Tibzen élménybeszámolója a bécsi Spring Poker Festival főversenyéről

Nemzetközi Póker Versenyek | olvasási idő
2008. március 20.
A Spring Poker Festival-ra egy Party Poker szatellitről jutottam ki, ami első nekifutásra sikerült, és így csak 35 dollárba került. Röviden ezt tartalmazta: 1 hét szállás egy elég jó hotelben reggelivel 2 főre, 1100 dollár költőpénz, egy Kelet vs. Nyugat egynapos versenyen való részvételi lehetőség, valamint a fő versenyre történő nevezés és busz transzfer a kaszinóba. A versenyre egy barátommal utaztam ki, aki szintén pókerezik, de leginkább csak online játszik.

Megérkezés Bécsbe, első benyomások

Amikor megérkeztünk, megkaptuk a szobánkat, majd elindultunk a közeli Schönbrunn kastélyba egy kis nézelődésre. Amikor kiléptünk a hotel ajtaján megérkezett Devilfish is egy fiatal csinos szőkeséggel. Gondoltuk, hogy biztos a lánya lehet. :)

Délután mikor visszajöttünk lementünk a verseny regisztrációra és ott találkoztunk először a szervezőkkel. Itt két nagyon kedves hölgy fogadott bennünket, akik nagyon segítőkészek voltak, és a hét további részében is segítettek amiben csak kellett. A szervezéssel egyébként maximálisan elégedettek voltunk, semmilyen fennakadás sem volt az ottlétünk során. Kiderült, hogy a Party Poker teljes stábja és az összes híres póker játékos, akiket a Party Poker szponzorál szintén ebben a szállóban laknak és azt is megtudtuk, hogy még két magyar van a csapatban, Palotay Dávid és Farkas László.

Első este volt egy VIP party, ahová mi is hivatalosak voltunk. Bécs centrumában egy pub-ba vittek minket a csapatszállító busszal, ahol a fogyasztást a Party Poker fizette, és ahogy elnéztük, ezt igyekezett mindenki ki is használni.  Megjelent egy kisebb tévés stáb is, és egész este ott filmezték a híresebb embereket. Ott volt persze Dave „Devilfish” Ulliott és barátai: Ian Frazer, Ciaran O’Leary, Roland de Wolfe, Marcel Luske „The Flying Dutchman". Lehet, hogy volt ott más híresség is, akit kifelejtettem, és ha majd olvassák a beszámolómat, akkor megsértődnek, ezért tőlük elnézést is kérek. :)

Egyébként a sztárok, teljesen normálisan és közvetlenül viselkedtek, Devilfish-el sokan készítettek közös fotót, O’Leary meg egész este Farkas Lacival beszélgetett és italozott. Egész jó hangulatú este volt, és sokan még ott is maradtak, mivel a buszon visszafelé elég kevesen voltunk.

Ciaran
Ciaran O'Leary kommentálja a versenyen történteket

Másnap délután kezdődött a Kelet vs. Nyugat verseny

A verseny maga elég speed volt 20 perces vak szintekkel. Először a keleti csapat játszott és az első öt játékos került a final table-re, majd a nyugati csapatból szintén az első öt, és így ez a tíz ember játszotta a döntőt, amit végül sajnos a nyugati csapat nyert meg. A mi asztalunkon az első leosztásban AA vs KK párharcban a királyok nyertek, és onnan kezdve kb. 6 allin-nél a gyengébb kéz nyert. Majd jöttem én, ahol a kisvak-nagyvak csatában Kc10c-vel megadtam a kisvak allin-jét, akinél AQ volt és nekem sajnos ez nem jött be, úgyhogy a 16. helyen végeztem. Egyébként a tendencia tovább folytatódott, mármint hogy a gyengébb kéz nyer, mert a Palotay Dávid is QQ vs JJ csatában J pókertól kapott ki, és esett ki a versenyből.

Spring Poker Festival - Main Event – 1. nap

Kedden kezdődött a Main Event, ahová szintén busszal vittek minket, de már a hotel aulájában is nagyon jó volt a hangulat és a buszon is óriási élmény volt ezzel a társasággal utazni. A Party Poker csapatban volt egy jó fej fazon, aki csinálta a hangulatot, és O’Leary meg persze Marcel is beszállt, vicceket meséltek, amiknek nem nagyon volt végük az állandóan bekiabált poénoktól, és volt éneklés is persze. Marcel előadott egy egész hosszú számot (Poker, poker, poker, every one plays poker, this day …) ami alatt a buszban mindenkinek halkan dum-dum-ot kellett énekelnie. Felvétel is készült róla, legalábbis egy kis fényképezőgép volt egy német srác kezében, úgyhogy lehet, hogy még a youtube-ra is felkerül.

marcel
Marcel Luske „The Flying Dutchman"

A verseny struktúrája, 15000 induló zseton, 90 perces vakszintek, egy nap 6 szint. 172 induló, 18 hely fizet. Az első 3 órában szinte semmi nem történt, felmentem úgy 16500 zetonra, majd végre kaptam egy ász párt, amivel buktam egy jókorát 55 ellen, (flop Q95) majd egy AhKh és sikerült 2400 zsetonon landolnom.

Onnan nagy küzdéssel elkezdtem lassan feljönni, voltam jó párszor allin-ben is, de jól alakultak a dolgok, úgyhogy kezdtem ismét jól állni kb. 16000 zsetonnal, amikor is jött egy húzós leosztás. Az a gyerek, aki az 55-el levert most UTG+1-ből emelt 8-as asztalnál. Ketten megadták, én voltam az SB AsKd-val, és úgy döntöttem, hogy nem emelek, csak ha jó flop jön. Jött is egy király magas flop két káróval, és elölről emeltem 3000-t, majdnem egy pot-ot. Erre az UTG+1 visszaemelt 9000-ig, a többiek dobták. Kis gondolkozás után ráhúztam az allin-t, remélve, hogy nála is max. egy AK van, esetleg QQ, JJ esetleg KQ és csak el akarja dobatni velem a lapom. Az allin-t persze megadta, és AdJd mutatott, aminek egyáltalán nem örültem, de szerencsére nem jött több káró, úgyhogy felmentem 33k-ra.

Sok már nem volt hátra, kb. 1 óra, ezért nem is kockáztattam sokat, és végül 34900 zsetonnal fejeztem be az első napot hulla fáradtan.

Spring Poker Festival - Main Event – 2. nap – A tévés asztalon

Az éjszaka borzalmas volt, kb. 3-kor feküdtem le, szinte végig csak forgolódtam, fél nyolckor felkeltem, mászkáltam egy kicsit, visszafeküdtem, és fél 10-ig még próbálkoztam alvással, aztán inkább lementem reggelizni.

Azt számoltuk, hogy elég sokan kiestek az első nap, 96-an maradtunk, és ha ez így folytatódik, akkor a második nap végére kb. 45-en leszünk és akkor az átlag kb. 55000 zseton lesz. Tehát a cél legalább 55000 zseton a második napra.

A buszon sokkal kevesebben voltunk, hangulat sem volt, mindenkin látszott a fáradtság.
Szerencsére a kezdésre elég jól magamhoz tértem, sok magyarral beszélgettem előtte, megismerkedtem Gombkötő Tamással és Turmezey Péterrel, akikkel már sok online versenyen játszottunk együtt. Két jó fej, fiatal srác, és nagyon jól nyomják, már nemcsak online, hanem élőben is. A versenyvezetőség közölte a verseny kezdete előtt, hogy vagy 6 szintet játszunk, vagy 36 játékosig megyünk le aznap.

A nap elején csak a szinten tartás sikerült, és pár óra múlva a mi asztalunkat fel is bontották, átkerültem a 9-es asztalra, ahol ott ült a 4-es székben Roland De Wolfe és a 8-as székben Devilfish is.


Devilfish interjút ad a verseny szünetében

Én a 9-es székre kerültem, Devilfish után. Ezen az asztalon volt pár jó leosztás, lapom is volt, és felmentem úgy 53k-ra. Reméltem, hogy ez így is folytatódik, de sajnos jöttek a szervezők és közölték, hogy a vacsora szünet után az egész asztal megy a TV-s asztalra és ott folytatjuk. Mindenkit bemikrofonoztak, lepúdereztek, kioktattak, hogy mikor mit és hogyan, szóval jó kis macera volt. Kb. másfél óra játék után, ami a részemről csak a fold-ról szólt, mert semmi használható lapot nem kaptam, első UTG emelésem, ami egy káró Q10-volt, 3-an adták a CO, SB és BB DevilFish. Mondjuk neki már kötelező is volt a pot mérete miatt. A flop QcJc9s, ami elsőre elég jónak tűnt, top pár és sor húzó. Check, check én emeltem 7000-et ami egy normál folytatólagos, CO dob SB reraise 20000 ami egy pot volt körülbelül. BB dob. A sorhúzó miatt megadtam, a turn Js, SB raise, ami nekem allin, úgyhogy fold lett belőle, és ezzel jól lementem kb. 25K-ra. Továbbiakban sem jött semmi lap, már csak 18k-m volt, amikor sikerült egy 3-as párt kapnom (az első pár a tv-s asztalon) és ezzel dupláztam is A6 ellen, és felmentem 36K-ra. Onnan a vakok végül 24200 zsetonra vittek le, és itt szerencsére elértük, hogy 36-an maradtunk és aznapra véget is ért a játék.

Az alvással semmi gondom nem volt szerencsére, viszonylag korán, már éjfélkor lefeküdtem és sikerült is 9-ig aludnom. Úgyhogy kipihenten, viszont short stack-ként vághattam neki a harmadik napnak.

Spring Poker Festival - Main Event – 3. nap – Az utolsó 36 játékos között

Nem túl jó asztalra kerültem, mármint ami a stack-eket illeti. A 6-os székben ültem, mögöttem 3 short stack, utána három nagy, és egy közepes. Félni kellett minden emelésnél, hogy valamelyik short stack visszatolja, ezért rájuk csak ritkán emeltem, és inkább UTG emelésekkel próbáltam szinten tartani magam addig, amig nem kaptam egy jobb lapot. Ez be is jött, egy UTG raise-re rátoltam 1010-zel, amit az emelő meg is adott, és számomra elég jó lapot mutatott ami pikk 5 és pikk 6 volt. A flop As9s2d, úgyhogy volt izgulás rendesen, turn 7d, így már sora is lehet volna, de végül jött egy hatos, úgyhogy sikerült dupláznom, és 42k-ra felmennem. Ezzel még persze sehol sem álltam, de legalább volt egy kis játékom. Az asztal különben iszonyat gyenge volt. Olyan dolgok történtek, amik már igencsak megdöbbentőek voltak ezen a szinten. Hogy egyes játékosok hogy jutottak el idáig azt még most sem értem. Később Gombkötő Tamás is átkerült a mi asztalunkra kb. 140k-val. Több órán keresztül tartottam magam ezen a szinten, de ismét sikerült az egész asztalunknak a tv-s asztalra kerülnie, amitől már előre féltem.

A lapjárásom kicsit jobb volt, mint előző nap és már csak kevés volt hátra a pénzhez jutásig (első 18 játékos). Amikor 21-en voltunk körbenéztem a többi asztalra, hát éppen három short stack volt, abból kettő a mi asztalunknál és az egyik ezek közül én voltam. Szép kilátások. Két kérdéses lap volt amit nagyon gyengén játszottam meg. Az egyik A10 BB-ként. Még 35K, CO-raise standard 2,5-3x, induló range-e KJ+, és any pair.
Úgy döntöttem, hogy nem tolom rá az allin-t, mert azt úgyis megadja, inkább megvárom a flop-ot, és megadtam az emelést. Egy 9-es magas flop jött, amire a check után allin hívott, és eldobtam.

Utána nem sokkal UTG A10, amivel a maradék 28k-ból emeltem, nem allint, csak egy szokásost, mert az asztal olyan volt, hogy ha nem volt lapjuk úgyis mindenki eldobta és egész nap végül is ezt játszottam. Allin-ben eddig alig voltam. Dealer-ből visszaemeltek, amin elgondolkoztam, végül sajnos nem toltam rá vissza a talicskát. Ez hiba volt, mindenképpen. Később azt mondta, hogy KQ suited, de majd a tévé felvételből talán kiderül. A maradék 21-k-mat a Tamás emelésére toltam vissza, A8-cal, egy kicsit reménykedve, hogy rosszabb lappal emel és feldupláz, vagy talán eldobja az emelésre. De  úgy döntött, hogy megadja. Nem baj, végül is csak 6000 eurótól fosztott meg. Na, jó ez csak vicc, nem haragszom rá abszolút. A KQ-jához jött egy király a flopban, úgyhogy sikerült a 20. helyen befejeznem a versenyt.

Miután kidühöngtem magam, és megittam pár gintonic-ot, mentem szurkolni a még versenyben lévő magyaroknak. Gelencsér Péter, Iteo nagy liftezéssel ugyan, de végül bejutott a final table-re, Tamás viszont, amikor 11-en voltak elbukta majdnem ez összes zsetonját, és végül csak 5000 maradt neki, ahonnan már szinte nem is volt visszaút. Ennek ellenére felküzdette magát 41k-ra, és bejutott a final table-re ő is.

Final table - Magyar győzelem!

Másnap elmentünk és végignéztük a final table-t. Erről már sokan írtak, úgyhogy csak röviden: Tamás egy gyors duplázással elért végül a 7. helyig, Iteonak pedig teljesült az, amiről minden póker játékos álmodik, final table egy nagy tornán, álom lapjárással, és szerencsével. Szinte bármit csinált, abból jól jött ki végül. 7 játékost kiejtve sikerült is megnyernie a versenyt. Gratulálok nekik!

iteo
Iteo a győztesnek járó serleggel

Egyébként nagyon sok magyar játékossal találkoztam, beszélgettem, és kevés kivétellel mindenki közvetlen, és barátságos volt. Sokat tanultam akkor is, amikor még játékban voltam, és akkor is, amikor már csak figyeltem a versenyt. Mindenesetre, számomra ez a verseny egy nagyon nagy élmény volt, és jövőre igyekszem ismét elmenni, és persze jobban szerepelni.

ui: Vasárnap már otthonról egy 70 dolláros versenyen a Full Tilt Poker-en sikerült kicsit kárpótolnom magam egy 6400 dolláros harmadik helyezéssel.

írta: tibzen

Kapcsolódó cikkek:
 
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás