2018 legnagyobb NLHE CG nyerői - NL25-NL50

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2018. augusztus 16.
Bár az NL50-et alapvetően nem szokás a megélhetési tétekhez sorolni, ezen a limiten már olyan összegeket nyernek a legjobbak, melyeket nagyon sokan elfogadnának fizetésként.
Új cikksorozatot indítottunk a napokban, amelyben tétekre bontva tekintjük át, kik a PokerStars legeredményesebb NLHE CG játékosai 2018-ban, és pontosan milyen eredményeket érnek el. A mikro limit tetejétől indultunk, az első részben az NL10-NL16 téteket vizsgáltuk meg. Most az NL25 és a megélhetési tétek előszobáját jelentő NL50 tétekkel foglalkozunk.  

NL25:

A kisebbik low stakes szint legnagyobb 2018-as nyerője LeXuSSS201. A full ring játékos 7,2 ezer dollárt nyert 611 ezer leosztás lepörgetésével. 2016-tól nyerő, 15,8/12,6/5,7 statokkal játszik (VPIP, PFR, 3bet). Az NL25 mellett NL50-en és NL100-on is aktív, de ezeken a téteken kevésbé eredményes, kis nyerő-breakeven teljesítményt nyújt.


A 2. helyen egy 6-max játékos található, az ukrán stare-misto, aki már tavaly is dominálta az NL25-öt. Ő 266 ezer leosztást játszott le idén, 7 ezer dollárt nyert, 10,5 bb/100 a winrate-je, 24,7/18,8/7,7 mutatókkal játszik. Stare-misto NL10-NL50 között minden téten megtalálható, de a legnagyobb mennyiséget évek óta NL25-ön tolja le.

Az NL25 2018-as profit ranglistájának 3. helye az FR játékos sir dine-é, 6,7 ezer dollárt vágott zsebre 540 ezer leosztással, 4,9 winratet elérve. Az ő mutatói így néznek ki: 16,4/11,8/3,9. Sir dine hosszabb breakeven időszak után vált nyerővé, tulajdonképpen csak idén lódult meg felfelé a grafikonja.


A limit élmenői közül a 6-max játékos ARTMVSLV éri el a legjobb wintaret 2018-ban, 16,0 bb/100-at hoz, 5,8 ezer dollárt nyert 146 ezer leosztással. ARTMVSLV már az NL50-et is támadja, és ezen a téten is egyre jobban teljesít a 26,7/20,0/7,2-t játszó pókeres.

Játékos Leosztás Nyeremény Winrate Típus
LeXuSSS201 611k 7,2k 4,7 FR
stare-misto 266k 7,0k 10,5 SH
sir dine 540k 6,7k 4,9 FR
Dima3003 408k 6,4k 6,3 FR
PerkeoX 337k 6,2k 7,4 SH
iknowflop 187k 6,2k 13,3 SH
Mak.Alse 456k 6,2k 5,4 FR
Y@NC@RLO 731k 6,0k 3,3 FR
ARTMVSLV 146k 5,8k 16,0 SH
sergbest2005 687k 5,5k 3,2 SH


NL50:

Bár az NL50-et alapvetően nem szokás a megélhetési tétekhez sorolni, ezen a limiten már olyan összegeket nyernek a legjobbak, melyeket nagyon sokan elfogadnának fizetésként. A legnagyobb nyerő az orosz 6-max játékos Supermegopro, aki 12,8 ezer dollárt kaszált augusztus 16-ig 535 ezer leosztással. Ez 3,5 millió forint, vagyis ez a teljesítmény körülbelül 440 ezer forintos havi fizetésnek felel meg. Supermegopro 4,8-as bb/100-at hoz 30,1/21,9/9,3-at játszva.


Supermegoprót egy másik 6-max játékos, BSTUSim követi. Ő 12,1 ezer dollárt nyert 365 ezer leosztással, 6,6 bb/100-at elérve. BSTUSim korábban FR játékos volt, de 6-maxra váltott, sikeresen, már NL100-on is rendszeres játékos.

A 3. hely az FR játékos Glushchenkóé, 10,4 ezer dollárt kaszált 246 ezer leosztással. A winrate-je 8,4, a játékkal kapcsolatos fő statjai pedig így alakulnak: 20,1/15,1/6,6. Glushchenko NL100 és NL200 téteken szintén gyakran feltűnik, és ezeken is nyerő.


A legjobb winrate ezen a limiten VlgKa3aK-é, aki 6-max asztalokon játszik, 14,8 bb/100-at hoz, 7,4 ezer dollárt nyert 100 ezer leosztással - ezzel kevéssel ugyan, de kicsúszott a Top 10-ből.

Játékos Leosztás Nyeremény Winrate Típus
Supermegopro 535k 12,8k 4,8 SH
BSTUSim 365k 12,1k 6,6 SH
Glushchenko 246k 10,4k 8,4 FR
eraser2308 237k 10,1k 8,5 SH
klumpi2k 216k 9,9k 9,2 FR
thevagosx 423k 9,8k 4,6 FR
crusher6 315k 9,2k 5,9 FR
xudito 308k 8,7k 5,6 SH
Al3xAnd3r22 303k 8,6k 5,7 FR
Gatyer14 293k 8,1k 5,5 SH

A sorozat következő cikkével a megélhetési tétekre érünk, megnézzük, kik a legjobb NL100-NL200 regek.
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás