Mint ismert, az amerikai piacon jelenleg három államban szolgáltathatnak legálisan az online pókertermek, Nevadában, Delaware-ben és New Jersey-ben. Elsőként Nevada nyitotta meg kapuit - idén áprilisban -, majd Dealware következett.
A .COM piac legnagyobb szolgáltatói természetesen mielőbb szeretnék megvetni a lábukat az éledező USA piacon, hogy a riválisok ne kerüljenek előnybe velük szemben. Ezért jellemzően mindhárom államban licencet igényeltek. Köztük van a toronymagas .COM piacvezető, a PokerStars is, ám a legfrissebb hírek szerint legalább két évet kell várnia a teremnek, hogy New Jersey-ben elindulhasson. New Jersey szabályozó testülete a Division of Gaming Enforcement (DGE) és a PokerStars ugyanis egyaránt közleményben tudatta, a DGE elutasította a PS licenc-kérelmét.
A döntés oka, hogy a PokerStars továbbra is kapcsolatban áll alapítójával, Isai Scheinberggel, akinek vezetése alatt évekig illegálisan szolgáltattak a USA területén.
Bár Scheinberg az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött megállapodás részeként névlegesen lemondott igazgatói pozíciójáról tavaly júliusban, valójában továbbra is részt vesz a PokerStars, illetve a terem anyavállalatának, a Rational Groupnak az irányításban. A vezető pozíciót jelenleg fia, Mark Scheinberg tölti be. Itt olvashattok a Scheinberg családról.
A PokerStarst két évre tilották el a New Jersey-i piactól, de amennyiben ezalatt bizonyítják, hogy megváltoztak a körülmények - vagyis eltávolítják Isai Scheinberget a vezetésből -, a DGE hajlandó felülbírálni álláspontját.
"Csalódottak vagyunk a DGE döntése miatt, miszerint nem engedélyezik részvételünket online póker piacukon. Ugyanakkor hajlandóak megváltoztatni álláspontját bizonyos feltételek teljesülése esetén. Kapcsolatban maradunk a DGE-vel, és tájékoztatjuk őket a fejleményekről" - nyilatkozta Eric Hollreiser, a Rational Group kommunikációs igazgatója.
A PokerStars a Resorts Casino Atlantic City partnereként nyújtotta be New Jersey-i licenc-kérelmét.