Hatalmas hantás, vagy a világ szerencsése? - ENIGMA4U4ME interjú

Interjúk | olvasási idő
2015. október 07.
Kétszer döntőzött a Sunday Millionon, legutóbb augusztusban chopolt $138.184-ért. De hol van ez a rulett nyereményeihez mérten? Antonis "ENIGMA4U4ME" Poulengeris $800-ból nyert $1.500.000-t ruletten, alig több, mint hét nap alatt.
A görög származású brit pókeres, Antonis "ENIGMA4U4ME" Poulengeris, amolyan félprofi kártyás. Talán nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, nem tartozik a póker legképzettebb játékosai közé. Ennek ellenére több kiemelkedő eredménye van.
Augusztusban például 2. lett a Sunday Millionon, kétfős alku után $138.184-t nyert. Ráadásul nem ez volt az első SM-döntője, 2013 augusztusában 4. lett a versenyen $75.885-ért. Van Big $162 2. helyezése is, ezt 2012-ben szerezte, és $20.762-t vágott zsebre vele.
Szép eredménysor. Poulengeris legnagyobb nyereményei mégsem a pókerasztaloktól érkeztek. Korábban a rulettet űzte előszeretettel, és elmondása szerint több mint 1,5 millió dollárt sikerült nyernie a játékban.
Poulengeris az augusztusi Sunday Million 2. hely után nyilatkozott a P5s magazinnak, az interjú azonban csak most jelent meg. A játékos pókerkarrierje mellett a rulettes sikerről is mesélt.
KÉP
Gratulálunk a Sunday Millionon szerzett 2. helyedhez! Hogyan érezted magad?
Elég jól, nyerni persze még jobb lett volna, főleg mert már volt egy 4. helyem is a tornáról, évekkel ezelőttről.
Mesélj nekünk az alkuról! Elégedett voltál vele?
Igen. A 2. helyezettnek eredetileg $125.000 járt volna. Megnéztük a számokat, és nekem $141.000-t, ellenfelemnek pedig $134.000-t kellett volna kapnia. Végül elfogadtam, hogy $3.000-t engedjek, mert úgy gondoltam, a megállapodásnak köszönhetően akkor is nagy pénzt nyerek, ha elvesztem a heads-upot. Emellett reggel 7:30 volt, majdnem elaludtam, és be akartam fejezni.
Milyen terveid vannak a pénzzel?
A pénz olyan, hogy mindig jó, ha van. Ha összejön egy versenyen egy nagyobb score, mindig meglepem magam valami aprósággal, illetve a barátnőmet is. De még ennél is fontosabbak számomra a trófeák, ezért egy részét további versenyekbe forgatom vissza, és néhány élőversenyt is célba veszek. Az autómra is ráférne már egy tatarozás.
Egy ideje már pókerezel. Első eredményeidet 2006-ban trackeltük. Mesélj nekünk a karrieredről...
Ha jól emlékszem, 2004 körül kezdtem pókerezni. Egy cikk hatására próbáltam ki a játékot. Arról írtak, milyen felkapottá vált az online póker, milyen sokan játszanak például a PartyPokeren. Nem igazán pókereztem korábban. Befizettem $10-t egy versenyre, amin 7.500 játékos indult. Körülbelül abban merült ki a tudásom, hogy tudtam, az AK jó lap. Aztán kaptam egy royal flush-t, meg két pókert, és 2. lettem $7.500-ért.
Ezután sikerült kijutnom az Aussie Millionsra egy online szatelliten, és 12. lettem a Second Chance eventen Melbourne-ben. Kicsivel később 3. lettem a Second Chance Cruise Millionon, és kijutottam a WSOP-ra is.
Jól ment az online játék is, megnyertem a Super Weekday eventet, majd a Paradise Poker és UB termekben kezdtem játszani. Megnyertem minden egyes eventjüket, köztük a $200K-t és $100K-t.
Azóta is jól megy, mind online, mind élőben. Megnyertem az UK NPL OPEN-t, van GUKPT-címem és játszottam UKIPT-döntőt.
Cash game-et, vagy SNG-t is játszol?
Az MTT-ket szeretem, azokat tudom komolyan venni. A cash game-nél mindig úgy érzem, hogy nem baj, ha elvesztem a kasszát, legfeljebb újratöltök. Emiatt nem tudok normálisan játszani, akármekkora tétről is legyen szó. Ne értsetek félre, cash game-et is játszom, és jól megy, csak nem szeretem annyira. Az SNG-t csak szatellitként játszom.
Ha jól tudjuk, hét számjegyű rulett nyereményed is van...
Ahogy mondod, több mint 1,5 millió dollárt nyertem a játékban. Persze tudom, hogy ez teljes mértékben szerencsejáték, manapság már a készségeket igénylő játékokra koncentrálok. A pókert nagyon komolyan veszem, de hiszek abban, hogy több lábon kell állni, így van egy ingatlanközvetítő cégem is.
Az említett 1,5 millió dolláros nyereményt hét nap alatt szedtem össze. Körülbelül $800-ral kezdtem a játékot. Az első napot $38.000-on zártam. Másnap vettem egy Lotus Espritot, a megmaradt $12.000-ral pedig visszamentem, és $180.000-on zártam. Másnap vettem egy lakást, a maradékkal pedig visszamentem. A következő napokban is nyertem, az egyiken $600.000-t. Bár a 8. napon elvesztettem 500 ezret, még így is 1,5 millió dollár lett a pluszom.
Azóta inkább pókerezem. Néha valahogyan előre látom a számot, ami ki fog pörögni. Bárcsak pókerben is így lenne! Akkor sokkal könnyebb játék volna...

Antonis "ENIGMA4U4ME" Poulengeris

A 2015-ös SM-döntő (replay):

A 2013-as SM-döntő (összefoglaló):

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás