Kuponbiznisz-botrány - egy a közösség által megbecsült magyar pókeres is érintett?

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2020. október 06.
A vád szerint igen, több magyar és nemzetközi profi is a sértettek között.
Ponzi-sémának nevezik azt a piramisjáték elve alapján működő csalási szisztémát, amikor egy befektetés kapcsán hatalmas profitot ígérnek, de valójában nem tényleges profitból, hanem mindig a szédületes haszon által vonzott újabb és újabb befektetők pénzéből fizetik ki az előző kör befektetőit. A rendszer egy idő után elkerülhetetlenül összeomlik. Az olasz születésű Charles Ponziról nevezték el, aki a huszadik század elején óriási méretű csalást hajtott végre a séma alapján.

A vádak szerint ilyen tevékenység futott egy nemzetközi szállásközvetítői cég értékesítési rendszerét kihasználva, amivel - más befektetők mellett - magyar és nemzetközi pókeresek vesztettek óriási összegeket, együttesen százmilliókról beszélünk. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos honlapja, majd a legtöbb magyar online médium, 2020. augusztus 13-án számolt be az alábbiakról.

"A vizsgálat igazolta annak gyanúját, hogy U. Attila a Fireflies nemzetközi szállásközvetítői értékesítési rendszer termékeinek más személyek részére történő továbbértékesítésére hivatkozva számos magyarországi befektetőtől milliárdos nagyságrendű összegben vett át pénzeszközöket. Azokra mindössze 2-3 hónap alatt 18 százalékos hozammal megnövelt garantált visszafizetést ígért.

A valóságban azonban U. Attila a számára átadott összegekkel nem végzett semmiféle kereskedelmi tevékenységet, de időlegesen hatékonyan hitette el a befektetőkkel, hogy az általa ígért ügyletek valóban megtörténtek. A magánszemélynek nincs, s nem is volt jegybanki tevékenységi engedélye betét vagy más visszafizetendő pénzeszközök gyűjtésére, elfogadására."


Az MNB emellett közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi tevékenység végzése miatt 275 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki U. Attilára és véglegesen megtiltotta számára a jogsértő magatartás folytatását.

"A bírságösszeget a magánszemélynek természetesen nem az általa másoktól átvett pénzekből, hanem saját forrásaiból kell befizetnie. A jegybank több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben. A bírságösszeg mértékét súlyosbította egyebek közt, hogy a magánszemély kiemelt befektetői kockázatot idézett elő jelentős nagyságrendű forrásgyűjtésével, tevékenységét huzamosabb ideig végezte, jelentősebb számú befektetőt megtévesztve. U. Attila emellett a vizsgálat során valótlan, a tényállás feltárását meghiúsítani igyekvő állításokat tett. Enyhítő körülményt az MNB nem tárt fel. A közzétett jegybanki határozat semmilyen formában nem érinti U. Attilának a befektetőkkel szemben fennálló, már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. Javasolt, hogy a károsult ügyfelek mielőbb jelentsék be polgári jogi igényüket az illetékes BRFK-nak."

A lefoglalás:

ó

Az MNB határozata

Ekkor még kevesen - leginkább a sértettek - tudták, hogy az ügy pókeres vonatkozású. 

Az eset azért került a PókerAkadémia látóterébe, mert két károsult is felvette a kapcsolatot oldalunkkal, egy magyar és egy külföldi profi. Mindkét játékos rendkívül hiteles szereplője a pókeréletnek. Állításuk szerint U. Attila mellett aktív szerepet játszott a fenti ügyben F. Richárd is.

Nem vagyunk nyomozók, nem vagyunk bírák, így nem tudunk egyértelműen állást foglalni. De mivel sok magyar pókeres érintett lehet, úgy érezzük, nem tehetjük meg, hogy ne adjunk nyivánosságot a vádaknak. Bízunk benne, hogy ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy kiderüljön, mi is történt pontosan.

Az alábbi írásban egy dán pókerprofi (Davor P.) ír arról, hogyan vált károsulttá. A játékos regisztrált a PókerAkadémiára Darkdante néven, és válaszolni fog az esetlegesen felmerülő, angolul feltett kérdésekre.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbiak nem a PókerAkadémia álláspontját tükrözik, kizárólag egy károsult vallomásának tekinthetők.

Amit fontos előzetesen tudni, hogy U. Attila a Fireflies csapatának tagja volt, a Fireflies hivatalosan egy utazási ajánlatokra specializálódott MLM-cég. Az ügyhöz azon felül a Fireflies-nak semmilyen köze nincs, hogy U. Attila az ő rendszerüket használta fel jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatására.

Az eredeti írást itt olvashatjátok

(A chat-beszélgetések nagyobb méretezéséért kattints a képre.)

Az egyik károsult, Davor P. saját honlapján megjelent írásának magyar változata:

"Első találkozás a csalókkal - hogyan nyerték el a bizalmam

2016 elején találkoztam először U. Attilával. Prezentációt tartott nekem a Fireflies-ról, elsősorban a Life-csomagot ajánlotta a figyelmembe. (A legmagasabban árazott utazási csomag - a szerk.) Elsőre nem igazán érdekelt, MLM-jellegű dolognak tűnt az egész. Attila viszont megígérte, hogy el tudja adni a csomagom tartalmát - 7 utazási utalvány és 70 best price opció -, és visszakaphatom a pénzem.

Ezen felül is tett egy kisebb szívességet, és úgy döntöttem, adok egy esélyt a dolognak. Valóban nagyon gyorsan eladta az utalványaimait és a kuponokat, én pedig maradéktalanul visszakaptam a pénzem, ügyesen demonstrálta az üzlet megbízhatóságát. Utólag úgy gondolom, egyszerűen lemondott a jutalékáról, hogy elnyerje a bizalmam: a Fireflies csomagok értéke nagyon alacsony, a pénz legalább 50%-a egyszerűen a tulajdonosokhoz kerül jutalékként.

Attila lépése egy sokkal nagyobb terv része volt: már volt számlám a Fireflies-nál, a kuponbizniszt működőképesnek láttam, kialakította a bizalmat bennem, hiszen nagyon gyorsan visszakaptam a pénzem, látszatra tehát valóban könnyen értékesíthetőnek tűntek a kuponok, elaltatta bennem a gyanakvást, eszembe sem jutott alaposabban vizsgálódni.

Nem sokkal később ismét megkeresett, és újra a kuponbizniszről kezdett mesélni, aminek a beindításán volt: később megtudtam, hogy már korábban elindította a rendszert, mint gondoltam, 2016-ban már biztosan ment, de valószínűleg 2015-ben is. Többször találkoztam Attilával személyesen a Paulay Ede utcában 2016-ban, és mindig nagy összegeket fizetett be vagy vett ki, 20-30 millió forint átlagosnak számított nála. Azt hiszem, ezzel próbált lenyűgözni. De nem igazán érdekelt, és ezután egy ideig ritkábban beszéltünk.

Aztán 2017-ben találkoztam F. Richárddal.

A cinkosok

Attilának voltak bizonyos emberei, akik a befektetőket hozták, és jutalékot kaptak a lopott pénzből. A legfontosabb ember a beszervezésben F. Richárd, Ricsi volt, aki F. Szilvia, U. Attila feleségének a testvére.

Sok ember anyagi helyzete volna ma sokkal jobb, ha sosem találkozik Ricsivel. Sajnos én is közéjük tartozom. Richárd és én is pókerjátékosok vagyunk. Sokat beszélgettünk pókeres stratégiákról, megosztottunk néhány ötletet egymással. Nem tudom megmondani, miért, de nagyon hamar bízni kezdtem a srácban. Ő pedig jótállt Attiláért és az üzletéért. Ez az egyik dolog, amit küldött nekem, ez egy szerződés közte és Attila között.

A valóságban természetesen Ricsi nem adott Attilának pénzt. Ricsi tökéletesen tisztában volt azzal, hogy ez egy átverés, és segített Attilának ellopni mások pénzét.


U. Attila azt állította nekem, hogy holland utazási irodákkal áll kapcsolatban, és tulajdonképpen erre épül a kuponbiznisz. Mint mondta, ezeket a kuponokat 18%-os profittal tudja eladni, és mivel ez évente több ciklusban is működött, sok embert kíváncsivá tett.

A csaló család


A dolog lényegében úgy nézett ki, hogy a kuponok megjelentek a számláinkon, Attila pedig mindent elkövetett, hogy úgy nézzen ki, hogy kereskedés folyik. A folyamat automatizálásához pedig F. Richárd rokonától kapott segítséget.


Ricsihez hasonlóan Dani is nagyon sok posztot tesz közzé Jézusról a Facebookon. Csak később szereztem tudomást arról, hogy a csalók gyakran tüntetik fel jó kereszténynek magukat, hogy ezzel is bizalmat ébresszenek másokban.

Daninak minden felhsználó Fireflies-számlájához hozzáférése volt, körülbelül 300 fiókhoz.

Attila megadta, mit szeretne, Dani pedig scripttel automatizálta a folyamatot, ami mozgatta a kuponokat a Fireflies-számlákon. Igen, csak mozgatta, mert valódi kereskedés nem zajlott. Ezért nagy fizetést kapott Attilától, hangsúlyozom, az áldozatok pénzéből.

Akkoriban egy Life-csomag körülbelül 1 millió forintba került, az utalványok foglalási értéke pedig egyenként körülbelül 50 ezer forintba (összesen 350 ezer forintba), és szinte minden más forgalmazói jutalék volt, ami a Fireflies-hoz került. A nyaralási kuponok alapvetően értéktelenek voltak, egy ilyen vállalkozás valós üzemeltetése gyakorlatilag lehetetlen feladat.

A másik dolog az, hogy X számú Multi Holiday kuponra írtunk szerződést, de valójában egyetlen kupont kaptunk a számlára. Pedig ha egy Multi Holiday kupont vásároltál, akkor 10 egységet kellett volna kapnod.

Attilának erre mindenféle vicces magyarázata volt.


Lényegében néhány számla megkapta a nagy kuponokat, néhány meg nem.

U. Attila és F. Richárd a Fireflies-t tulajdonképpen a szemfényvesztéshez használta. Egy valódi Fireflies-csomag vásárlása kidobott pénz volt, de azért szükségük volt annyi valós csomagra, hogy elég kuponjuk legyen a kereskedés látszatának a fenntartásához.

A Fireflies magyarországi vezetője egyszer azt mondta nekem, hogy U. csapatának vásárlási volumene körülbelül 1,5 millió euró. Ő maga viszont később azt állította, hogy sokkal nagyobb ennél.

A forgalomban lévő 500 Life/Loyalty csomag kuponja összesen 35.000 Multi Holiday kupont adna ki, ami közel sem elegendő. Ha azonban megszorozzuk a számot tízzel, akkor 7,5 millió eurót kapunk - papíron -, többé-kevésbé annyit, amennyi U. Attila állítása szerint összejött a befektetésekből.

Mivel egy személy csak egy életcsomagot és egy hűségcsomagot vásárolhat, biztosan sok embert vonzott a csomagok megvásárlása.

Az utalványrészt pedig vagy valóban eladták, vagy a saját nyaralásukra költötték stb. Nem beszélve arról, hogy Attila mindig 5 csillagos budapesti szállodákban tartotta a találkozókat. Sok pénzünket ott pazarolták el.

Attila és Ricsi elmondták, hogy mivel platina vezetők, sokkal alacsonyabb áron kapják meg az utalványokat. Felajánlották, hogy darabonként $110-ért megvehetem őket. A valóság viszont az, hogy nem volt ilyen kedvezménye, a gyémántutalványt a lehető leggyorsabban készpénzre akarták váltani.

Láttam a lehetőséget abban, hogy egy kis üzletet csináljak a magam számára ezzel. Szép lassan körülbelül $20.000-ért vásárolatam utalványokat Richárdtól. És messze nem én vagyok az egyetlen, akit átvert. De hová lett ez a pénz? Richárd azt szeretné, ha az emberek azt hinnék, hogy minden rendben van, vagy hogy fogalma sem volt arról, mi folyik, meg hogy neki egyáltalán nincs is pénze (akkor hová lett a pénz?). Az alábbi kép csak egy a sok bizonyíték közül ennek az ellenkezőjére. Richárd, csaló vagy és hazug, ugyanannyira sáros vagy, mint Attila.

Ezt 2018 decemberében küldte Ricsi nekem a Fireflies-os csomagvásárlásairól. Körülbelül $80.000 értékben vásárolt 5 hét alatt. Nem semmi...


Az összes szobát gyémánt utalványokkal foglalták le (értsd: a pénzünkből foglaltak). És persze sorban kapták a borítékokat, én személyesen 100 ezer forintot adtam, ami fedezte a szállást és az egyéb költségeiket.

Lényegében így még a saját esküvőjét is lopásra használta.

Később megtudtam, hogy Ricsi házat vásárolt az összegyűlt pénzből. Szilvia és Attila is ugyanezt tervezte.


Ez egy penthouse a 11. kerületben, új építésű, 130 millió forintba kerül. Attila elmondta, hogy az édesanyja nevére vette, hogy elkerülje a problémákat...

Amennyire tudom, történtek kifizetések részükről, de végül nem vették meg az MNB akciója miatt.

(Lásd a videót fent - a szerk.)

Szilvia általában együtt volt Attilával a szállodákban is. És még ha nem is mindig, de együtt éltek, és a videóból látható, hogy a pénz egyszerűen fiókokban volt tárolva. Mindannyian tudtak mindent.

Skylight

A Skylight egy keresztény gyülekezet a Paulay Ede utcában. Én is voltam ott néhány alkalommal, hogy találkozzam Attilával. Ricsivel és Szilviával is találkoztam ott. A közelmúltban tudtam meg, hogy innen is sok áldozatot szedtek. A pókervilágban köztudott, hogy Ricsi néhány évvel ezelőtt, egy szakítás után megtalálta Jézust. De úgy tűnik, több is volt ebben. Ez is része volt a tervüknek, hogy az emberek bizalmába férkőzzenek.

Ricsinek volt egy kisebb tartozása felém, $2 200. Sok kifogás, ígérgetés után 2019-ben jöttem rá végül arra, hogy ez az egész egy hatalmas átverés, amiben Ricsi is vastagon benne van. Mondtam neki, hogy jobb, ha visszaadja a pénzem, különben az ő neve is ott lesz a rendőrségi feljelentésben. 1-2 napon belül a számlámon volt a pénz.

Mit tesznek a hatóságok?

Számomra úgy tűnik, alapvetően semmi. Ha egy személy lopott dolgokkal teli táskával lép ki egy szupermarketből, neki azonnal gondja lesz ebből. U. Attila, F. Richárd és rokonai több millió eurós kárt okoztak, mégsem  történt semmi, pedig már 18 hónappal ezelőtt lefoglalták a pénzt.

Miért, miközben a bizonyítékok egyértelműek?

Ha őrizetbe vennék őket, nem lenne lehetőségük elmenekülni, további kárt okozni vagy megsemmisíteni a bizonyítékokat. Olyan valakinél, mint Attila, mindhárom lehetőség felmerül. Az ügy kirobbanása után is folytatta az emberek átverését.

És ő maga is számított arra, hogy el fogják kapni...


Attila rendszerint hetente szokott haszontalan update-eket adni nekünk. Idén július 25-én kaptuk az utolsót. Egy nappal korábban kapta meg az MNB 275 milliós bírságát. Azóta semmi. Úgy tudom, hogy külföldön tartózkodik, hogy megússza az esetleges felelősségre vonást.

Az utolsó találkozás


Körülbelül egy éve találkoztam utoljára Attilával, elmentünk shisházni. A beszélgetés során egy alkalommal úgy fogalmazott az MNB által lefoglat pénzről, hogy "az én pénzem". A saját pénzének nevezte. Bár már előtte is komoly kétségeim voltak Attilával kapcsolatban, ez volt az a pont, amikor 100%-osan biztossá váltam abban, hogy átver minket. Ez nem a te pénzed, te fasz.

Számomra egyértelmű, hogy Attilának és Richárdnak nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, amit tettek, csak attól tartanak, hogy elkapják őket. Soha nem hallottam, hogy bárki is bocsánatot kért volna közülük bárkitől is a történtekért.

Úgy tűnik, hogy Richárd elsősorban a pókerjátékosokat és a keresztény közösség tagjait igyekezett megkárosítani ismeretségei révén"
- olvasható a honlapon.

A PókerAkadémia kapcsolatban áll a fenti vádakat megjelentető oldal üzemeltetőjével, aki a PókerAkadémiára is regisztrált, és ígérete szerint igyekszik válaszolni az esetlegesen felmerülő, angolul feltett kérdésekre. Természetesen F. Richárdnak is szeretnénk megadni a lehetőséget az állítások kommentálására, közlemény kiadására, vagy akár interjút is szívesen készítünk vele.Továbbá felhívjuk a figyelmet, hogy jogerős bírósági ítélet nem állapította meg, hogy a fenti ügyben bárki is csalást követett volna el.


UPDATE:

F. Richárd válasza az őt ért vádakra


UPDATE 2:

A Fireflies-ra utaló, esetlegesen hamis látszatot keltő kifejezések pontosításra kerültek.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás