Póker Akadémia Rádió - Vendégünk Allinmasta

Szerző: Pokeradmin2009. október 06., kedd 10:22

A Póker Akadémia Rádió e heti, kedd este 8 órától élőben hallgatható adásának vendége nem más, mint a póker régi motorosai körében ismert, a cash game játékosok által pedig csodált Allinmasta. Az adásban a cash game-ről beszélgetünk majd, illetve arról, hogyan sikerült Allinmasta-nak elérnie sikereit.

Allinmasta mindenképpen egyike országunk legjobb CG játékosainak, sikeresen pókerezik NL1.000-es szint felett is, amennyiben van asztal NL10.000-en, akár még ott is láthatjuk a RedKings Poker asztalainál.

Az adásban elsősorban azt boncolgatjuk, hogy hogyan sikerült vendégünknek olyan magasságokba eljutnia, amiről sokan csak álmodozunk, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a szintlépéseknél, meddig tartott, míg eljutott az, hogy eljusson oda, ahol most tart, és persze kérdezősködünk majd jövőbeli céljai felől is. Egy biztos, a mostani adás igen érdekes lesz, érdemes bennünket hallgatni!


Allinmasta interjú az Unibet Poker Open Prága 2009 után

Kérdéseiteket ehhez a cikkhez hozzászólva tehetitek fel, ezekre majd az adásban is igyekszünk kitérni.

Az adást kedd este 20-21 óráig élőben is lehet hallgatni a radiocafé 98.6 hullámhosszán, illetve online az alábbi két linken:

Amennyiben Windows Media Playerrel szeretnéd hallgatni az mp3 stream-et, ide kattints!
Ha jobban kedveled a Winampot, akkor ide kattints!

Kellemes szórakozást!


Allinmasta és MathiasRex az Unibet Poker Open Day 1B után

Elküldöm ismerősömnek