Póker Akadémia Rádió - ma este Zehy-vel beszélgetünk

Szerző: Bojanika2008. november 27., csütörtök 10:20

Ma este ismét jelentkezik Póker Akadémia Rádió, szokásunkhoz híven este 9-re várunk minden kedves hallgatót a hangszórók közelébe. Mindenképpen érdemes lesz velünk tartani, hiszen vendégünk Zehy lesz, akinek remek meglátásai kiterjednek a pókeren kívüli világra is.

zehy
A ma esti "áldozat" játék közben

Természetesen beszélgetésünk fő vonala ezzel együtt a póker lesz, szóba kerül majd Zehy legutóbbi februári online újrakezdése, mely óta már nl100-on próbálja bizonyítani hozzáértését és rátermettségét. Kiderül tehát hogyan épített szűk 10 hónap alatt a nullából egy igen komoly bankroll-t, átbeszéljük ezen időszak legfontosabb állomásait. Szó lesz majd élő játékról, Zappa-s élményekről, tilt-ről és annak kezeléséről, valamint elgondolkodtató hand-elemzéseinek hátteréről is. És, hogy ne mindig csak a póker legyen a főszerepben, beszélgetünk majd filmekről, filmsorozatokról és a képregények világáról is.

Az adásra a blogtalkradio oldalán tudtok majd rákapcsolódni. A Póker Akadémia Rádióról és korábbi adásainkról bővebben itt olvashattok.

Kapcsolódó fórum topik, ahol már most feltehetitek a kérdéseiteket

Szeretettel várunk minden kedves hallgatót, a műsorhoz jó szórakozást kívánunk!
Elküldöm ismerősömnek