Negreanu challenge - Melyik csapat a favorit?

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2013. március 08.
Március 10-én rendezik a Negreanu challenge heads-up mérkőzéseit, statisztikai összehasonlítás jelent meg a csapatokról.
Mint arról beszámoltunk, Daniel Negreanu heads-up kihívást ajánlott az FTP három profijának, vagyis Gus Hansennek, Viktor "Isildur1" Blomnak és Tom "durrrr" Dwannak. A megállapodás szerint három HUSNG párbajra kerül sor, és Negreanu két társat választott maga mellé, azaz 3-3 fős csapatok mérkőznek. A négyszeres WSOP bajnok két társa Isaac "luvtheWNBA" Haxton és Bertrand "ElkY" Grospellier lett.


A három mérkőzést március 10-én rendezik az FTP asztalain - bár a játékosok Grosvenor Victoria Casinóban játszanak, nem élőben fut a challenge, laptopokat helyeznek el egymással szemben, és online pókereznek -, minden résztvevő 50 ezer dollárt kockáztat az egyes párbajokon, vagyis a győztes csapat legfeljebb 150 ezer, legkevesebb pedig 50 ezer dollárt nyer a meccsekkel, emellett a vesztes csapat $10.000 értékben fizet nevezési díjat a győztes csapat minden egyes játékosának.

A meccsek felvezetéseként a PokerStars kiadott egy érdekes statisztikai összehasonlítást. Az első táblázatban a csapatokat, a másodikban pedig a csapatok egyes játékosait hasonlítják össze, többek közt élő és online eredményességük alapján.

 

Team PokerStars Pro

Full Tilt Poker ‘The Professionals’

WSOP karkötő

5

1

PCA cím

2

2

EPT döntő asztal

3

1

Élőverseny nyeremény

$30 millió

$15 millió

Online torna nyeremény

$3,1 millió

$813.000

Profi státusz pókeren kívül

1 (Grospellier: StarCraft)

1 (Hansen: Backgammon)

Heads-up specialista

1 (Haxton)

2 (Dwan, Blom)

Könyv szerző

1 (Negreanu)

1 (Hansen)

Vegetáriánus

1 (Negreanu)

0

1970-es években született

1 (Negreanu)

1 (Hansen)

1980-as években született

2 (Grospellier, Haxton)

1 (Dwan)

1990-es években született

0

1 (Blom)



Daniel Negreanu

Bertrand Grospellier

Isaac Haxton

Gus Hansen

Tom Dwan

Viktor Blom

Nicknév

Kid Poker

ElkY

Ike

The Great Dane

durrrr

Isildur1

Csapat

PokerStars

PokerStars

PokerStars

Full Tilt Poker

Full Tilt Poker

Full Tilt Poker

Ország

Kanada

Franciaország

USA

Dánia

USA

Svédország

Kor

38

32

27

39

26

22

WSOP karkötő

4

1

0

1

0

0

PCA cím

0

2

0

1

0

1

EPT döntő asztal

1

2

0

1

0

0

Élőverseny nyeremény

$14 millió

$11 millió

$4 millió

$11 millió

$2 millió

$1,5 millió

Online torna nyeremény

$483.000

$ 2millió

$408.000

N/A

$330.000

$480.000


Mint látható, az eredményességet tekintve a PokerStars profik tűnnek favoritnak, hiszen mind élőben, mind online többet nyertek. Ugyanakkor ezek az adatok kizárólag versenyekre vonatkoznak, vélhetően azért, mert emelkedő vakokkal játsszák a challenge heads-up meccseit is.

Mi mindenesetre azt is megnéztük, melyik játékos milyen eredményt hozott online high stakes asztalokon. Az eredmény sokak számára meglepő lehet, hiszen a hat játékos közül mindössze ketten rendelkeznek pozitív mérleggel.

PS csapat:

Daniel "KidPoker" Negreanu: $-401.018 (PS)
Isaac "luvtheWNBA" Haxton: $210.551 (PS), $-665.361 (FTP)
Bertrand "ElkY" Grospellier: $10.182 (PS)

FTP csapat:


Viktor "Isildur1" Blom: $-219.497 (FTP), $-1.201.205 (PS)
Tom "durrrr" Dwan: $2.599.835 (FTP)
Gus Hansen: $-8.034.533 (FTP)

Ha kizárólag az NLHE játékot vesszük figyelembe, valamelyest változik a kép: Isildur1 rendkívül eredményes a műfajban, $3.647.534 profittal minden idők második legnagyobb nyerője. Durrrr minden idők 5. legnagyobb nyerőjének számít $2.891.461 profitjával. A többiek nem találhatók meg az 50 legeredményesebb NLHE high stakes pókeres között.

Mi a véleményetek a statokról? Ti melyik csapatot tartjátok esélyesebbnek?

A párosítások:


Viktor "Isildur1" Blom vs Bertrand "ElkY" Grospellier (március 10, 16:00 CET)
Tom "durrrr" Dwan vs Isaac "luvtheWNBA" Haxton (március 10, 19:00 CET)
Gus Hansen vs Daniel "KidPoker" Negreanu (március 10, 22:00 CET)


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás