Bennfentes kereskedelem? - a FINRA is vizsgálatot indított az Amaya ellen

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2015. február 12.
A kanadai AMF után az amerikai FINRA is vizsgálja, hogy minden tekintetben tisztán vásárolta-e meg az Amaya a PokerStarst. Körülbelül 300 befektető gyanúsan nagy profitra tett szert a tranzakcióval.
Mint arról beszámoltunk, a kanadai rendőrség és a pénzügyi szabályozó hatóság házkutatást tartott a PokerStars és Full Tilt anyavállalata, az Amaya Gaming montreali főhadiszállásán decemberben. Eric Hollreiser az Amaya képviseletében elmondta, együttműködnek a hatóságokkal, további információt azonban nem adhatnak ki az ügyben.

Az Amaya később közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztattak: "a vállalat együttműködik az Autorité des Marchés Financiers-vel, Québec tartomány értékpapír szabályozó hatóságával (AMF), ami vizsgálatot folytat az Amaya azon kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban, ami az Oldford Group 2014-es megvásárlásához kötődik (az Oldford Group volt az anyavállalata a Rational Group Ltd-nek, a PokerStars és Full Tilt korábbi tulajdonosának - a szerk). A vállalat tudomása szerint a vizsgálat nem jelenti azt, hogy bármiféle törvénysértéssel vádolnák az Amayát".

A kanadai The Globe and Mail beszámolója szerint az AMF után az amerikai Financial Industry Regulatory Authority (FINRA) is vizsgálatot indított az ügyben, mert körülbelül 300 befektető gyanúsan nagy profitra tett szert a tranzakcióval. Az üzlet tavaly májusi kiszivárogtatását követő két hétben a vállalat részvényeinek árfolyama megduplázódott, majd megtriplázódott, amikor a hivatalos bejelentésre is sor került. Amikor pont került az ügylet végére, az Amaya részvények ötször annyit értek, mint 2014 első negyedévében.


A FINRA 2014 végén kért be dokumentumokat az Amayától, és már ekkor is elsősorban azon személyek érdekelték őket, akik jelentős mennyiségű Amaya részvényt vásároltak, közvetlenül az üzlet hírének májusi kiszivárogtatása előtt, hiszen ez a bennfentes kereskedelem gyanúját kelti.

A FINRA nem az Egyesült Államok kormányának hivatalos szerve. A csoportot a pénzügyi szektor hozta létre, hogy lehetőségük legyen önszabályozásra a szövetségi hivatalok mellett. A FINRA a legnagyobb független tőzsdei szabályozó testület az USA-ban, többek közt a NASDAQ és a New York Stock Exchange (NYSE) börzéken szereplő vállalatokat figyeli.

Az Amaya elleni az egyik legnagyobb vizsgálat, amit független tőzsdei szabályozó testület indított. A FINRA jelenleg prominens kanadai brókereket, pénzügyi vezetőket, hedge fund menedzsereket vizsgál, akik mind májusban vásároltak nagy mennyiségű Amaya részvényt.

A vizsgálatok az Amaya részvények árfolyamára is hatással vannak. Az AMF vizsgálat kezdetekor $35,06-ról $27,50-ra estek vissza, majd bár lassan visszaaraszoltak $34,25-ra, a FINRA vizsgálatának hírére újra csökkenni kezdett az árfolyam.

Az Amaya a "The Globe and Mail" kérdésére elmondta, a FINRA rendelkezésére bocsátották a kért papírokat, ugyanakkor kizárólag a kanadai vizsgálatot tartják hivatalosnak.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás