Less rake is way more better? - külön utakon folytatja Negreanu és a PokerStars

Szerző: Pokeradmin2019. június 05., szerda 11:13

A hatszoros WSOP bajnok pókerikon 12 éves együttműködését fejezte be a napokban a PokerStarsszal.

Az elmúlt hetek egyértelműen legnagyobb port kavaró híre a pókeres körökben Daniel Negreanu nagy bejelentése volt. A sztárjátékos május 23-án, egy Twitter videóban jelentette be, hogy befejezi az együttműködést a PokerStarsszal, amelynek 12 éven át volt vezető profija, nagykövete, arca. Az elmúlt időszakban tett nyilatkozatai többször egybeforrtak a közvélemény előtt a terem kommunikációjával.

A 12 éves történet


Negreanu 2007 júniusában csatlakozott a PokerStars-hoz a korábbi WSOP Main Event győztes Joe Hachem, Greg Raymer és Chris Moneymaker mellett. Ekkoriban még saját pókeroldalán dolgozott, a Full Contact Pokeren, amelyet később a PokerStars-ba olvasztottak be, Negreanu pedig a terem első számú arcává vált az évek során.


Korai csatlakozása és hamar körvonalazódó vezető szerepe miatt is, Negreanu mindig meg tudta tartani pozícióját a Stars csapatában, amely az évek során több komoly átalakuláson esett át. Kezdeti Team Pro társai közül kevesen maradtak  igazán sikeresek, de a többiekkel ellentétben Daniel időröl-időre szép sikereket könyvelhetett el. A piacvezető terem legfontosabb képviselője volt az elmúlt években, mind online, mind pedig az élő versenysorozatok során.

Ezekben az években vált az európai piac kiemelkedő versenysorozatává az EPT. A PokerStars-nál töltött ideje alatt Negreanu nagy sikereket ért el, és sokáig vezette a Hendon Mob által nyilvántartott All Time Money Liset is, mielőtt Justin Bonomo tavaly megelőzte.

More rake is better


Az elmúlt években Negreanu többször kapott hideget-meleget a pókerközösségtől, leginkább olyan nyilatkozatai miatt, amelyekben a PokerStars érdekeit képviselte. Ezek közül a leginkább emlékezetes az volt, amikor a Stars számos játékot érintő rake emelése után racionalizálni próbálta a vállalat döntését a játékosok előtt. Számtalan profi próbált a rake emelése ellen harcolni és a VIP rendszer megtartása mellett érvelni, de a nyilatkozat után a játékosok elfordultak a Stars-tól és Negreanut is sokáig nyíltan támadták.



A békés elválás

Videóüzenetében és a bejelentés óta tett nyilatkozataiban Negreanu igyekszik, nem részletekbe menően, de a lehető legjobban tisztázni a helyzetet.

"Évekig, amikor nyilatkoztam a pókerről, az emberek azt mondták: csak azért mondod ezt, mert fizetnek, hogy ezt mondd. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz. Bizonyíthatnám ezer hazugságvizsgálóval végzett teszttel is, de most, így, már sokkal egyszerűbb a helyzet. Észrevételeket és kijelentéseket tehetek a pókerközösség tagjaként, azokról a dolgokról, amelyek szerintem nagy jelentőséggel bírnak.

Az elmúlt 20 évben nagyon szerencsés helyzetben voltam, hogy láthattam az iparágat felnőni az üzleti oldalról és a játékosok oldaláról is. Tudom, hogy a játékosok miért gondolkodnak néha rosszul, és azt is, hogy a játékban érdekelt üzletemberek miért nem értik meg a profi játékosokat. Nem arról van szó, hogy abbahagyom. A jövőben is készen állok megvitatni a felmerülő helyzeteket és problémákat, legyenek azok pozitívak vagy negatívak..." - mondta.

Új tervek a láthatáron


A nemrégiben történt bejelentés óta kezdetét vette a WSOP idei versenysorozata, amely a sorozat 50. kiadása. A kanadai profi, csakúgy mint tavaly, naponta jelentkező vlog sorozatot készít, amelyben részletesen beszámol mindennapjairól a sorozat alatt. A nézőknek nemrég lehetősége nyílt a versenyeiből mark-up nélkül százalékot vásárolni, de például szerepel a videókban a pókerprofi újdonsült felesége, Amanda Leatherman is.




Elküldöm ismerősömnek