Az ISPT garantált díjalapja is veszélyben?

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2012. szeptember 10.
Az ISPT korábban már csökkentette meghirdetett garantált nyereményalapját, most pedig a garantált szó is eltűnt a verseny hivatalos honlapjáról.
Az International Stadiums Poker Tour (ISPT) a tervek szerint 2013 májusában megrendezi minden idők legnagyobb létszámú versenyét, 30.000 játékost várnak a Wembley stadionba. A mezőny először a lelátó székeihez rögzített érintőképernyős monitorokon játszik, majd amikor 3.000 főre fogynak, levonulnak a stadion gyepszőnyegén elhelyezett élő asztalokhoz. Ők már biztosan nyereménnyel zárnak. A döntő asztal tízfős lesz.


A hatalmas létszámű versenyt óriás garantált nyereményalappal harangozták be, 30 millió dollárral, amit később 20 millió euróra csökkentettek. Most viszont a 20 millió eurós nyereményalap is bizonytalanná vált.

Az ISPT szervezői szeptember 3-ra ígértek hivatalos sajtótájékoztatót, amelyben teljeskörű felvilágosítást adtak volna a tornával kapcsolatban, illetve bemutattak volna egy igazolást a Skrill/Moneybookersztől, hogy a verseny garantált nyereményalapját elhelyezték egy számlán. A sajtótájékoztató azonban elmaradt, és azóta sem kapott felvilágosítást a média. Ugyanakkor az ISPT hivatalos honlapjáról eltűnt minden garantált nyereményalapra vonatkozó kifejezés, és már egyszerűen csak 20 millió eurós díjalapot hirdetnek, garancia nélkül.      

Az ISPT-vel kapcsolatban álló elismert tornaszervező, Stephen McClean a 2+2 fórumon jelezte, őt is megdöbbentette a honlap módosítása. Később elmondta, hallott néhány pletykát, miszerint a 20 millió eurós garantált nyereményalap már nem a főversenyre, hanem az egész ISPT fesztiválra vonatkozik. De hangsúlyozta, ez erősen bizonytalan, nem hivatalos információ.

A meghirdetett garantált nyereményalap módosítása elkerülhetetlenül párhuzamot állít a PPT Grand Finallal, ahol a szervezők 5 millió eurós garantált nyereményalappal hirdették a tornát, később azonban minden garanciára utaló kifejezést eltávolítottak a honlapról, és azt állították, sosem hirdettek ilyesmit. Végül, döntő bizonyítékként, előkerült egy tévé felvétel, amelyen az egyik főszervező, Jean-Jacques Ichai nyilatkozik a francia nemzeti televízióban a versenyről, külön kiemelve az 5 millió eurós garantált nyereményalapot. A Partouce Csoport ezután engedett, és kiegészítette a nevezésekből összegyűlt 4,3 millió eurós nyereményalapot 5 millióra.

Az ISPT és a Partouche kapcsolata egyébként túlmutat a "garanciával való játszadozáson". Az ISPT egyik vezetője az a Prosper Masquelier, aki korábban a Partouche Interactive első embere volt, emellett rokonságban áll a Partouche családdal. Továbbá édesapja, Jean Masquelier két francia Patrouche kaszinó vezetője, a Partouche Csoport pedig az egyik első volt, aki az ISPT torna mögé állt, és szatelliteket kínáltak a versenyre.

Bár egyelőre nincs hivatalos információ, de ha az ISPT valóban nem garantálja a 20 millió eurós nyereményalapot, abból nyilvánvalóan újabb botrány robban ki, hiszen cikkünk megjelenésének pillanatában már 3.332 játékos regisztrált a Wembley-versenyre, és ők eddig joggal számíthattak a 20 millió eurós nyereményalapra. Az ISPT-t reklámozó pókerprofik, például Sam Trickett, Patrik Antonius és Michael Mizrachi számára is kellemetlen lehetne egy ilyen ügy.

Az ISPT vezetői közül korábban Laurent Tapie is megerősítette a 20 millió eurós díjalapot.

"A garantált nyereményalap 20 millió euró lesz, a legnagyobb a póker történelmében" - mondta.

Párizsi ISPT sajtótájékoztató júniusban:





Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás