Baazov blöfföl, vagy tényleg megvenné az Amayát?

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2016. február 11.
Nem kizárható, hogy Baazov blöffel igyekszik megerősíteni az Amaya helyzetét a részvények zuhanása után, és valójában nem célja megvenni a vállalatot.
Mint arról beszámoltunk, az Amaya elnök-vezérigazgatója, David Baazov, magánkézbe venné az Amayát, ezzel együtt pedig a PokerStarst. A hírek szerint Baazov egy befektetői csoport segítségével vásárolná meg a céget 2,8 milliárd dollárért.
A legfrissebb hírek szerint az Amaya felkészül az esetleges ajánlatra, ennek érdekében az igazgatótanács megállapodást kötött egy pénzügyi tanácsadó vállalattal, a Barclays Capital Canadával. Az Amaya emellett egy másik pénzügyi tanácsadóval, a Blake, Cassels & Graydon LLP-vel is kapcsolatban áll.
Az Amaya közleménye szerint Baazov jelenleg néhány opcionális befektetőjelölttel tárgyal, és a hónap végén nyújthat be hivatalos ajánlatot. Nem megerősített hírek szerint négy Amaya alkalmazott is részese lehet az esetleges üzletnek.
Az Amaya különleges bizottsága azonban figyelmezteti a részvényeseket, hogy egyelőre semmilyen hivatalos ajánlat nem érkezett a vállalat megvásárlására, és nincs garancia arra, hogy egyáltalán érkezni fog.
Baazov csak blöfföl?
Baazov bejelentését az Amaya részvényeinek mélyrepülése előzte meg. Amíg tavaly november 9-én az Amaya Gaming Group részvény árfolyama még CA$31,23-on állt, január 28-án már csak CA$13,91-on. A hatalmas visszaesésnek számos oka van, amit a cég pénzügyi jelentésében "rendkívüli eseményekként" összegez. Ide sorolták a görög gazdasági válságot, a portugál szabályozás alakulását, a New Jersey-i licenckérelem elbírálásának hosszú folyamatát, a sportfogadó részleg vártnál lassabb bevezetését, illetve hogy a Kentucky bíróság 870 millió dolláros büntetést szabott ki a vállalatra az UIGEA korábbi megsértése miatt. Szintén negatív hatást gyakorolt a részvény árfolyamra, hogy az elmúlt időszakban bevezetett változtatások miatt a játékosok bizalma egyértelműen megrendült a PokerStarsban.
Baazov viszont azzal a bejelentéssel, hogy magánkézbe venné az Amayát, erősítette a piac cég iránti bizalmát, hiszen azt a benyomást keltette, hogy a jelenlegi árfolyam már túlzóan alacsony, így jó üzlet a cégbe fektetni. Ennek megfelelően a bejelentés után erősödni kezdett az Amaya részvények árfolyama, jelenleg CA$17,71-on állnak. Szakértők szerint azonban egyáltalán nem kizárható, hogy Baazov blöfföl, és épp az volt a célja a manőverrel, hogy erősítse a megrendült befektetői bizalmat.
A Baazov által bejelentett esetleges ajánlat szerint az üzletember CA$21-t fizetne részvényenként, ami bár valamivel magasabb a piaci árnál, a legtöbb befektető ennél magasabb áron szerzett részvényt, vagyis az ajánlat elfogadásával buknának az üzleten. Emellett az ajánlattal Baazov elültette azt a gondolatot is, hogy "mit tudhat, amit mi nem tudunk?". Vajon ha Baazovnak megéri ennyiért megvenni a részvényt, jó üzlet ennyiért megválni tőle? A szakértők szerint a fentiek miatt szinte teljesen kizárható, hogy egy CA$25-nál kisebb ajánlat célba érjen, és ezzel Baazov is tisztában lehet.
Mi történhet egy sikertelen ajánlat esetén?
Bár ha egy vezető sikertelen ajánlatot tesz vállalata megvásárlásra, a legtöbb esetben ez a pozíciójába kerül. Baazov esetében viszont ez várhatóan nem lesz igaz. Egyrészt, mert az ajánlatra nem azért kerülhet sor, mert a részvényesekével ellentétes stratégiai elképzelések szerint akar irányítani. És szintén valószínűtlenné teszi ezt, hogy Baazov, aki jelenleg az Amaya egyötödének tulajdonosa, a számára legrosszabb esetben is a vezetőségben maradna, vagyis egy új első ember kinevezésével belső harcok indulhatnának, amik semmiképp sem tennének jót a vállalatnak, a részvényesek tehát ezt szeretnék elkerülni.
Baazov pozíciója tehát egy sikertelen ajánlat esetén sincs igazán veszélyben, ami tovább erősíti a gyanút, hogy blöffel igyekszik megerősíteni az Amaya helyzetét a részvények zuhanása után, és valójában nem célja megvenni a vállalatot.
Mint arról beszámoltunk, az Amaya elnök-vezérigazgatója, David Baazov, magánkézbe venné az Amayát, ezzel együtt pedig a PokerStarst. A hírek szerint Baazov egy befektetői csoport segítségével vásárolná meg a céget 2,8 milliárd dollárért.

A legfrissebb hírek szerint az Amaya felkészül az esetleges ajánlatra, ennek érdekében az igazgatótanács megállapodást kötött egy pénzügyi tanácsadó vállalattal, a Barclays Capital Canadával. Az Amaya emellett egy másik pénzügyi tanácsadóval, a Blake, Cassels & Graydon LLP-vel is kapcsolatban áll.


David Baazov

Az Amaya közleménye szerint Baazov jelenleg néhány opcionális befektetőjelölttel tárgyal, és a hónap végén nyújthat be hivatalos ajánlatot. Nem megerősített hírek szerint négy Amaya alkalmazott is részese lehet az esetleges üzletnek.

Az Amaya különleges bizottsága azonban figyelmezteti a részvényeseket, hogy egyelőre semmilyen hivatalos ajánlat nem érkezett a vállalat megvásárlására, és nincs garancia arra, hogy egyáltalán érkezni fog.

Baazov csak blöfföl?

Baazov bejelentését az Amaya részvényeinek mélyrepülése előzte meg. Amíg tavaly november 9-én az Amaya Gaming Group részvény árfolyama még CA$31,23-on állt, január 28-án már csak CA$13,91-on. A hatalmas visszaesésnek számos oka van, amit a cég pénzügyi jelentésében "rendkívüli eseményekként" összegez. Ide sorolták a görög gazdasági válságot, a portugál szabályozás alakulását, a New Jersey-i licenckérelem elbírálásának hosszú folyamatát, a sportfogadó részleg vártnál lassabb bevezetését, illetve hogy a Kentucky bíróság 870 millió dolláros büntetést szabott ki a vállalatra az UIGEA korábbi megsértése miatt. Szintén negatív hatást gyakorolt a részvény árfolyamra, hogy az elmúlt időszakban bevezetett változtatások miatt a játékosok bizalma egyértelműen megrendült a PokerStarsban.

Baazov viszont azzal a bejelentéssel, hogy magánkézbe venné az Amayát, erősítette a piac cég iránti bizalmát, hiszen azt a benyomást keltette, hogy a jelenlegi árfolyam már túlzóan alacsony, így jó üzlet a cégbe fektetni. Ennek megfelelően a bejelentés után erősödni kezdett az Amaya részvények árfolyama, jelenleg CA$17,71-on állnak. Szakértők szerint azonban egyáltalán nem kizárható, hogy Baazov blöfföl, és épp az volt a célja a manőverrel, hogy erősítse a megrendült befektetői bizalmat.

A Baazov által bejelentett esetleges ajánlat szerint az üzletember CA$21-t fizetne részvényenként, ami bár valamivel magasabb a piaci árnál, a legtöbb befektető ennél magasabb áron szerzett részvényt, vagyis az ajánlat elfogadásával buknának az üzleten. Emellett az ajánlattal Baazov elültette azt a gondolatot is, hogy "mit tudhat, amit mi nem tudunk?". Vajon ha Baazovnak megéri ennyiért megvenni a részvényt, jó üzlet ennyiért megválni tőle? A szakértők szerint a fentiek miatt szinte teljesen kizárható, hogy egy CA$25-nál kisebb ajánlat célba érjen, és ezzel Baazov is tisztában lehet.

Mi történhet egy sikertelen ajánlat esetén?

Bár ha egy vezető sikertelen ajánlatot tesz vállalata megvásárlásra, a legtöbb esetben ez a pozíciójába kerül, Baazov esetében viszont ez várhatóan nem lesz igaz. Egyrészt, mert az ajánlatra nem azért kerülhet sor, mert a részvényesekével ellentétes stratégiai elképzelések szerint akar irányítani. És szintén valószínűtlenné teszi ezt, hogy Baazov, aki jelenleg az Amaya egyötödének tulajdonosa, a számára legrosszabb esetben is a vezetőségben maradna, vagyis egy új első ember kinevezésével belső harcok indulhatnának, amik semmiképp sem tennének jót a vállalatnak, a részvényesek tehát ezt szeretnék elkerülni.

Baazov pozíciója tehát egy sikertelen ajánlat esetén sincs igazán veszélyben, ami tovább erősíti a gyanút, hogy blöffel igyekszik megerősíteni az Amaya helyzetét a részvények zuhanása után, és valójában nem célja megvenni a vállalatot.
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás