Poker After Dark - The Cash Game - vélemény az első rész után

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2008. július 17.
A Poker After Dark című műsor negyedik szériájának első része pár napja ment le Amerikában. A részt beszereztem, megnéztem és most leírom róla véleményem.
Előrebocsátom, hogy ez volt az első olyan Poker After Dark rész, amit láttam, ugyanis a korábbi három széria engem nem igazán érdekelt. Hogy miért? Azért mert a korábbi epizódok zömmel tournament pókerről szólnak, márpedig az engem teljes egészében hidegen hagy, szóval erre inkább nem "pazaroltam" az időt (úgy vagyok vele, hogy akkor inkább oktatóvideót nézek). Itt van azonban a negyedik széria, amely deep cash game-mel indul, így ezt természetesen nekem is látnom kellett!

kep

Szóval megszereztem a részt, és el is kezdtem nézni. Tudom, tudom, kissé finnyás vagyok, de tényleg nem értem, hogy miért kell még mindig 4:3-as képarányú  műsorokat csinálni. Végülis 2008-at írunk, vagy nem? Na mindegy, ezen túltéve magamat elkezdtem nézni a műsort, amelynek első pár beharangozó kockája kifejezetten jól sikerült, a rendezők sikeresen felkeltették az érdeklődésemet. A továbbiakban viszont valahogy az egész műsor kissé unalmasnak tűnt, nem pusztán azért, mert szinte egyetlen érdekes handet sem játszottak le, hanem azért is, mert mintha az egész bagázs meg lett volna szeppenve a kameráktól. Phil Hellmuth általában megfűszerezi a műsort a sok dumájával és óriási egójával, de itt most valahogy ő sem volt az igazi (na jó, egy beszólása volt, ami tetszett: „Muck City, baby, that's where I live). Lehetséges természetesen, hogy lesz ebből még valami, és a srácok csak most melegednek be, de amennyiben ez így marad, akkor én bizony nem fogok rajongani ezekért a cash-game adásokért.

A kommentárok szerintem valami szörnyű rosszak és szörnyű unalmasan tálalják a műsort, akiknek sokkal inkább az egyik ismeretterjesztő csatorna „Nyugodt, víz alatti világ" című műsorát kéne kommentálniuk azzal a céllal, hogy bemutassák a víz alatti növények életét. Szóval értitek mire akarok kilukadni, semmi hasznuk nincs az ég világon, hacsaknem annyi, hogy a látáskárosodott nézőknek elmagyarázzák, hogy mi megy éppen a televízióban.

Még annyit a szubjektív ítéletem mellé, hogy a High Stakes Poker című GSN show bizony nagyságrendekkel jobb volt. Valahogy abban volt élet, volt benne leosztásonként egy csipetni humor, egy csipetnyi móka, egy kis mérgelődés és valami, ami ott tartott a képernyő előtt. A Poker After Dark-ból ez nekem hiányzott, de biztosan adok neki még egy esélyt.

Az első részről:

Az első részben Dwan (durrrr), Phil Hellmuth, Laliberte, Cunningham, Baxter és Peat játszott egymás ellen. Dwan, Cunningham és Laliberte $250.000-ral, Baxter $150.000-rel, míg Peat és Hellmuth $100.000-rel kezdett ($200/400 No Limit Hold'em). Az első érdekes leosztásra körübelül 12 percet kell várni. (Innentől kezdve SPOILER VESZÉLY!, amennyiben még nem láttad a show-t, de szeretnéd megnézni, jobb, ha nem olvasol tovább).

Guy Laliberte előtt mindenki dob, aki A8s-sel 1,5k-ig emel, amire Peat A7o-val vakpozícióból 4,2k-ig visszaemel. Laliberte a visszaemelést megadja. A flop 338 káró színhúzóval, Peat pedig 6k-t emel, amire Guy eldobja lapját.

A következő parti is viszonylag érdekes. Baxter 33-mal limpel, majd Peat Ako-val 1,2k-ig emel, amit Baxter megad. A flopra 888 érkezik, Baxter belenyit a 3,6k-s potba 3k-t, amire Peat min-raise-zel válaszol (6k-ig emel vissza). Na itt érdekelt, hogy mit lép majd Baxter: visszaemelt 18k-ig, amire Peer eldobta lapjait.

Találtam még egy érdekes partit, ahol Peat ászaival 1,2k-ig emel, majd durrrr pont a legrosszabb pillanatot választja ki egy blöff 3 betre, ugyanis 62s lapokkal emel vissza még a flop előtt. Peat 4bet-tel válaszol, összesen 9,2k-ig emel vissza, amit durrrr (miután megkérdezi, mennyi maradt még ellenfele előtt) megad. A flop: 789 szivárvány, Peat passzol, durrrr szintén. Peat a 7-es turn után a 19,6k potba 14k-t emel, amire durrrr eldobja a lapjait (hibáztam, rosszul játszottam ezt a partit, emelnem kellett volna a flopon).

Ebben a topikban már elkezdtük a rész kivesézését, megjegyzéseiteket ide várjuk.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás