Véglegesítette megállapodását a Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium

Nemzetközi póker hírek | olvasási idő
2011. november 18.
A Full Tilt Poker hivatalos közleményben tudatta, sikerrel zárultak a tárgyalások a Tapie Csoport és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma között.
Mint arról beszámoltunk, a Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium november elején már közel volt a megállapodáshoz, néhány részlet tisztázására azonban még szükség volt. Csütörtökön azonban már írásban véglegesítette a megállapást New York déli körzetének ügyészségi hivatala és a Bernard Tapie Csoport, vagyis úgy tűnik, mostantól valóban csak formaságok maradtak hátra a Full Tilt Poker (FTP) megvételéből.

Elsőként az FTP jelentette be a hírt hivatalos közleményben.

"A Full Tilt Poker örömmel tudatja, hogy a Bernard Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium véglegesítette a megállapodás feltételeit. A megállapodás szerint a Tapie Csoport fogja kifizetni az Egyesült Államokon kívüli játékosokat, a minisztérium pedig az amerikaiakat. Ismételten hangsúlyozzuk, játékosaink kifizetése elsőszámú prioritásunk volt a Fekete Péntek óta.

Ray Bitar, a Full Tilt Poker alapítója a következőt mondta: "Rendkívül hálás vagyok a minisztérium és a Tapie Csoport erőfeszítéseiért, nagyra értékelem a kölcsönösen előnyös megállapodásra való folyamatos törekvésüket."


A mostani egyezséget követően a Tapie Csoport és a Full Tilt Poker ül ismét tárgyalóasztalhoz, hogy kidolgozzák az eladási szerződés végleges változatát, amilyen gyorsan csak lehetséges.

A Full Tilt Poker szeretné megköszönni játékosai Fekete Péntek óta tanúsított türelmét"
- zárul az FTP közleménye.


A Tapie Csoport egyik ügyvédje, Behn Dayanim is nyilatkozott:

"A minisztériummal elkészített megállapodás lehetővé teszi a Tapie Csoport számára, hogy az Egyesült Államoktól vásárolja meg a Full Tilt Poker eszközeit. Ehhez első lépésként szükséges, hogy megegyezzünk az FTP-hez tartozó vállalatok eszközeinek elkobzásáról...".

Az FTP ügyvéd Jeff Ifrah nyilatkozata:

"A minisztérium és a Tapie Csoport pókertörténelmi jelentőségű megállapodást kötött, ami lényegében meghatározza az eladás feltételeit, illetve biztosítékot jelent arra, hogy a Tapie Csoport kifizeti a nem amerikai játékosokat. De még mindig van tennivaló, maradtak nyitott kérdések. Például az FTP vagyontárgyak elkobzásának vagy a játékosok kifizetésének ütemterve nem született meg".

Az FTP eladása tehát a tervek szerint úgy zajlik majd, hogy nem a terem vezetősége, hanem a minisztérium intézkedik az FTP eszközeiről. Ezt a Tapie Csoport 80 millió dollárért vásárolja majd meg. Mindezt azonban előbb a terem részvényeseinek is meg kell szavazniuk. Erre várhatóan napokon belül sor kerül.

Kapcsolódó írásaink:

Lemondtak Bitarék, szabad az út Tapie-ék előtt

Megegyezett a Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium

Különös FTP felmérés - Részlettörlesztés és újraindulás?

Rémhír Full Tilt Poker ügyben - de nincs ok aggodalomra

Hová tűnt a Full Tilt pénz? - Infografika

Részvényekkel törleszthet az FTP - Tények és fikciók

Tárgyal az FTP és az Igazságügyi Minisztérium

Breaking News - Eladták a Full Tilt Pokert

FTP - Az Igazságyügyi Minisztérium is kártalaníthat, de a francia befektetők előtt is szabad az út

Az AGCC hatálytalanította a Full Tilt Poker licencét (UPDATE)

Az AGCC csend oka - Ha visszavonják az FTP licencét, nem veszik meg a termet a franciák

Durrrr ismét nyilatkozott - Egyórás rádióinterjú NoahSD-vel az FTP-ügyről

Reakciók az Igazságügy Minisztérium FTP vádjaira

Durrrr válaszai a Full Tilt Poker helyzetéről

Francia befektető venné meg az FTP-t - pont kerülhet a kálvária végére

USA Igazságügyi Minisztérium - 443 milliót lopott a Full Tilt Poker vezetősége

Ismét elhalasztották az FTP meghallgatást

Az FTP ügyvédje visszalépett a vállalat képviseletétől

Hová tűnt a pénz? - hivatalos Full Tilt Poker közlemény

A profi csapat menedzsere is elhagyta a Full Tiltet

Full Tilt Poker - újabb fejlemények

A bent ragadt pénzeik után is kell adózniuk az amerikai játékosoknak?

Leépítés a Full Tilt Pokernél

AGCC meghallgatás - Zárt ajtók mögött tárgyaltak, szeptember 15-ig kapott haladékot az FTP

Sorsdöntő hét előtt a Full Tilt Poker

Jövőhét végén kerülhet sor a Full Tilt Poker eladására

A Full Tilt Poker francia licenszét is felfüggesztették

A Full Tilt Poker visszakaphatja licenszét, ha kifizeti játékosait

Todd Terry-ék beperelték a Full Tilt Pokert

A Wall Street Journal szerint még nem adták el Full Tilt Pokert

A Los Angeles Times szerint eladták a Full Tilt Pokert

Néhány gondolat a termek biztonságáról a Full Tilt Poker ügye kapcsán

Új licenszt próbál szerezni a Full Tilt Poker

PokerStars reakció a Full Tilt Poker felfüggesztésére

Breaking News - Felfüggesztették a Full Tilt Poker működési engedélyét (updated)


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás