Bár az ügyészség szökéstől tart, óvadék ellenében kaliforniai otthonába engedik Ray Bitart

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2012. július 10.
Ray Bitar vállalja a 2,4 millió dolláros óvadék kifizetését, 48 órán belül házi őrizetbe helyezik. Howard Lederer az ellene felhozott vádak ejtést kéri.
Mint arról beszámoltunk, a Full Tilt Poker igazgatóját, Ray Bitart július 2-án letartóztatta az FBI a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren, ahová Dublinból érkezett kifejezetten azzal a céllal, hogy feladja magát a hatóságoknak. A letartóztatás nem Bitar tervei szerint zajlott, mert bár előzetesen megegyezett az FBI-jal, új vádpontok kerültek a Bitar elleni hatósági keresetbe.

Az új vádpontok, a Bitar letartóztatásakor napvilágra került dokumentumok alapján, a terem Fekete Péntek utáni működésével kapcsolatosak: az FBI szerint ugyanis Bitar, a vállalat pénügyi hiánya ellenére, "továbbra is bátorította az Egyesült Államokon kívüli játékosokat az új befizetések indítására”, garantálva pénzük biztonságát. Az FTP azonban ekkor már "teljes egészében az új befizetésekre támaszkodott a már korábban elindított kifizetések és a cég működési költségeinek fedezésére” – áll a vádiratban.


Az új vádak miatt a korábban "alig néhány évnyi” kiszabható büntetés "évtizedekben mérhetőre” duzzadt. Arlo Devlin-Brow segédügyész szerint - ha mindenben bűnösnek találják - Bitart összesen akár 145 évnyi szabadságvesztésre ítélhetik.

Továbbá bár Bitar arra számított, hogy önnön feladását követően azonnal kicsengeti az óvadékot, és szabadlábon védekezhet, ez sem tervei szerint alakult. Az új vádpontok, és az ezekből adódó jóval súlyosabb büntetés lehetősége miatt ugyanis fennáll a veszély, hogy elmenekül az USA-ból, az ügyészség ezért az óvadék megtagadását kérte a bíróságtól, majd amikor a bíróság 2,4 millió dolláros óvadékot állapított meg, amelyet Bitar ügyvédei a július 6-i újabb meghallgatásra előteremtettek, az ügyészség fellebezett, több érvet felsorakoztatva.

Az ügyészség szerint Bitar korábban azért ragaszkodott ahhoz, hogy megőrizze igazgatói posztját az FTP-nél, hogy bizonyítékokat rejtsen el arra vonatkozólag, hogy a terem piramisjátékhoz hasonlóan működött: a Fekete Péntek után befizetésre bátorították az Egyesült Államokon kívüli játékosokat, hogy pénzükből fizessék más játékosok kifizetéseit, illetve az FTP működési költségeit. Bitar emellett 2 millió dollárt meghaladó fizetést vett fel 2011. április 15, vagyis a Fekete Péntek és 2012. július 2. között, és az ügyészség arról is tájékoztatta Engelmayer bírót, hogy Bitar korábban is a felelősségrevonástól tartva kerülte az Egyesült Államokat, és mivel most akár 145 éves börtönbüntetéssel kell szembenéznie, emellett mivel jelentős pénzügyi tartalékai lehetnek külföldi számlákon - az ügyészség állítása szerint Bitar megpróbált hozzáférni az év első felében egy az USA által nem lefoglalt 24 millió dolláros külföldi számlához - fokozott a valószínűsége, hogy szökést kísérel meg.

Engelmayer bíró végül jóváhagyta a 2,4 milliós óvadékot, és a legfrissebb hírek szerint 48 órán belül hazaengedik Bitart kaliforniai otthonába, ahol úgynevezett elektronikus házi őrizetben lesz a tárgyalásig - nyomkövetővel ellenőrzik hollétét.

Szintén az FTP-üggyel kapcsolatos hír, hogy Howard Lederer hivatalos indítványt nyújtott be a bíróságra, amelyben az ellene felhozott polgári peres vádak ejtését kéri. Lederer indítványa szerint egyetlen bizonyíték sincs ellene arra vonatkozóan, hogy részt vett bármiféle csalásban, vagy akár csak tudott ilyesmiről. Valamint arra hivatkozik, hogy mivel az 1970-es Illegal Gambling Business Act (IGBA) nem alkalmazható online pókerre az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának új álláspontja szerint, az FTP nem nyújtott illegális szolgáltatást az USA-ban.

Nemrégiben Rafe Furst is hasonló indítványt adott be, és várhatóan Chris Ferguson is hamarosan megteszi.


Kapcsolódó írásaink:

Bitar újabb vádak elé néz, de 2,4 milliós óvadékért szabadlábra helyezhetik

Ray Bitar feladta magát az FBI-nak, a PokerStars valóban megvenné az FTP-t
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás