A PokerStars visszavonta az FPP szatellitekre vonatkozó módosítását

Online Póker Versenyek | olvasási idő
2014. július 22.
Az indoklás szerint a módosítás technikai problémát okozott a mobilklienseken, emellett jelentős, de nem szándékos negatív hatással volt a VIP jutalmak értékére.
Mint arról beszámoltunk, a PokerStars július 14-én megváltoztatta az FPP szatellitekre vonatkozó szabályzatát: ha valaki FPP szatellitről jut be egy adott versenyre, nincs lehetősége a leiratkozásra. Erre azért volt szükség, mert korábban ha egy játékos FPP szatelliten keresztül jutott be egy tornára, eldönthette, hogy részt vesz rajta, vagy kiregisztrál. Utóbbi esetben a verseny nevezési díjának megfelelő Tournament dollárt (T$) kapott. A cash game játékosok előszeretettel használták ezt a módszert, a T$-okat pedig eladták az MTT regularoknak a T$ értékének 95%-99.5%-ért. Ezzel a módszerrel a Supernova VIP szintnél alacsonyabban lévő cash game játékosok gyakorlatilag a Supernovák FPP beváltási árfolyamánál magasabb rátával tudták becserélni pontjaikat.


A változtatást azért vezették be, mert a PokerStars biztosítani akarta, hogy a szatellitek eredeti céljuknak megfelelve működjenek, szerették volna elérni, hogy valóban azok induljanak a tornákon, akik kivívták az indulás jogát.

A változtatás sok játékosból nemtetszést váltott ki. A PokerStars végül bejelentette, július 21-én visszavonja a módosítást. A közlemény szerint a visszavonásra elsősorban technikai problémák miatt került sor. A mobilkészülékről pókerező PokerStars játékosoknak nem jelent meg a figyelmeztetés, ami arról tájékoztatta volna őket, hogy nem regisztrálhatnak le az adott versenyről. Emellett a változtatás jelentős, de nem szándékos negatív hatással volt a VIP jutalmak értékére bizonyos játékosok esetében.

A PokerStars a módosítás visszavonásával egyelőre félretette ezt a kérdést, ugyanakkor várható, hogy valamilyen formán bevezetik, de csak valamikor a jövő évben.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás