Profi pókeresből médiasztár? - Ali Nejad ezen az úton halad

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2015. február 26.
Ali Nejad profi játékosként került be a pókeres médiába, manapság pedig már a mainstream médiában is egyre nagyobb figyelmet követelnek műsorai.
Az iráni származású, de amerikában élő Ali Nejad már egészen fiatalon tévés karrierről álmodozott. A középiskolát Albany-ban végezte, majd amikor felvették a UC Berkeley-re, egy kis San Franciscó-i tévécsatorna egyik műsorához is bekerült, de érdemleges sikereket ekkor még nem sikerült elérnie. Nejad évek óta nyerő hobbipókeres volt, és amikor kibukott az egyetemről, úgy döntött, a játékban próbál érvényesülni. Előbb osztóként dolgozott, majd pókerprofinak állt, a magas tétes online cash game asztalokig jutott. Végül ez a döntés vezetett el ahhoz, hogy megvalósítsa álmait.


Ali Nejad

2003-ban részt vett a PartyPoker Million Cruise versenyén, ahol megismerkedett a legnépszerűbb pókeres tévéműsorok producerével, az ugyancsak iráni származású Mori Eskandanival, aki akkoriban az FSN Poker Superstars műsorán dolgozott - később következtek jóval nagyobb projektjei, például a High Stakes Poker, a National Heads-Up Poker Championship és a Poker After Dark. Eskandani felvette Nejadot a Poker Superstars 2004-es évadhoz, ezzel hosszú munkakapcsolat vette kezdetét kettőjük között. A játékos Eskandani további projektjeiben is szerepet kapott.

2008-ban Nejad a Poker Road Radio podcast házigazdája lett. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, amit annak is köszönhet, hogy rendkívül korán felfedezte a Twitterben rejlő lehetőségeket. Manapság 906 ezer követővel rendelkezik. A Twitter egy nem póker tematikájú műsorötletet is adott neki. 2013-ban elkészített egy pilotot "The Tweet Life" címmel, amit bár először elutasítottak, 2014 elején - ekkor a WPT Alpha8 házigazdája volt - azonban mégis megkereste a CNN Headline News.

"Azt mondták, újra brandelik a csatornát, és tetszett nekik a műsortervünk, mert szerették volna jobban kihasználni a közösségi médiát" - mondta Nejad.

A CNN Headline News új neve HLN lett, Nejad műsorát pedig megvették, sőt további lehetőségeket kínáltak neki. 2014 májusában a The Daily Share házigazdája lett, 2015. február 24-én pedig elindult a  "The Tweet Life" is, aminek új neve "The Social Life" lett.


Nejad ma már a HLN egyik meghatározó személyiségének számít, és több vélemény szerint a mainstream televíziózás egyik ismert alakjává válhat az Egyesült Államokban a korábbi pókerprofi.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás