EPT Barcelona Main Event: Czuczor Márton a döntőbe jutott

Nemzetközi Póker Versenyek | olvasási idő
2019. szeptember 01.
Már csak öt játékos választja el Marcit az áhított első magyar EPT főverseny győzelemtől és a fantasztikus nyereménytől!

Tegnap beszámoltunk róla, hogy Czuczor Márton a legjobb 16 közé jutott a barcelonai EPT €5.300 nevezési díjú főversenyén, és kitűnő esélyekkel indult a döntő asztal eléréséért folytatott küzdelmekben. Bizakodásunk nem volt ok nélkül való, ugyanis a szombati 5. játéknap során Marci ismét remek játékkal rukkolt elő, és második helyen jutott be a döntő asztalra.


Az osztás a 27. vakszinten indult újra, ami 30.000/60.000/60.000 vakokat, illetve antét jelentett. Az első két szint nem alakult kedvezően Marci számára. A 29. vakszintet már csak 21 nagyvakkal kezdhette, a stack pedig hamarosan 14 nagyvakig apadt. Ekkor viszont sikerült duplázni {#}A {#}K lapokkal Felipe Salgado {#}A {#}T handje ellen.

Nem sokkal utána érkezett az újabb dupla. Marci nyitott a gombról {#}Q{#}2 lapokkal, Jiayuan Lu pedig {#}J {#}9 lapokkal döntött a vakvédés mellett. A flopra {#}A {#}T {#}7 érkezett, és Czuczor cbetjét látva a check-raise mellett döntött Lu, melyet Marci megadott. A turn {#}Q -n a kínai játékos tovább folytatta az emelést, hívása ekkor is megadást kapott magyar oldalról. A river egy {#}4 lett, kiegészítve Marcinak a flush-t. Lu all-in ment, Marci pedig szinte azonnal callolt, és behúzta a nagy potot.


Körülbelül egy órával a fenti parti után Marci kiejtette Cyril Monbrun-Massot a tizenkettedik helyen. A francia játékos emelése után Marci védett vakot, és a flopon talált két párja a riveren is elégnek bizonyult. Ekkor összesen 9.860.000 zsetonnal folytathatta, ami azt jelentette, hogy vezeti a versenyt.

Később ismét sikerült egy nagy kasszát nyernie, Lu volt az ellenfele. Marci nyitott {#}Q {#}J lapokra, Lu pedig {#}Q {#}J lapokkal callolt nagyvakon. A flopra {#}J {#}J {#}5 érkezett, ahol Lu callolta Marci hívását. A turn egy {#}T formájában jelent meg a boardon, Lu pedig nagy hívással vette át a kezdeményezést. Marci callolt, jöhetett a river, ami {#}9 lett, kiegészítve a flusht. Lu ismét nagyot hívott, Marci pedig válaszul all-int jelentett. Ugyan a kínai játékos előtt már csak 6 nagyvaknak megfelelő zseton volt, mégis, helyesen, a dobás mellett döntött. Marci közel 11,5 millió zsetonra tornázta fel a stackjét.


Körülbelül fél órával ezek után ismét Lu-val csapott össze. A kínai játékos {#}8 {#}6 lapokra tolta középre utolsó 5,5 nagyvakját, Marci pedig {#}A {#}J lapokkal megadott. Ezt a partit a turnön kialakított flushel a kínai játékos vitte, aki így versenyben maradt.

Kevéssel később, még Johan Storakers ellen sikerült Marcinak egy nagy kasszát nyernie. Flopolt szettjével szép kasszát épített, a svéd játékos csak a riveren dobott. Valamivel később ki is esett hetedikként, ezzel pedig kialakult a hivatalos döntő asztal mezőnye.

Czuczor Marci végül 14.450.000 zsetont csomagolt el az utolsó napra, amellyel második helyen áll jelenleg, ahogyan a lentebb található listában is látható. A rutin és a tudás - a nemzetközi sajtó szerint is - egyértelműen az ő oldalán áll ahhoz, hogy végre győzni tudjon egy ilyen rangos eseményen. Szurkoljunk a fantasztikus győzelemért - közvetítés itt 12:30-tól! Hajrá Marci!


Chipcount:

1. Rui Sousa - Portugália
- 9.100.000

2. Giovani Torre - Portugália - 4.450.000

3. Simon Brandstrom - Svédország - 18.500.000

4.
Yunye Lu - Kína - 4.500.000
5.
Czuczor Márton - Magyarország - 14.450.000
6. Diego Falcone - Brazilia - 8.600.000

A döntő díjazása:

1. -  €1.659.000
2. - €884.400
3. - €607.400
4. - €436.760
5. - €364.660
6. - €295.520

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás