Mortensen elődei, avagy a Main Event nagy bukásai

Nemzetközi Póker Versenyek | olvasási idő
2013. július 18.
Minden évben szolgáltat meglepetést a Main Event utolsó júliusi játéknapja. Visszatekintünk az elmúlt évekre.
Talán senki nem kérdőjelezi meg, hogy minden évben a WSOP főversenyén található a legfontosabb döntő asztali buborék. A pénzbeli különbség a 10. és 9. helyezett között idén $160.020, vagyis a beülő több, mint 16-szorosa, de a November Nine bevezetése óta a marketingérték miatt a különbség ennek többszörösére is duzzadhat.

Talán ennek is köszönhető, hogy a döntő asztal buborékja környékén sokáig emlékezetünkbe vésődő sztorik zajlanak le. Idén a 2001-es Main Event győztese, Carlos Mortensen „nyerte el” a buborék státuszát, de erről nagyban ő is tehet, 10-handed játéka ugyanis hagyott kívánni valót maga után.

A nem hivatalos döntő asztalra 11.475.000 zsetonnal (28,7 bb) jutott, amivel a 8. helyen állt. Megnyugtatónak ugyan nem volt nevezhető stackje, azonban Mortensen az ilyenkor szokásos befeszülés helyett több flopot is megnézett, ráadásul emeléseinek mérete (akár 3,3 bb) is meghaladta a többi játékos által preferált 2-2,2 nagyvakos emelést.

Kiesése előtt két leosztással például 15 bb-ből előbb csak kiegészített kisvakról, majd megadta a nagyvak emelését, ezután pedig flopon dobott. Rossz zsetongazdálkodását az is mutatja, hogy a nap utolsó partijáig a feszesen játszó David Benefield 2,2 millió zsetont, míg ugyanennyi idő alatt Mortensen 6,2 millió zsetont veszített. Utolsó partijában JC Tran búcsúztatta turnre kiegészült sorával.

Nem Mortensen volt azonban az egyetlen, aki a döntő asztal előtti utolsó napon sztorit szolgáltatott volna. Visszatekintésünkben megnézzük a korábbi évek eseményeit.

2012: Kori, a nők végzete

Amennyire keserű érzés lehet a döntő asztal buborékján végezni, annyira jó érzés volt ez az időszak a magyaroknak tavaly ilyenkor. 11 főnél még két nő, Elisabeth Hille, és Gaelle Baumann is versenyben volt, nagy esély nyílt így arra, hogy 1995 és Barbara Enright óta először kerüljön nő a döntő asztalra. Versenyben volt még ekkor Koroknai András is, bár Magyarországon kívül elég kevesen szorítottak neki, köszönhetően a máig legendás leosztásának, amikor csak egy sokak által megkérdőjelezett floorman-döntésnek köszönhette versenyben maradását.


A sors furcsa iróniája, hogy pont Kori volt az, aki előbb Hille-t búcsúztatta coinflip szituációban, majd pont a hírhedt leosztás másik résztvevőjét, Gaelle Baumannt ejtette ki a döntő asztal buborékjában. Egy dolog biztos, Koroknai András nem vált népszerűvé a női pókeresek körében…

2010: Matt Affleck tragédiája

2010-ben nem a konkrét buborék szolgáltatta a legnagyobb sztorit. Matt Affleck története nagy részben az ESPN kameráinak köszönhetően vált ismertté. 15 főnél, még két asztalon zajlott a játék, amikor két nagy stack nagy lapot kapott. Affleck ász párra ébredt, a verseny későbbi győztese, Jonathan Duhamel pedig JJ-vel játszott. A board a turnnél T97Q-t mutatott, amikor all-in kerültek. Majdnem 42 millió zseton feküdt középen, ami bőven elég lett volna a döntő asztalra a 3. legnagyobb stackkel kerülni.


Mivel Duhamelnek 21% esélye volt a győzelemre, így a river nem tekinthető katasztrofális bad beat-nek, azonban ha belegondolunk, hogy Afflecknek fél millió dollárral kellett „megelégednie”, míg a zsetonmennyiség szinte biztos döntő asztalt jelentett volna, a hand több millió dollárnyi értékről döntött.

Ugyan sokan megkérdőjelezték „mcmatto” érzelmi kinyilvánítását, lévén $490.000-t profitált a Main Eventen, az ESPN azonban tett róla, hogy videós montázsokkal, interjúkkal mutassák be Affleck családi hátterét, így dramatizálva még jobban a történéseket.

2009: Billy Kopp mélyrepülése

2009 az az év volt a Main Eventek történetében, amikor nem Joe Cada győzelme, vagy Phil Ivey döntő asztalra kerülése szolgáltatta a legnagyobb történetet, hanem minden pókeres kedvenc favágója, Darvin Moon. Az első komolyabb versenyén részt vevő játékos ritkán látható lapömlést kapott napokon keresztül, így legjobb 27-be is chipleaderként érkezett.

Az online profi Billy „patrolman35” Kopp azonban hamarosan átvette a vezetést, és szinte pár pillanat hatalmas előnyre tett szert. Darvin Moon néhány újabb pot behúzásával visszavette a vezetést, Kopp pedig visszaesett, de még így is mindketten a chipcount elején tanyáztak. Ekkor következett a 45 millió zsetonos pot.


Kopp játéka megosztotta a pókerjátékosokat, sokak szerint gyakorlatilag blöffbe fordította floppolt színét, míg mások mindenféle gyengébb lapot próbáltak Moon kezébe adni. Egy biztos, Moon megadása után Kopp drawing dead volt, és már a river előtt elkönyveltette a 12. helyet. Mint arra bizonyára sokan emlékeznek, Moon a 2. helyig menetelt, míg Kopp azóta sem ért még WSOP döntő asztal közelébe sem.

Mint láthatjuk, az döntő asztal felé közeledve szinten minden évben találhatunk egy különleges sztorit és elképesztő leosztásokat. Egy biztos, a következő ilyen eseményre közel egy évet kell majd várnunk.

Te sikerként, vagy bukásként élnéd meg a Main Event 10. helyét?
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás