A nagyzsugás, a kiismerhetetlen és a szilaj kun lány csatájával indul az Unibet Pókermilliomos bajnokság

Magyar Póker Versenyek | olvasási idő
2010. február 04.
Február 6-án szombaton, 22 órától startol a VIASAT3-on a sikeres első évad után az Unibet Pókermilliomos bajnokság második szériája. Az asztalhoz ezúttal is hírességek ülnek: a póker világában, illetve a közéletből jól ismert, népszerű egyéniségek lesznek a posztó zsonglőrjei. A nemzetközi színtéren már számos adást megélt műsor Magyarországon tavaly mutatkozott be óriási sikerrel mind a nézők mind a játékosok körében.
A bajnokság alatt 6 db 6 fős asztal versenyez. Minden asztalnál három celebritás, két, az Unibet.com-on kvalifikált játékos és egy pókerprofi játszik. A fináléban a 6 asztaltól kikerült győztesek mérkőznek meg a nyolcmillió forintos össznyereményért.
Ezenkívül a műsor ideje alatt bárki elindulhat a pokermilliomos.hu/unibet.com online versenyein, ahol a szerencsések havi 1 millió forintot vihetnek haza.

Unibet Póker Milliomos bajnokság

Az első csapat póker-profija, Gelencsér Péter, alias Iteopepe, fiatal kora ellenére igen sok sikeres helyezést tudhat maga mögött, ami vonatkozik az internetes és az élő pókeres pályafutására is. Akik jártasak az online pókerben azok már régóta felfigyelhettek a mindössze 21 éves fiúra.

Az Iteopepe nevet egy véletlen elírásnak köszönheti, ami eddig óriási szerencsét hozott a fiatalember számára. Pepe 4-5 éve pókerezik és mára már ez lett az élete, de emellett nem szeretne lemondani a továbbtanulásról sem. Nagy álma teljesült, amikor tavaly kijutott a Las Vegas-i Világbajnokságra. „16 éves korom óta, arra vágytam, hogy kijuthassak a Vegasi VB-re. Tavaly betöltöttem végre a 21-et. Kezdek öregedni sajnos, de az élmény mindenért kárpótolt” – kommentálta mosolyogva Iteo.
Pepe már a bemelegítő játékon igyekezett minél többet megtudni játékostársairól, ám elárulta, ez nem mindig célravezető. „Ilyen rövid idő alatt azért nem lehet kiismerni teljesen a másikat. Ráadásul a próbajátékokon nem is ajánlott azt a stílust választani, amit az ember élesben tervez játszani. Túl sok következtetést ezért ebből nem érdemes levonni. A taktikám; kiszámíthatatlannak maradni minden esetben. Remélem, ez beválik, nagy izgalommal várom az Unibet Pókermilliomos bajnokságot.”

Nem gondolkodik komoly versenyekben és nagy nyereményekben Fitti vagyis Ferencz József, a hivatásos duma és poéngyáros. Ahogy mondja, „Engem egyáltalán nem a pénz motivál, ez meg is látszik a játékomon. Érzelemből dolgozom. Ugyanakkor nagyon türelmetlen vagyok, és sokat beszélek. Igazából ezért meg is lep, hogy képes vagyok a pókerparti alatt 4-5 órán át csendben maradni, és egy helyben ülni! Ezt anyukám úgysem hiszi majd el rólam, de majd bebizonyítom! Vagy mégsem? :) A kamerák kereszttüzében mindenesetre bele fogok adni apait, anyait, ne tessék izgulni! Egyedül a szilaj kun leánytól rettegek, aki már bizonyított ennél az asztalnál!” kacsint Fittikém Debreczeni Zitára.

Ami a szilaj kun leányt, azaz Debreczeni Zitát illeti, ő már az első szériában is szerepelt, sőt, igen jól teljesített: Dér Henivel ketten képviselték a női nemet a döntőben. „ Kb. négy éve Majkától tanultam meg pókerezni. Nem tartom magam „nagy” játékosnak inkább a szerencsén múlnak a sikereim. Az előző Pókermilliomos döntő is ilyen volt. Ha lenne rá időm, szívesen játszanék többet, hiszen nagyon jól kikapcsol, eltereli a figyelmet más egyéb gondokról, csakhogy én igen nehezen tudok ülni a fenekemen hat-hét órát, annál sokkal izgágább vagyok. Attól, hogy csak férfiak vannak az asztalomnál, egyáltalán nem rettenek meg. Nem vagyok egy félénk lány; a két bátyám mellett megtanultam eligazodni a férfiak világában. Iteopepétől tartok leginkább. Tudom, hogy milyen remek eredményei vannak és milyen kiismerhetetlenül játszik. De bízok a női megérzéseimben és a jószerencsében. Ez eddig mindig bejött.”

A játék során talán ragad majd Zitára is Koncz Gábor türelméből, megfontoltságából. A színművész amúgy főiskolás kora óta pókerezik, igaz az úgynevezett 5 lapos pókert játszotta mindig is.  „Emlékszem a Tilos a szerelem című film forgatása alatt például Pongrácz Imrével és Darvas Ivánnal pókereztünk, akik akkor az egész gázsimat elnyerték! „Gazemberek, nagy zsiványok voltak! :) Aztán Ivántól később visszanyertem a pénzemet. Ha jól tudom, azután többé nem vett kártyát a kezébe. Ez nekem nagy elégtétel volt akkor. A póker kihívás, felébreszti a versenyszellemet. Ha az embernek sikerül egy blöff, az nagyon jó érzés! Sokkal jobb, mintha nagy lappal nyernél! A másik alapvető dolog; a társaság. Fontos, hogy megismerjük egymás gondolatát, arckifejezéseit, szemvillanását. Életemnek egy nagyon szép színe volt a póker évtizedeken keresztül. Igazi férfias játék, más kártyajátékot nem is tudok és nem is akarok megtanulni! Figyelve az asztalomat itt kissé gyorsak a leosztások és érzem, hogy erős az asztalom, de természetesen nyerésre játszom, nincs mese! Nem szeretnék szégyent hozni a régi zsugás haverokra!"

Az Unibet.com-on kvalifikált játékosok, Szivajev Viktor és Mergl Attila is izgatottan várják a bajnokságot. Számukra még kissé szokatlan a reflektorfény; kíváncsiak, vajon a kamerák kereszttüzében is tudnak-e legalább úgy teljesíteni, mint az online játékok alkalmával. „Nagyon örültem a lehetőségnek, mert az Unibet-en nagyon szeretek játszani: jó a csapat, mindenféle nemzetiség képviselteti magát” – mondja Attila, majd rápillant Viktorra, aki ukrán származású, igaz, már tizennyolc éve Magyarországon él. „Szeretem ezt az országot, a magyarokat – a feleségem is magyar.” Habár nem tart játékostársaitól, azért elárulja: neki is van kabalája, a tízhónapos kislánya, Viktória.

Kapcsolódó cikkeink:
Bemelegítettek a sztárok az Unibet Pókermilliomos 2. évadára
Az 1. évadot itt nézhetted meg


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás