Baazov nem veszi meg az Amayát

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2016. december 21.
Eredménytelenül zárultak a tárgyalások David Baazov és a PokerStars anyavállalata között.
Mint arról beszámoltunk, az Amaya korábbi elnök-vezérigazgatója, David Baazov, vételi ajánlatot tett a vállalat törzsrészvényeinek 100%-ára. Baazov az ajánlat szerint C$24-ért vásárolt volna meg egy részvényt, emellett 1,15 milliárd kanadai dollárt fizetett volna a vállalat átváltható elsőbbségi részvényeiért és átvállalt volna egy 2,55 milliárd kanadai dolláros adósságot is. Így érte el az ajánlat a 6,7 milliárd kanadai dollárt.


David Baazov

A legrissebb hírek szerint a Baazov és az Amaya közötti tárgyalások megszakadtak. Ezt a torontói székhelyű vállalat, valamint maga Baazov is megerősítette.

"Miután egyeztettem a tanácsadóimmal, megállapítottam, hogy mind számomra, mind a vállalat számára az a legjobb, ha elállok a vételi szándékomtól" - nyilatkozta Baazov. Ez éles váltás részéről, hiszen néhány hete még úgy nyilatkozott, hogy az Amaya érdekeit leginkább az szolgálja, hogy magánvállalatként működjön, és ezt az ő vezetésével látja biztosítottnak.

Baazov azt is elmondta, egyes részvényesek követelése miatt az ár meghaladta azt, amit még hajlandó lett volna kifizetni.

A bennfentes kereskedéssel megvádolt Baazov augusztusban mondott le minden pozíciójáról az Amayában, de már akkor jelezte, hogy később megvásárolná a céget.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás