Kovács Dominik 2. lett a SOPC főversenyén

Szerző: Pokeradmin2023. június 06., kedd 13:46

A fiatal magyar kártyás €24.840 nyereményt vehetett át. A győzelmet a dán Tina Christensen szerezte meg.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn került megrendezésre a Scandinavian Open Poker Championship (SOPC) €180 nevezési díjú és €250.000 garantált díjazású főversenyének zárónapja, 16 pókeres jutott el idáig, köztük három magyar.

Mezriczki Ferenc 3.265.000 zsetonnal a 7., Kovács Dominik 2.175.000-rel a 12., dr. Bereyné Popper Szilvia pedig 1.985.000-rel a 13. helyéről kezdett a chipcountnak.

Kovácsnak sikerült bejutnia a nyolcfős döntőbe, de Mezriczki és Bereyné is közel jutott ehhez. Mezriczki 10. helyen végzett: ászokkal került all-in Nikola Kunc dámái ellen, és nem tartott ki a lapja, Q-5-6-5-7 board érkezett.


Mezriczki Ferenc

A döntő Bereyné kiesésével alakult ki. Ő szintén peches partival vesztett: AKo-ra került all-in Marcus Christensen JTs handje ellen, és 8-7-Q-7-T lett a board.


dr. Bereyné Popper Szilvia

Kovács a kisebb stackek között kezdte a döntőt.


Kovács Dominik

A finálé első kiesője a már említett Nikola Kunc volt, majd sorrendben Safet Aradinovic, Kashi Mohammed, Anders Christiansen és Marcus Christensen vesztette el a zsetonjait.

Utóbbi játékos {#}2 {#}7 {#}J flopon, 4.400.000-es kasszánál hívott 1.300.000-ig nagyvakból utolsó partijában, amit egyetlen ellenfele a postflop játékban, Kovács tartott. A {#}6 turnön Christensen 1.500.000-et hívott, Kovács ismét megadott. A {#}9 riveren Christensen checkelt. Kovács 6.200.000-el all-in ment. Christensen némi gondolkodás után kisebb stackkel megadott. A dán pókeres {#}J {#}5-öt mutatott, Dominik viszont {#}A {#}6 nut sort.

Ezután a shortstack Kusiewicz duplázott Kovácson, dámák kitartottak A7 ellen. Kevéssel később kialakult a heads-up.

Ekkor Tina Beyer Christensen nyitott 2.300.000-ig. Kovács megadott, mire Kusiewicz 5.300.000 zsetonjával all-in ment. Christensen és Kovács is megadott. A flop {#}A {#}9 {#}8 lett. A két aktív játékos checkelt. A turnre {#}T érkezett. Christensen 3.000.000-t hívott, Kovács megadott. A river {#}5 lett. Christensen ezen a ponton all-in tette Kovácsot, aki snap foldolt. Christensen {#}K {#}5-öt, vagyis nut színt mutatott. Kusiewicz {#}J {#}9-cel vesztette el a zsetonjait.

Christensen nagy előnyből kezdte a heads-upot, Kovács előtt mindössze hét nagyvakra elég zseton feküdt. Gyorsan eldőlt a párbaj. Dominik KJ-re all-in ment, Christensen K7-re megadott, az osztó pedig 7-7-4-8-J boardot pakolt az asztalra.

A fiatal Kovács Dominik idén márciusban könyvelte el első jegyzett élőverseny eredményét, 25. lett a pozsonyi Card Casino Poker North Masters bajnokságának €1.000 NLHE versenyén (€3.485). Ezúttal a győzelemhez is közel járt, €24.840-t vehetett át 2. helyezéséért. Gratulálunk!

Végeredmény:

1. Tina Christensen - €40.965
2. Kovács Dominik - €24.840
3. Filip Kusiewicz - €16.315
4. Marcus Christensen - €12.040
5. Anders Christiansen - €9.190
6. Kashi Mohammad - €6.815
7. Safet Aradinovic - €4.940
8. Nikola Kunc - €3.515

9. Bereyné Szilvia - €2.765
10. Mezriczki Ferenc - €2.340


Elküldöm ismerősömnek