2019-es piaci elemzés és mi várható 2020-ban?

Póker termek | olvasási idő
2020. január 06.
A 2020-as év immár elkezdődött, így arra gondoltunk, hogy megnézzük, mi történt az online póker termek és hálózatok világában 2019-ben. Arra is próbálunk választ keresni, hogy vajon mi várható az idei évben.

A 2019-es év véleményünk szerint sok tekintetben a piaci változások és egy új trend kiteljesedésének az éve volt. Bár a folyamat már korábban elindult, több online pókerterem esetén is azt figyelhettük meg, hogy nagy fókuszt helyeztek a megújulásra, a játékélmény fokozására és arra, hogy a rekreációs játékosok igényeit minél magasabb szinten szolgálják ki.
Ennek érdekében több terem új játékokat fejlesztett ki és/vagy a meglévő játékokat turbózta fel, illetve több terem változtatott a reward programján annak érdekében, hogy a befizető halaknak kedvezzenek.

A 2019-es év alapján mi úgy véljük, elmondható, hogy az online póker él és virul, bár kétségtelen tény, hogy az évekkel ezelőtti szintektől lényegesen elmarad az iparág volumene.

A 2020-as évekre mi összességében a fenti tendencia folytatását várjuk, ami érzésünk szerint szükséges is ahhoz, hogy az iparág életben maradjon és a befizető játékosok mennyisége a szükséges mennyiség felett maradjon.

Lássuk most a legnagyobb termeket és hálózatokat külön-külön.

partypoker

Amennyiben a 2019-es évből két termet külön ki kellene emelnünk, akkor az egyik minden bizonnyal a partypoker lenne, míg a másik a GG hálózat. Mi úgy véljük, hogy 2019 ennek a két teremnek az éve volt: mindkettő folyamatos újításokkal jelentkezett és mindkettő óriási hangsúlyt helyezett a kommunikációra is, ami a partypoker esetében gyakorlatilag egy embert jelentett, Rob Yongot.

Rob Yong 2019-ben csatlakozott a partypoker csapatához, mint "partner" és egy HUD-mentes, egészséges ökoszisztémájú partypokert vázolt fel a kommunikációjában.
Yong kiemelte, hogy a teremben egyenlő feltételeket szeretne látni (magyarul nem megengedettek a külső segédszoftverek) és a csalásokat szigorúan fogja kezelni.

2019 év végére immár mindenki tényként kezeli, hogy a partypokernél nem lehet HM-et vagy PT-t használni, elfogadták a játékosok azt, hogy év közben le kellett cserélni az aliasokat és hogy kiemelten veszélyes vizeken evez az, aki külső szoftvert próbál meg a teremben használni.

A 2019-es évben azonban voltak olyan újítások is, melyeket a terem bevezetett, de aztán visszalépett tőlük: a letölthető hand history-kat korábban kifejezetten ellenezték, de azán év vége felé bejelentették, hogy a leosztások ismét letölthetőek lesznek. Ez azóta meg is valósult.
Arról is szó volt, hogy csak a valódi nevekkel lehet majd játszani bizonyos asztalokon, később ettől is visszaléptek. Mi úgy véljük, hogy kifejezetten üdvözítő az, ha a tesztelési periódus után egy terem képes arra, hogy belássa azt, ha nem a várakozásoknak megfelelően alakultak a dolgok.

A forgalom tekintetében a 2019-es évet a terem 1400 körüli átlagos cash game játékossal kezdte el, ami az utolsó két hónapra 1150-1200 körüli értékre csökkent, ami megítélésünk szerint inkább az általános trendek miatt következett be (a Stars esetében 9500 körüli értékről 6500 körülre zuhantak a számok!). Illetve annak a politikának, ami az egészséges ökológiát célozza a teremben: vélhetően főként a regularok volumenje csökkent a segédszoftverek kizárásával.

A 2020-as évre mi nagy változásokat nem prognosztizálunk, de minden bizonnyal találkozunk majd egy-két új bejelentéssel vagy érdekes fejlesztéssel.


Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

A partypoker tekintetében, úgy véljük, nem csalódtak azok, akik akár korábban, akár a tavalyi év során rajtunk keresztül regisztráltak a partypokerre.
Az év minden egyes hónapjában volt exkluzív promóciónk, ráadásul november hónapban igazán beerősítettünk: a rake chase díjazása javult és a chase mellett játékosaink már egy $6.000-os race-ben is részt vehettek, amit aztán decemberre $8.000-osra növeltünk, jelenleg pedig (2020 januárjában) $12.000-osra. Játékosaink így kiemelkedő extra juttatásban részesülhetnek (race+chase). A 2020-as év további hónapjaira is szeretnénk a lehető legjobb partypokeres dealt adni számotokra.

partypoker exkluzív januári promóciónkról részletek itt olvashatsz >>
partypoker terembemutató és regisztráció >>



GGPoker

A GGPoker 2019 egyértelmű nyertese, az a terem, ahol még 2019-ben is nőni tudott a játékosforgalom (1100 körülről cca. 1500-1550 környékére nőtt a cash game játékosok átlagos száma). A GGPoker folyamatosan hozott valami újítást, és annak ellenére, hogy néha bizony előfordultak hibák egy-egy újítást vagy szoftverfrissítést követően, a GGPoker nagyon erős évet hagyott maga mögött.

A partypokerhez hasonlóan ki kell emelnünk, hogy a GGPoker is igen erős volt a kommunikáció terén. Bár náluk nincs Rob Yonghoz hasonló ember, de van például egy nyilvános fejlesztői boardjuk, ahol folyamatosan nyomon lehetett követni, hogy min dolgoznak, min ötletelnek és mikor jön ki valamilyen újítás.

A GGPokernél az egyik legnagyobb bejelentés talán az volt, hogy a cash game típusú asztalokra 4 asztalos cap-et vezetnek be. Ezt aztán viszonylag gyorsan vissza is vonta a hálózat, állításuk szerint azért, mert bugok voltak a kliensben a cap miatt, de sokan arra gondolnak, egyszerűen csak nem jött be ez az újítás (a PokerStars nem sokkal korábban lépte meg ugyanezt, de ők nem léptek vissza tőle).

A site 2019-ben bevezette új játékként a Short Deck Hold'em-et is, ami egy várható húzás volt az ázsiai piacokra erősen koncentráló hálózattól (a Short Deck játék elsősorban ázsiában népszerű). Ezeken az asztalokon Yuan pénznemben pörög a játék és button antéval játsszák.

Az év utolsó negyedévében többeket is meglepett a bejelentés, hogy a terem leszerződtette Daniel Negreanu-t, mint a GGPoker fő arcát. Erre a bejelentésre az online pókeres közösség a PókerAkadémia oldalán is és a nemzetközi fórumokon is inkább negatívan reagált Negreanu korábbi Stars-os húzásai okán.

Még néhány fontos dolog 2019-ből: a fast poker is bevezetésre került (Rush and Cash), elindult a Good Game Series 3 $50 millió garantálttal és év vége felé 13 országból vonult ki a GGPoker szabályozási okok miatt.

És hogy mi várható 2020-ban?
Ami sok magyar játékost is érdekelhet, az elsősorban a "New Jackpot Sit and Go Tournaments" kártya kiélesítése, vagyis a GGPoker jackpot SNG-jének a bevezetése. Továbbá mi úgy véljük, elindul majd a GGPoker abba az irányba, hogy a 2019 végén elhagyott piacokra - már legális keretek között - visszatérjen.
Abban szinte teljesen biztosak vagyunk, hogy HUD-ot továbbra sem lehet majd használni a hálózatban, ahogy abban is, hogy továbbra is új játékokkal vagy kiegészítő funkciókkal jön majd ki a terem az évben.


Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

30-35%-os exkluzív net PVI chase-zel vártuk játékosainkat 2019-ben és elsősorban a GGPoker (mint a hálózat legnagyobb és véleményünk szerint legmegbízhatóbb) termét ajánlottuk azoknak, akik tanácsot kértek tőlünk. Ez a deal számításaink szerint jobb, mint az 50%-os flat gross deal (amit igény esetén szintén meg tudunk oldani), hónapok óta élesben van és 2020-ban is élesben lesz terveink szerint.

A hálózatban januárban elindítottuk a Natural8 deal-ünket is, egy 30-35%-os exkluzív net PVI chase-t és hónapok óta kínáljuk 25-30%-os exkluzív net PVI chase-ünket a Betkings Poker termében is.

Nagyobb volumenű játékosoknak mindhárom terem esetében érdemes bennünket megkeresni, akár abban az esetben is ha úgy vélik, már most is jó ajánlatuk van vagy éppen jó ajánlatot kaptak, hiszen legjobb deal garanciánk keretében nem csupán a legjobb supportot és teljes támogatást adjuk játékosainknak, hanem számszerűleg a legjobb dealt is.




Unibet Poker


Az Unibet Poker már a Microgaming elhagyását követően éllovasa volt azon újítások bevezetésének, amit az utóbbi időben a GGPoker és a partypoker esetében is láthattunk. 2019-ben az Unibeten már egész évben futott a Hexapro, vagyis a terem saját Jackpot SNG-je (ez még 2018 decemberében elindult), amit aztán a 2019-es év vége felé elérhetővé tettek kaszinóklienseken keresztül érkező játékosoknak is. 2019-ben a terem kétszer rendezte meg az Unibet Online Series-t, mindkettőt €400.000-os díjalappal.

A 2020-as évben nagy változásokat mi nem várunk az Unibet Pokertől, egy kis vérfrissítés viszont talán jól jönne a kliensnek.

Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

Az Unibet Pokeren 2019 minden hónapjában exkluzív rake race promócióval vártuk játékosainkat (€3.000 és €5.000 közötti összegekkel futottak race-eink). 2020 januárjában €3.000-s race-szel várjuk játékosainkat (az első adatok szerint ez átlagosan 18% extra visszatérítést ad játékosainknak). Terveink szerint a race-eket egész évben szeretnénk folytatni. és bízunk benne, hogy ismét tudjuk növelni a díjalapot.




MPN (Microgaming)

A 2019-es év egyik nagy híre volt, hogy a Microgaming úgy döntött, hamarosan bezárja pókerrészlegét az MPN-t (később kiderült, hogy idén május 19-én zárnak be véglegesen). Az MPN bezárásának egyik nyertese az iPoker lehet majd 2020-ban. Az MPN-ben aktív termek nagyrésze valószínűleg a bezárásig a hálózatnál marad. Ami bizonyos az az, hogy az Akadémiás termek közül a RedStar Poker már bejelentette, hogy ők az iPokernél folytatják.




Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

A magyarok számára elérhető termek közül a RedStarnál egész évben, míg a Gutsnál az év második felében futottak exkluzív chase-ek. A néhány hónapja elérhető RedStar promóciónkon összességében akár 60-70% visszatérítés is elérhető, míg a Gutson akár 60-68% is (a legtöbb játékos esetén nincs valódi különbség a két terem között). Ezt a két promóciót várhatóan addig tartjuk, amíg az említett termek a hálózatnál maradnak.




iPoker

A 20 éves múltra visszatekintő iPoker hálózat egy kifejezetten erős hálózatnak volt tekinthető az elmúlt években. 2013-14-től különösen megerősödött, ugyanis ebben az időszakban a Ladbrokes iPokerre váltott a Microgamingről, a Bet-at-home átköltözött ide a bezáró Boss-ról és az Everest Poker is csatlakozott (korábban ők függetlenek voltak és önállóan működtek).

Véleményünk szerint az iPoker ebben az időszakban volt a csúcson és innentől folyamatosan csúszott lefelé (talán azért, mert - kívűlről úgy tűnik - mintha ráültek volna a babérjaikra és nem igazán fejlesztettek volna - ellentétben a többiekkel).

  • 2016-ban bevezetésre került az SBR rake számítási mód (Source Based Rake) és a kliens is megújult. A kliensek jelentős részében kitiltották az orosz és ukrán játékosokat (azonban a RedStar csatlakozásával újra érkeznek majd ukrán játékosok a hálózatba). Ettől az évtől kezdve a pókerjátékosok egyre nagyobb csoportja számára az iPoker egyet kezdett jelenteni a botokkal és csökkent a vonzereje.
  • 2018-ban az iPoker egyik jelentős tagját, a Ladbrokes Coral Groupot megvásárolta a partypoker (GVC Holdings). Ebben az évben már voltak iparági pletykák, melyek arról szóltak, hogy az iPoker hamarosan be fogja zárni kapuit vagy eladja a Playtech valaki másnak.

Így jött el a tavalyi év (2019), amikor több jelentős esemény is történt, ami meghatározhatja az iPoker sorsát.

  • Az év első felében továbbra is iparági pletyka volt az iPoker bezárása.
  • Az MPN hálózat bejelentette, hogy 2020-ban bezárja a kapuit. Többször írtuk, hogy ez a lépés segíthet az iPokeren, hiszen a termek jelentős része várhatóan ide jöhet át. A RedStar be is jelentette, hogy biztosan csatlakozik (és az ukrán játékosok is játszhatnak majd rajtuk keresztül az iPokeren).
  • A Flutter Entertainment (korábban Paddy Power Betfair Ltd.) megvásárolta a The Stars Groupot. Többen valószínűsítették (és teszik ezt ma is), hogy a Betfair szakít az iPokerrel és a Starshoz csatlakozik.
  • A Ladbrokesról kiderült, hogy 2020 elején csatlakozik a partypokerhez, vagyis biztosan otthagyja az iPokert, hasonlóan a Coralhoz.

A 2019-es évben mindazonáltal az iPoker mintha teljesen beragadt volna. Amíg a partypoker és a GG láthatóan gőzerővel dolgozott, újított, fejlesztett, addig az iPokertől semmi ilyet nem láttunk, mintha megálltak volna az időben. Amennyiben 2013-at írnánk, ez talán rendben is lenne, de immár 2020-ba léptünk be...

A 2020-as év véleményünk szerint vízválasztó lesz az iPoker számára. A hálózat jövője függhet attól, hogy mennyi MPN terem csatlakozik majd hozzájuk (különös tekintettel a Betsson csoportra, akik jelentős volumennel bírnak), mit eredményez majd a Ladbrokes kivonulása és az, hogy a Betfair csatlakozik-e az év során a PokerStarshoz és otthagyja-e a hálózatot.
Mindazonáltal véleményünk szerint még ha az előzőek jól is alakulnak az iPoker szempontjából, amennyiben nem változtatnak marketing stratégiájukon és nem kezdenek őrült ütemű fejlesztésbe, lehúzhatják hamarosan a rollót, mert a versenytársak elrobognak majd mellettük...


Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

A 2019-es évben a Betclic-en futott egy jó visszatérítést adó chase-ünk, amit sajnos a terem megszüntett az év legutolsó hónapjára. A Betfairen viszont egész évben futottak race-ek és promóciók, melyek 2020-ra is maradnak várhatóan!




WPN hálózat

Az amerikai játékosokat is fogadó WPN hálózat kalandos 2019-es évet hagyott maga mögött, hiszen a májusi update-jük óta gyakorlatilag összeomlott a backend rendszerük, ami miatt a játékosok jó ideig nem kaptak rakebacket. Ezzel párhuzamosan - adatok hiányában - a rake chase-t sem tudtuk frissíteni jó ideig. Ezen problémák megoldódtak, immár minden játékos megkapta elmaradt kifizetését.

A hálózat a számok alapján mindenesetre 2019-ben élt és virult, rekord méretű tournament kifizetéseket tudhatott maga mögött, annak ellenére, hogy érzésünk szerint marketing és fejlesztések tekintetében lényegesen elmaradt a partypokertől és a GGPokertől.

A 2020-as évre a WPN esetében nagy jóslásokba nem bocsátkoznánk, mindenesetre úgy véljük, hogy a WPN jobb esélyekkel nézhet a jövőbe, mint az iPoker.




Exkluzív promóciók - 2019 és 2020

Az év nagy részében 8-13%-os exkluzív chase-zel vártuk játékosainkat 2019-ben, ezt a promóciót 2020-ban is tervezzük folytatni.

PokerStars

A PokerStars 2019 utolsó hónapjában teljesen megszakította üzleti kapcsolatát a PókerAkadémia oldalával arra hivatkozva, hogy olyan termeket is listáz az oldal, amelyek amerikai játékosokat is fogadnak. A korábbi évek során a terem fokozatosan változtatta meg kapcsolatát velünk, valamint az összes jelentős nemzetközi affiliate-tel is és egyre rosszabb és rosszabb feltételeket kínált, ahogy teszi ezt az utóbbi években a játékosaival is.

Ennek ellenére a Stars ma is a legnagyobb pókerterem, bár forgalma jelentősen visszaesett: 9500 körüli értékről 6500 körülre zuhantak a cash game játékosszámok

2019-jelentősebb eseményei:

  • Bevezették a 4 asztalos cash game limitet
  • Bevezették az All-in Cashout Insurance-ot
  • A Flutter Entertainment megvásárolta a PokerStars csoportot
  • Ismét csökkentették a játékésoknak adott rakeback-et
  • A seating scripteket betiltották

A 2020-as években a PokerStars forgalmának további csökkenését várjuk, hiszen a terem hosszútávú stratégiája látszólag sokkal inkább a kaszinókjátékok és a sportfogadás, mintsem a póker irányába mutat.


Terem/hálózat Központi rakeback PókerAkadémiás promóció HUD Várható 2020-as forgalmi trend
partypoker 20-60% $12.000 Exkluzív Race + Exkluzív Chase (10-15% extra rakeback) nincs növekedés
GGPoker 20-50% 30-35% Exkluzív Chase nincs növekedés
Unibet Poker 15-62% €3.000 Exkluzív Race nincs stagnálás/kis növekedés
Microgaming fix 30% (PókerAkadémiásként) 10-20% Exkluzív Chase van (csak a régi klienssel) a hálózat megszűnik
iPoker fix 35% (PókerAkadémiásként a Betfairen) €30.000 Race-ek és €50.000 Twister Race-ek van növekedés az MPN termek miatt
WPN 10-50% 8-13% Exkluzív Chase van stagnálás
PokerStars 2-5% nincs van drasztikus csökkenés


Amennyiben idáig eljutottál, valószínűleg az átlagnál jobban érdekel az iparág státusza és szinte biztosan az is fontos számodra, hogy a lehető legjobb ajánlatot kapd azokban a termekben, hálózatokban, ahol játszol. Amennyiben így van, minden esetben keress minket annak érdekében, hogy a piacon elérhető legjobb ajánlattal játszhass.

Ne feledd, a legjobb deal része a kiemelkedő support is (példa: karácsonykor is online voltunk és minden játékosunknak igyekeztünk a lehető legjobb supportot biztosítani egész évben).
Immár 12 éve online vagyunk és segítjük játékosainkat.


Regisztrálj
te is rajtunk keresztül és keress minket bátran kérdéseiddel.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás