Kevés idő az amerikai online póker 2010-es legalizációjára

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2010. augusztus 03.
Bár Barney Frank HR2267 számú törvényjavaslatát elfogadta az amerikai kongresszus pénzügyi bizottsága, még hosszú utat kell megtenni az online póker legalizálásáig az USA-ban, idén szinte biztosan nem kerül sor erre.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai kongresszus pénzügyi bizottsága elfogadta Barney Frank HR2267 számú törvénymódosítási javaslatát, amelynek lényege, hogy az online póker kikerüljön a tiltott internetes szerencsejáték státusz alól, és legális, szabályozott formában játszható legyen az USA állampolgárai számára. A siker történelminek nevezhető, hiszen első alkalommal álltak a kongresszus tagjai az online póker mellé, ugyanakkor a legalizáció továbbra is távolinak tűnik.

Következő lépésként Jim McDermott az online póker adózására irányuló törvényjavaslatának kell hasonló procedurán átesnie a kongresszus előtt, mint a HR2267-nek. Erre viszont 2010-ben már csak minimális idő áll rendelkezésre, valószínű, hogy idén már nem is lesz szavazás az ügyben. Ugyanis hiába járunk csak augusztusban, a kongresszus az év hátralévő részében alig több mint egy hónapot ülésezik, a mostani etap augusztus 9-ig tart, majd szeptember 12-én térnek vissza, október 8-án azonban ismét befejezik a munkát.

"Nem reális, hogy az előttünk álló egy hétben eredményt érjünk el, a szeptemberi ülésszakot igyekszünk majd kihasználni. Mindent megteszünk, hogy sikerrel járjunk, de nagyon rövid az idő, csak reménykedhetünk, hogy október 8-ig rábólint tervezetünkre a kongresszus..." - mondta John Pappas, a Poker Players Alliance (PPA) igazgatója.

John Pappas
John Pappas

Ahhoz, hogy már idén legalizálják az online pókert, be kell mutatni McDermott javaslatát a bizottságnak, meg kell védeni a vitákon, minden részletben hozzá kell igazítani a HR2267-hez, majd elfogadtatni a kongresszussal. Erre valószínűleg kevés lesz az egy hónap.

Ugyancsak problémát jelenthetnek a novemberi választások (emiatt ilyen rövid az idei kongresszusi ülésszak). Mivel a kormányzó párt ilyenkor rendszerint veszít kongresszusi mandátumaiból, a következő évben várhatóan jóval nehezebb feladat lesz átvinni az online póker legalizációját. A HR2267 szavazásán 41 igen, 22 nem és 1 tartózkodás mellett kapott zöld utat az online póker: a demokraták 34 igen és 4 nem voksa mellett a republikánusok 7 igennel és 18 nemmel szavaztak.

Az viszont mindenképpen bíztató jel, hogy a Capitol Hill gondolkodása megváltozott az elmúlt négy évhez képest az internetes pókerrel kapcsolatban, a teljes elutasítás helyett már a szabályozás mikéntjén gondolkodnak.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás