Lennaard vs Bergman challenge - last longer, sakk, heads-up és boksz a Battle of Máltán

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2014. október 28.
A két ismert svéd pókeres, Ken Lennaard és Andreas Bergman svéd fórumokon szólalkozott össze. Úgy döntöttek, úriemberként, párbajon rendezik az ügyet a novemberben megrendezésre kerülő Battle of Máltán.
Két rutinos, nagy sikereket megélt pókeres, Ken Lennaard és Andreas Bergman a Battle of Malta (BOM) alatt megrendezi az úgynevezett BOM Deluxe Sweden összecsapást, ami négy eventből áll: sakk, heads-up, boksz és last longer a BOM főversenyén. Az összecsapásra amiatt kerül sor, mert a két pókeres - bár jóban vannak - többször összeszólalkozott svéd fórumokon, illetve blogposztokban.


Lennaard és Bergman úgy döntött, úriemberként rendezik nézeteltérésüket, vagyis egyfajta párbajt vívnak egymással, így születetett meg a BOM Deluxe Sweden ötlete.

"Ken írja az egyetlen olyan blogot, amit szívesen olvasok. Nagyon érdekes bejegyzéseket ír, viszont hihetetlenül keményfejű. Legyen szó a japánok kecsketenyésztési szokásairól, vagy az alaszkai őslakosokról, ő mindenhez ért, mindent jobban tud mindenkinél. Elég a fennhéjázásból, itt az ideje, hogy elhallgatassam" - nyilatkozta Bergman.

"Bergmannak valójában nem velem van baja. A saját problémáit vetíti ki rám, tulajdonképpen nem velem, hanem magával, a saját démonaival küzd meg" - mondta Lennaard.

A két játékos a tervek szerint a Battle of Malta Main Event last longerével kezd, majd sakkasztalnál csapnak össze a Hilton Máltában. Ezután a heads-up asztalt támadják meg a Battle of Malta versenytermében, végül pedig bokszmeccsen küzdenek meg, három háromperces menetet bokszolnak a Lords Gymben.

Az eseményeket a PokerListings fogja követni, ígéretük szerint minden eventről videós anyagot készítenek. Amennyiben így lesz, a felvételeket a Póker Akadémián is megtekinthetitek.




Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás