Az Amaya bevételei 519%-kal növekedtek, eladják az Ongame hálózatot

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2014. november 18.
A kanadai cég bevételei hatalmas mértékben növekedtek meg a harmadik negyedévben, az Ongame hálózatot új termeik sikere után az NYX Gaming Group-nak adják el.
Az Amaya Gaming Group harmadik negyedéves pénzügyi jelentése szerint a cég bevételei 519%-al növekedtek, ebben már a PokerStars és a Full Tilt által generált bevétel is benne van.

A bevétel 239 millió kanadai dollár volt, ebből 208 millió az újonnan beszerzett cégektől áramlott be, a nettó bevételek megtíszszereződtek, összesen 69.9 millióra növekedtek. A hatalmas bevételek mellett a cég költségei is 530%-al megnőttek, összesen 214.4 millióra, így a negyedévben valójában 17.6 millió dolláros mínuszt termelt a cég, de a PS/FT üzlet lebonyolításának költségei miatt ez nem meglepő.

Az Amaya nem részletezte, hogy melyik új cége mennyit hozott a konyhára, de David Baazov vezérigazgató úgy nyilatkozott, "nem is lehetne boldogabb az új üzletek és a PokerStars csapat kezdeti teljesítményével". Baazov 669 és 715 millió közötti éves bevételre számít.


Baazov nem volt hajlandó nyilatkozni arról a pletykáról, hogy az Amaya a bwin.party megvásárlását fontolgatja, illetve a PokerStars hónapok óta csúszó New Jersey-i licenszével kapcsolatos kérdéseket is elhárította.

Az Amaya a pénzügyi jelentés nyilvánosságra hozatalával egyidőben bejelentette, hogy eladja az Ongame hálózatot az NYX Gaming Group-nak. A megállapodás szerint, amit a várakozások szerint a hónap végére nyélbe ütnek, az NYX az Ongame 2015-ös bevételének akár a nyolcszorosát (mínusz forgótőke) is kifizetheti.

Az Amaya egy 10 millió dolláros "stratégiai befektetést" is meglépett az NYX-el, és a két cég arról is megegyezett, hogy az NYX alá tartozó NextGen Gaming slot játékokat bocsát majd az Amaya rendelkezésére.

Érdekesség, hogy a két cég New Jersey-ben is kapcsolatban van, az NYX online kaszinó platform szolgáltatásáról kötött megállapodást az Atlantic City-i Resorts Casino Hotellel, ami ugyanaz a kaszinó, amivel a PokerStars tavaly megállapodást kötött.

New Jersey-ben ahhoz, hogy egy szolgáltató online pókert szolgáltathasson, együttműködésben kell lennie egy helyi kaszinóval, és úgy tűnik, hogy a póker mellett az online kaszinót is egyből be akarják indítani amint megkapják a licenszet.

A New Jersey-i licensz amúgy Ray Lesniak szenátor szerint azért késik (a szenátor még októberben nyilatkozta azt nagy meggyőződéssel, hogy csak hetek kérdése a PokerStars New Jersey-i indulása) mert Chris Christie kormányzó meg akarja adni az esélyt Sheldon Adelson-nak, hogy a kaszinómágnás betiltassa az online szerencsejátékot az egész ország területén.

Baazov az Amaya további terveiről és a mobil játékosokról is beszélt: állítása szerint az aktív játékosok több mint fele "rendszeresen" játszik Spin&Go játékokat, és a harmadik negyedévben az új regisztrációk több mint 50%-a mobil platformokról jött, ami 10%-os növekedés a 2013-as adatokhoz képest. Az Egyesült Királyságban ez a szám még magasabb, itt a harmadik negyedéves regisztrációk kétharmada jött a mobil platformokról.

Baazov szerint a Full Tilt kaszinójátékai is sikeresek, a negyedév során a pókerjátékosok 30%-a próbált ki valamilyen kaszinójátékot. A kaszinó web és mobil verziói 2015-ben jönnek, és az Amaya szerint a sportfogadó és a kaszinó szolgáltatás a póker játékosok körülbelül 45-60%-ának lehet érdekes.




Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás