Nagyszabású csalás futhatott a PokerStars Spin&Go játékaiban

Szerző: Pokeradmin2016. május 04., szerda 13:23

A legtöbb vélemény szerint vagy botokról van szó, vagy illegális szoftver használatáról.

A PokerStars számos játékosa nagy összegű kártérítést kapott a napokban. A terem az alábbi tájékoztatást adta az érintetteknek.
"A PokerStars tudomást szerzett szerződési feltételeink bizonyos megsértéséről, ami több játékos számára anyagi kárt okozott. Ön is részt vett ilyen játékokban, ennek következtében előfordulhat, hogy anyagi kárt szenvedett.
Politikánk ilyenkor az, hogy zároljuk az elkövető (vagy elkövetők) számláját, a rajta (vagy rajtuk) található pénzt pedig lefoglaljuk, ha szükségesnek ítéljük, kiegészítjük, majd az így létrejött összeget szétosztjuk a sértettek között, olyan arányban, ahogy azt a leginkább tisztességesnek látjuk" - írta a PokerStars.
A terem a levélben hozzátette, sajnáljattal közlik, de további információt nem adhatnak ki, sem arról, ki és mekkora összegben károsult, sem az elkövető (vagy elkövetők) személyéről, sem a csalás mikéntjéről.
A pókerközösségben természetesen kiemelt téma lett az ügy, és az már egyértelmű, hogy Spin&Go és 6-Max Hyper játékosok nagy számban érintettek, de néhány MTT regular is kapott kártérítést.
A regularokat leginkább az tölti el aggodalommal, hogy szokatlanul nagy összegű kártérítésekről van szó. Mivel ritka, hogy a termeknek teljes mértékben sikerüljön kártalanítani a károsultakat ilyen esetekben, a nagy összegek alapján nagyszabású csalás feltételezhető.
"Én is kaptam pénzt, méghozzá igen sokat. Korábban is kaptam már ilyet, de azokban az esetekben csak $10 körüli összegeket. Szóval a mostani kártérítés számos kérdést felvet. Az, hogy én most közel $1.000-t kaptam, azt jelenti, hogy valami igazán nagy volumenű dolog futott, és kíváncsi lennék, tulajdonképpen mennyi pénztől lettem megszabadítva, tekintettel arra, hogy a kártérítés összege annál mindig jóval kevesebb. Nagyon úgy néz ki, hogy valami hatalmas gáz volt a Spineknél" - írta az egyik $60-os Spineket játszó regular.
Az összejátszás nem jöhet szóba, a legtöbb vélemény szerint vagy botokról van szó, vagy illegális szoftver használatáról.
A PokerStars számos játékosa nagy összegű kártérítést kapott a napokban. A terem az alábbi tájékoztatást adta az érintetteknek.

"A PokerStars tudomást szerzett szerződési feltételeink bizonyos megsértéséről, ami több játékos számára anyagi kárt okozott. Ön is részt vett ilyen játékokban, ennek következtében előfordulhat, hogy anyagi kárt szenvedett.

Politikánk ilyenkor az, hogy zároljuk az elkövető (vagy elkövetők) számláját, a rajta (vagy rajtuk) található pénzt pedig lefoglaljuk, ha szükségesnek ítéljük, kiegészítjük, majd az így létrejött összeget szétosztjuk a sértettek között, olyan arányban, ahogy azt a leginkább tisztességesnek látjuk" - írta a PokerStars.

A terem a levélben hozzátette, sajnáljattal közlik, de további információt nem adhatnak ki, sem arról, ki és mekkora összegben károsult, sem az elkövető (vagy elkövetők) személyéről, sem a csalás mikéntjéről.

A pókerközösségben természetesen kiemelt téma lett az ügy, és az már egyértelmű, hogy Spin&Go és 6-Max Hyper játékosok nagy számban érintettek, de néhány MTT regular is kapott kártérítést.

A regularokat leginkább az tölti el aggodalommal, hogy szokatlanul nagy összegű kártérítésekről van szó. Mivel ritka, hogy a termeknek teljes mértékben sikerüljön kártalanítani a károsultakat ilyen esetekben, a nagy összegek alapján nagyszabású csalás feltételezhető.

"Én is kaptam pénzt, méghozzá igen sokat. Korábban is kaptam már ilyet, de azokban az esetekben csak $10 körüli összegeket. Szóval a mostani kártérítés számos kérdést felvet. Az, hogy én most közel $1.000-t kaptam, azt jelenti, hogy valami igazán nagy volumenű dolog futott, és kíváncsi lennék, tulajdonképpen mennyi pénztől lettem megszabadítva, tekintettel arra, hogy a kártérítés összege annál mindig jóval kevesebb. Nagyon úgy néz ki, hogy valami hatalmas gáz volt a Spineknél"
- írta az egyik $60-os Spineket játszó regular.


Az összejátszás nem jöhet szóba a regularok szerint, a legtöbben inkább botokra, vagy illegális szoftver használatára gyanakodnak.


Elküldöm ismerősömnek