Mindenki gratulál, nem értik, hogy a legrosszabb dolog történt, ami történhetett - Pierre Neuville interjú

Interjúk | olvasási idő
2015. november 25.
Pierre Neuville nehezen dolgozta fel, hogy nem tudott élni élete nagy lehetőségével, és csak a 7. helyet szerezte meg a WSOP Main Event döntőben.
November 8-10. között játszották a WSOP Main Event döntőjét, a November Nine-t. A világbajnoki címet Joe McKeehen szerezte meg, $7.683.346 nyereményt zsebelt be. Bár a legtöbben előzetesen is a hatalmas stackkel kezdő McKeehen győzelmét várták, ez nem jelenti azt, hogy neki is drukkoltak a legtöbben, a közönség elsőszámú kedvence a 72 éves belga játékos, Pierre Neuville volt. Neuville végül 7. helyen végzett, $1.203.293-t nyert.
Neuville teljesítményét mindenki elismeri, a belgának azonban mégis rossz emléket jelent a sokáig várt világbajnoki döntő.
"Mindenki jön, és gratulál, nem értik, hogy a legrosszabb dolog történt velem, ami történhetett" - nyilatkozta az egykori vállalkozó a Pokerlistingses Nicholas Christiaensnek.
"Júliusban még hatalmas boldogságot éreztem. Olyan jól játszottam, mint soha korábban, és úgy éreztem, minden esélyem megvan arra, hogy még feljebb kapaszkodjak a kifizetési listán, hogy hozzácsapjak még néhány milliót a már megszerzett nyereményhez, amivel annyi mindenkit segíthettem volna, például a One Drop alapítványt, a családomat, a barátaimat is támogatni szerettem volna. De ez mind odaveszett a 7. hellyel. A pluszban nyert összeg alig fedezte azt, amit elköltöttem a felkészülésre a három hónapban, illetve amit a családom és barátaim kiutaztatására fordítottam, hiszen az én vendégeim voltak. Próbáltam lélekben felkészülni a legrosszabb eshetőségre is, de egyrészt optimista beállítottságú vagyok, másrészt hiába tudja az ember, hogy ászokkal is ki lehet kapni, arra nehéz felkészülni, hogy minden prémium lappal veszíteni fogsz. Ha hússzor játszottuk volna le a döntőt, biztos vagyok benne, hogy 19-szer jobban szerepeltem volna, sajnos ez volt az a bizonyos huszadik".
Neuville arra a partira is kitért, amelyben ászokkal 4betelte a KJ-val játszó Zvi Sternt.
"Igazából akartam, hogy tudja, hogy ászaim vannak. Ekkorra már tartottam attól, hogy callol, és bad beatet kapok" - mondta.
Neuville végül McKeehen ellen esett ki.
"A kiesésem olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez a döntő egy olyan lehetőség volt, ami csak egyszer adódik az életben. A következő három napban nagyon letört voltam, nem tudtam, mikorra sikerül vissznyernem a motivációm...".
Neuville kiesése 38:20-tól látható.
VIDEÓ
https://www.youtube.com/watch?v=PAt8Y72ajx0
A kiesést követő napokat Neuville a családjával és barátaival töltötte Las Vegasban, többek közt meglátogatták a Grand Canyont. Mint elmondta, tulajdonképpen csak hazafelé, a repülőn nyugodott meg. Számos fontos döntést hozott ekkor, elhatározta, hogy megpróbál motivációt meríteni a történésekből, és mindent megtesz azért, hogy még jobb játékossá váljon.
"Először is leadok 12 kilót a következő néhány hónapban, sporttal és a táplálkozási szokásaim átalakításával. Nem tudom, képes leszek-e rá, de minél több emberrel beszélek erről, annál elkötelezettebbé válok, és annál inkább úgy érzem, hogy menni fog. A pókerrel kapcsolatban pedig..., mit tehetnék, gyorsan visszaülök a lóra. November végén az Unibet Antwerpenen fogok játszani, majd néhány nagyobb versenyen, főként Prágában (EPT, WPT). Jövőre pedig visszatérek Las Vegasba is. Úgy tervezem, hogy 2016-ban kétszer annyi tornát fogok játszani, mint idén, ami már megfelel a fiatalok által játszott mennyiségnek. A célom, hogy beverekedjem magam a GPI Top 20 játékosa közé, amire eddig senki sem volt képes a korosztályomból. Szeretnék minden nagy sorozatban (EPT, WPT, WSOP) legalább egy döntőt játszani. Tudom, kicsit ambíciózus tervek, de most erre van szükségem. Remélem, hogy a Global Poker League-nek is részese lehetek, és beválasztanak valamelyik csapatba, mert az fantasztikusan nagy kaland lenne" - mondta.
Neuville végül hozzátette, összességében már túltette magát a döntőn. Számos remek embert megismert annak köszönhetően, hogy November Niner lett, és tudja, játékosok milliói cserélnének vele szívesen.
November 8-10. között játszották a WSOP Main Event döntőjét, a November Nine-t. A világbajnoki címet Joe McKeehen szerezte meg, $7.683.346 nyereményt zsebelt be. Bár a legtöbben előzetesen is a hatalmas stackkel kezdő McKeehen győzelmét várták, ez nem jelenti azt, hogy neki is drukkoltak a legtöbben, a közönség elsőszámú kedvence a 72 éves belga játékos, Pierre Neuville volt. Neuville végül 7. helyen végzett, $1.203.293-t nyert.


Pierre Neuville

Neuville teljesítményét mindenki elismeri, a belgának azonban mégis rossz emléket jelent a sokáig várt világbajnoki döntő.

"Mindenki jön, és gratulál, nem értik, hogy a legrosszabb dolog történt velem, ami történhetett"
- nyilatkozta az egykori vállalkozó a Pokerlistingses Nicholas Christiaensnek.

"Júliusban még hatalmas boldogságot éreztem. Olyan jól játszottam, mint soha korábban, és úgy éreztem, minden esélyem megvan arra, hogy még feljebb kapaszkodjak a kifizetési listán, hogy hozzácsapjak még néhány milliót a már megszerzett nyereményhez, amivel annyi mindenkit segíthettem volna, például a One Drop alapítványt, a családomat, a barátaimat is támogatni szerettem volna. De ez mind odaveszett a 7. hellyel. A pluszban nyert összeg alig fedezte azt, amit elköltöttem a felkészülésre a három hónapban, illetve amit a családom és barátaim kiutaztatására fordítottam, hiszen az én vendégeim voltak. Próbáltam lélekben felkészülni a legrosszabb eshetőségre is, de egyrészt optimista beállítottságú vagyok, másrészt hiába tudja az ember, hogy ászokkal is ki lehet kapni, arra nehéz felkészülni, hogy minden prémium lappal veszíteni fogsz. Ha hússzor játszottuk volna le a döntőt, biztos vagyok benne, hogy 19-szer jobban szerepeltem volna, sajnos ez volt az a bizonyos huszadik".

Neuville arra a partira is kitért, amelyben ászokkal 4betelte a KJ-val játszó Zvi Sternt.

"Igazából akartam, hogy tudja, hogy ászaim vannak. Ekkorra már tartottam attól, hogy callol, és bad beatet kapok"
- mondta.
Neuville végül McKeehen ellen esett ki.

"A kiesésem olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez a döntő egy olyan lehetőség volt, ami csak egyszer adódik az életben. A következő három napban nagyon letört voltam, nem tudtam, mikorra sikerül vissznyernem a motivációm...".

Neuville kiesése 38:20-tól látható.


A kiesést követő napokat Neuville a családjával és barátaival töltötte Las Vegasban, többek közt meglátogatták a Grand Canyont. Mint elmondta, tulajdonképpen csak hazafelé, a repülőn nyugodott meg. Számos fontos döntést hozott ekkor, elhatározta, hogy megpróbál motivációt meríteni a történésekből, és mindent megtesz azért, hogy még jobb játékossá váljon.

"Először is leadok 12 kilót a következő néhány hónapban, sporttal és a táplálkozási szokásaim átalakításával. Nem tudom, képes leszek-e rá, de minél több emberrel beszélek erről, annál elkötelezettebbé válok, és annál inkább úgy érzem, hogy menni fog. A pókerrel kapcsolatban pedig..., mit tehetnék, gyorsan visszaülök a lóra. November végén az Unibet Antwerpenen fogok játszani, majd néhány nagyobb versenyen, főként Prágában (EPT, WPT). Jövőre pedig visszatérek Las Vegasba is. Úgy tervezem, hogy 2016-ban kétszer annyi tornát fogok játszani, mint idén, ami már megfelel a fiatalok által játszott mennyiségnek. A célom, hogy beverekedjem magam a GPI Top 20 játékosa közé, amire eddig senki sem volt képes a korosztályomból. Szeretnék minden nagy sorozatban (EPT, WPT, WSOP) legalább egy döntőt játszani. Tudom, kicsit ambíciózus tervek, de most erre van szükségem. Remélem, hogy a Global Poker League-nek is részese lehetek, és beválasztanak valamelyik csapatba, mert az fantasztikusan nagy kaland lenne"
- mondta.

Neuville végül hozzátette, összességében már túltette magát a döntőn. Számos remek embert megismert annak köszönhetően, hogy November Niner lett, és tudja, játékosok milliói cserélnének vele szívesen.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás