Casino az RTL Klubon - Reklám a reklámban

Póker filmek | olvasási idő
2011. február 16.
Az RTL Klub által már régóta hype-olt új magyar gyártású sorozat az első rész alapján nem más, mint két reklámszünet közötti újabb hirdetési felület és buta párbeszédek lassú, vontatott tömkelege. Figyelem! A műsorszámban termékmegjelenítések találhatók...
Egy magyar gyártású kaszinós sorozatnak talán még akkor is adtam volna egy esélyt, ha nem úgymond "munkahelyi kötelezettség" gyanánt kellett volna megnéznem, hiszen egyrészt az RTL csatorna kis túlzással hónapok óta hirdeti az új Szurdi Miklós sorozatot, másrészt egy kaszinókkal foglalkozó sorozat Tóth Ricsivel még számomra is érdekes lehet. A produkció bemutatója különben egész jól sikerült, ha pedig felveszem a digitális kor új műsorrögzítős kütyüjével, akkor ezt a 40 percet a reklámokat áttekerve élvezhetem, vagy mégsem?


Ahogy utólag kiderült, sajnos nem. Az rendben van, hogy a produkció elejére és végére is kiírják hogy "Figyelem! A műsorszámban termékmegjelenítések találhatóak." (naná, korábban nem egy magyar gyártású sorozatnak lett már ebből baja és ugye január elsejétől erre immár lehetőség is van), az első részben olyan mennyiségben kaptam a fejembe a nem kívánatos reklámokat, hogy az már idegesítő volt. Az első percekben úszik be a képbe először annak a taxitársaságnak az autója, ami később is megjelenik még a részben. A taxiban jól hallhatóan megy az egyik népszerű reggeli rádióműsor szignálja és még véletlenül sem kerülheti el a figyelmünket az az FX oldal, ahol az egyik kaszinós vendég tradel. Ezeken túl még számtalan helyen megjelennek rejtett reklámok a sorozatban így már nem is csodálkozhatunk azon, hogy a pókerasztalon természetesen óriási PokerStars logó található úgy, hogy az asztal mellett Tóth Ricsi játszik.

kaszino Toth Ricsi
Tóth Ricsi a Casinoban

Mert igen, a Casino sorozat első részében a rulett és a villógó játékgépek mellett a póker is megjelenik néhány viccesen felépített jelenetben. Az asztal tele van játékosokkal, amikor megjelenik a nagy hal, aki állítólag még a szabályokat sem tudja. Később ezt jól bizonyítja egy borzalmasan megjátszott partival és a nagy jelenetben is, amikor QT7TQ boardon biztos nyerőnek érzi magát T7 lapjaival. A pókeres jelenetekben keresve találhatunk egy-két hibát, szabálytalanságot, de ennél talán hiteltelenebb az, hogy a fish megérkezése után minden játékos feláll az asztaltól, hogy megnézze a hal és annak egyik "ellenségének" heads up-ját. Nem gond, a dramaturgiába ez még belefér, bár szerintem az még egy laikus számára is hihetetlen, hogy az ellenfél - mintegy hibájának elismeréseként - az óriási kasszánál eldobja dáma pókerét.

Tóth Ricsiről sokat nem tudok írni, hiszen tulajdonképpen csak egy egymondatos jelenete volt, amit szépen elmondott, de sajnos csak ezt az egy apró snittet kapta ebben a részben. A többi színészről már lehetne jót-rosszat írni, az mindenesetre bizonyos, hogy nagy nevek játszanak a sorozatban (Szabó Győző, Xantus Barbara, Voith Ági, Tűzkő Sándor, Fenyő Iván stb.), de mégis, sokszor olyan hiteltelenek a párbeszédek, mintha a Szomszédok harmincnyolcadik ismétlését látnám, annak ellenére, hogy tényleg megtalálták a kaszinóba illő karaktereket:

kaszino kemeny
Ilyenektől ne nyerj az asztalon...

Van itt minden, alig kaszinózó, de uzsorázásból (na meg FX trade-ekből...) jól megélő arab, speciális játékstratégiával éjjel-nappal rulettező, játékszenvedélytől függő testvérpár, megfáradt pincérnő (Xantus Barbara), unatkozó grófnő és szenvedélybeteg nagypapa, no meg persze a pókerasztal körül ülő fiatal titánok. A karakterek egyébként tetszettek, a valóságban is hasonló arcokkal találkozhatunk, ha betévedünk egy kaszinóba.

kaszino oszto       vs.       hangover
A Casino sorozat osztója elmehetne Zach Galifianakis dublőrének...

Hogy miről szólt az első rész? Ezt nem tudom megmondani, zagyvaság volt az egész a talán túl sok cselekményszállnak köszönhetően. Adnék-e neki még egy esélyt? Úgy gondolom igen, még a sok termékmegjelenítés ellenére is adtam volna még egy sanszot, ha a gusztustalan reklámhalmazt nem tetézik azzal, hogy már a 35. perctől elkezdenek 5 másodperces bejátszásokkal bombázni a támogatók nevének jól artikálált bemondásával és képernyőre írásával, de így nem, köszönöm. Pedig bíztam egy jó magyar kaszinós sorozatban.

Más véleményed van a Casino-ról? Egyetértesz? Szólj hozzá a cikkhez!

Póker Filmek kritikája a Póker Akadémián >>
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás