Törvénymósodítási javaslat a szegregált piac megszüntetéséért Franciaországban

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2016. február 02.
Az indítványt egy a szocialista képviselő, Christian Assaf nyújtotta be. A módosítás azzal érvel, hogy a szegregált piac szükségtelen a fogyasztóvédelem szempontjából, miközben korlátozza a francia piac likviditását.
Mint arról beszámoltunk, a francia szerencsejáték szabályozó testület (ARJEL) elnöke, Charles Coppolani, tavaly április végén a költségvetési államtitkár Christian Eckerttel találkozott, és a szegregált piac megszüntetését, a .COM/.EU piacra történő visszatérést szorgalmazta. Coppolani ekkor már tisztában volt a francia online póker piac tavalyi első negyedévének mutatóival, amit az ARJEL 2015 májusában hozott nyilvánosságra. A cash game-ből származó bevétel 15%-kal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz mérten, pedig már a 2014-es számok is aggasztóak voltak. Bár az emelkedő vakos játékoknál növekedés volt tapasztalható, ez nem kompenzálta a cash game játékosforgalmának csökkenését. Az online pókerből származó bruttó játékbevétel 7%-kal csökkent.
Eckert egyetértett azzal, hogy Franciaországnak meg kell osztania játékosállományát a globális piaccal, részlegesen megtartva a szabályozást, vagyis a szolgáltatóknak továbbra is adóznia kellene a francia játékosok után érkező bevételekből, illetve licencet kellene igényelniük, de a szegregált piac megszűnne. A tárgyalást követően Eckert benyújtott egy törvénymódosítási javaslatot, amelyet 2015. október 18-án tárgyaltak, de a javaslat, a várakozással ellentétben, nem tartalmazott az online pókerre, vagy akár az online szerencsejátékra vonatkozó részeket. A javaslat elsősorban a személyes adatok védelmével foglalkozott.
A napokban újabb fejlemény történt az ügyben. Az ARJEL rövid nyilatkozatban tudatta, hogy egy az online szerencsejáték szabályozás módosítására vonatkozó törvényjavaslatot tárgyal áprilisban a francia szenátus.
Az indítványt a szocialista képviselő, Christian Assaf nyújtotta be. A módosítás azzal érvel, hogy a szegregált piac szükségtelen a fogyasztóvédelem szempontjából, miközben korlátozza a francia piac likviditását. A javaslat kiemeli az online pókerből érkező, egyre csökkenő állami adóbevételt is.
A módosítás folyamata nem ígérkezik gyorsnak, hiszen ha a szenátus elfogadja a javaslatot, az Országgyűlésnek is rá kell bólintania, hogy jogerőre emelkedjen. Összességében viszont mindenképp üdvözlendő, hogy Franciországban már lépéseket tesznek a szegregált online póker piac megszüntetéséért.
Érdekes, hogy miközben Franciaország már szabadulna a szegregált online póker piactól, Portugália a jelenlegi francia minta alapján szabályozna.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás