amikor fullosodtál 95-­tel, miután tartottál vele turn színnél... majd az ellenfeled ezt írta a chatbe kb.: hogy képzeled, ez itt az online póker vb, te pedig ezt csinálod?! Majd válaszoltál, hogy: igen, és én bajnok leszek...". Nem ezen a versenyen, de ez meg is történt. Ez a mentalitás, játékstílus az, ami sikerre vezet a PLO tornákon?

:)) Nos igen, az ilyen így utólag elég epic-ké válik. Volt ez a tag, aki alapból egy vesztő játékos, de összességében nem nagy vesztő. Végig sírt az asztalnál, aztán volt ez a backdoor fullos hand, aminél tudtam, hogy nyilván sírni fog megint, ezért visszaszóltam valami hasonlót, mint amit Aenima idézett. De persze azt vártam, hogy azt a tornát nyerem meg. Végül ott sajnos nem volt szerencsém, de a 15-ös torna kárpótolt. Azt tudni kell, hogy nagy álmom volt, hogy karkötőt nyerjek, először a WCOOP-on, aztán pedig majd a WSOP-n is.


Idén januárban egy TCOOP-­címet is begyűjtöttél, ugyancsak PLO tornán, de a harmadik legnagyobb versenynyereményed is PLO tornán született, a Monday PL Omaha 6­-Maxon. Mekkora lehetőség van a PLO tornákban? Mennyire ajánlod az Omahában jártasabb cash game pókereseknek?

"Sajnos", PLO-n kívül nemigen van keresnivalóm a piacon, így nem meglepő, hogy a legnagyobb sikereket ebben a műfajban érem el. Sajnálatos módon, akinek komolyabb tervei vannak a PLO-val kapcsolatban, annak nem opció kizárólag az MTT-ken való játék, ugyanis hétköznap nincs annyi verseny, hogy megérje csak ezt játszani, akár még extra magas ROI-val számolva sem (merthogy PLO tornákon könnyedén elérhető az extra magas ROI). Mondanám, hogy ha a létező összes termet grindolná valaki egyszerre, akkor talán, de sajnos a Starson kívül nincs értékelhető kínálat a PLO tornákra.

Szóval a PLO MTT megmarad funnak a nagy sorozatokra, illetve szombatra és vasárnapra, meg a hétfői 530-as Monday PLO, amin érdemes indulni.


Kik azok a pókeresek, akiknek a legtöbbet köszönheted, akik leginkább inspiráltak?

Mindig az inspirálja az embert, aki éppen fölötte van, aki jobb nála. Dánfiú egy időben nagy inspirációt adott, akkoriban, amikor betört a mid/high stakes piacra. Nemsokkal ezután sikerült vennem tőle privát coachingot, sajnos csak 2 óra lett megtartva az 5-ből. De már ez is nagyban segítette a fejlődésem. Később a RunItOnce oktatóitól tanultam sok dolgot, manapság pedig a legjobb highstakes playerek handjeiből tanulok, mint például ActionFreak, Cobus83 és I_Mr_U_Bean.


Mik a pókeres terveid a jövőre nézve?

SNE idénre, fr-en SN2, jövőre pedig majd meglátjuk. Úgy voltam az idei 1,2 milla VPP-s tervvel félévkor, hogy hát ez nagyon sima, bejártam a fél világot, és alig van lemaradásom, és kábé akkor játszottam, amikor kedvem volt. Aztán jött a nyár és elég korrekt lemaradásom keletkezett. Most így az utolsó három hónapra fordulva már nem azt érzem, hogy móka és kacagás a dolog. Igazából a decembert várom már nagyon, mert ott már kézzel fogható távolságban lesz a dolog, és akkor sokkal motiváltabb az ember, könnyebb kiszámolni, hogy melyik nap mennyit kell tolni. Most még az van, hogy hát tolni kéne minél többet, minél több nap, de ez így elég semmilyen.

Viszont ha vége az évnek és a kemény munkának, akkor januárban végre a pihenésé lesz újra a főszerep. Jelenleg úgy fest, hogy az Aussie Millions-szal indítunk Ausztráliában.


Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk!

Köszönöm a felkérést, megtisztelő volt.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás