GGPoker - a trónbitorló

Póker termek | olvasási idő
2022. január 03.
Ebben a cikkben magát a klienst és az elérhető játékokat mutatjuk be olvasóinknak.

A GGPoker az elmúlt időszakban igencsak felforgatta a piac korábban kialakult erőviszonyait. Folyamatosan harcol a két hatalmas piaci óriás a PokerStars és a GGpoker.

A GGpoker törekszik a trendiségre, azaz maximálisan kielégíteni a játékosok elvárásait. Míg a PokerStars a klasszikusabb utat képviseli, kissé visszafogottabban, de az idei évben szintén erre az útra lépett.

Mi lesz ebből? Nem tudjuk, de az biztos, hogy 2022-ben sem fogunk unatkozni.

A koncepció

A GGNetwork koncepciója a trendiség, hogy minél élvezetesebbé tegye a játékos a szélesebb közönség számára, minél több rekreációs játékost vonzzon be. A játékaikat szinte minden esetben egyedi módszerrel próbálják meg fűszerezni azért, hogy még több legyen az adrenalin a halak számára.

A koncepció miatt a GGPokeren nem csupán általános vélekedések szerint verhetőbb a játékosállomány, mint máshol, hanem a játékosaink beszámolói alapján is, ezért úgy véljük, érdemes itt egy próbát tennie azoknak, akik még nem nézték meg, hogy milyen is a GGPokeren a pókeres élet.

A fenti koncepcióval van összefüggésben az is, hogy külső segédszoftvert és HUD-ot nem tudunk használni, viszont elérhető a PokerCraft nevű beépített elemző szoftver és egy VPIP-t mutató "belső HUD".

Az asztali kliens

A fenti menüsávban a kínált játéktípusokat találhatjuk meg. A GGPoker esetén a "Group View" és a "Table View" között bármikor tudunk váltani, vagyis ki tudjuk választani azt is, hogy konkrétan melyik asztalra szeretnénk beülni vagy - ha nincs hely - várólistára kerülni. Korábban a kliens kapcsán gyakran érkeztek negatív visszajelzések bugokról. Viszont ezek viszonylag gyorsan javításra kerültek az elmúlt időszakban.

A mobil kliens külön nem vizsgáljuk, viszont meg kell jegyeznünk, hogy a visszajelzések alapján gyakran instabil.

 

A kliens 2021 decemberben

Az asztalok kezelhetősége:

Az asztalok könnyen és jól kezelhetőek tapasztalatunk szerint. A design baráti és a mobil applikációk világát idézi.

Beállítási lehetőségek:

A beállítási lehetőségek a kliens jobb oldalán lent érhetőek el, a fogaskerék ikonra kattintva.

GGPoker - beállítások - Betting almenü

  • A Sound menüben az idegesítő beszéd lehalkítható, valamint a háttérzene
  • A Theme menüben négyszínű kártyapakli beállítható
  • A Betting menüben paraméterezhetjük a gyorsbet gombok esetén látható bet size-okat
  • A Hotkey menüben a gyorsbillentyűket állíthatjuk be
  • A Buy-in menüben beállítható, hogy mekkora összeggel ültessen be az asztalokra
  • Auto Rebuy itt állítható be az, hogy mikor töltsön újra minket a rendszer
  • A Time Bank menüben beállítható, hogy mikor használja a rendszer a rendelkezésünkre álló Time Bankot
  • Card squeeze a lap felhajlítás ki-be kapcsolására szolgál
  • Switch chip display menüben pedig beállíthatjuk azt, hogy a zseton milyen pénznemben vagy nagyvakban jelenjen-e meg.

Az elérhető játéktípusok:

  • VIP Games (Itt valójában a magas tétes NLHE, PLO, PLO5, AoF és 6+ Hold'em játékokat találjuk)
  • Hold'em
  • Omaha
  • PLO5
  • Short Deck
  • Tournament

Speciális játékformák:

  • Spin & Gold - (3-Max & 6-Max)
  • All-In or Fold (AoF)
  • All-In or Fold Sit & Go
  • Rush & Cash
  • Flip & Go
  • Battle Royale Sit & Go

Heads up játékok nem állnak rendelkezésre.

Miután a kliensben kiválasztottuk, hogy melyik játéktípust szeretnénk játszani, érdemes a "Table View"-ra váltani, és a számunkra szimpatikus asztalokra beülni (egy kis ablakban láthatjuk, hogy milyen VPIP-vel bíró játékosok ülnek bent az egyes asztaloknál).

Hold'em

NLHE asztalokat NL2-től találhatunk a legmagasabb szintekig, és összesen 4 darabra ülhetünk be egy időben.

GGPoker: No Limit Hold'em játéktípusok.

Jobb oldalon az asztalokra lehet betekinteni, és

megnézni, hogy milyen VPIP-vel ülnek bent játékosok

PLO

GGPoker PLO asztal alapbeállításokkal - bal oldalon lent akár Straddle-re is van lehetőségünk

Pot Limit Omaha asztalok PLO2-től állnak rendelkezésre. Ez egy népszerű játék a hálózatban, vagyis aki ezt a játékot kedveli, jó eséllyel talál magának asztalokat akár magasabb téteken is.

A kis betekintő ablak a kliensben:

A játékosoknál bal oldalon látjuk a

VPIP értéket ennél a PLO1k asztalnál is

PLO5

Öt lapos verziója a klasszikus formátumnak. Szintén PLO5 2-től érhető el. PLO5 1K-ig.


All-In or Fold

Ez a játék hasonló az Unibet Poker Banzai játékához, azzal a különbséggel hogy ezt PLO és NLHE játéktípusoknál is lehet játszani, és kizárólag all-in vagy fold opciók közül választhatunk. PLO játékra 5 nagyvakkal tudunk beülni, míg Hold'emre 10 nagyvakkal. Ez a játék 4 fős, így rendkívül gyorsan pörög.

GGPoker All-in or Fold játék: Csak két gomb közül választhatunk - 4-en ülünk egy asztalnál

AoF SnG

A fenti játék sit and go verziója. 16 fővel indul a játék, megszokott módon 4-handed asztalokon zajlik. Jelenleg három tétszinten elérhető: $0,50, $2,5, $10.Két formátumban mérethetjük meg magunkat Hold’em és Omaha.

Akik megnyerik a shootout szakaszt bejutnak a döntőbe, és már biztosan nyernek.

A játék kezdetekor 3 stack áll rendelkezésünkre. Amit bármikor felhasználhatunk 2BB alatt automatikusan feltöltődik. Ha bejutunk a döntőbe újra három stack-kel indulunk!

Különbségek az omaha és a hold’em játéktípus között:

  • Hold’emen pre flop nyomhatunk gombot, míg Omahan flopon.
  • Holdemen 8BB-vel kezdjük a játékot míg Omahan 5-tel.

Rake a legalacsonyabb szint kivételével 7% a 0,50$ szinten pedig 10%

A díjazás a következő:

Battle Royale Sit & Go

A tavalyi év egyik legakciódúsabb új formátuma a Dan Bilzerian nevével jelzett progresszív bounty-val megspékelt Battle Royale.

A verseny első szakasza a Rush Zone

Ez amolyan rush tournament, a játékosok minden leosztás után új asztalra kerülnek. A Rush Zone vagy a legjobb 15 kialakulásáig tart vagy pedig 15 percig. Tovább azonban mindenképp csak 15 játékos juthat.

Shootout Zone

A túlélők a Shootout Zone-ba kerülnek. Itt 3-handed asztalokon pókereznek, és minden asztalról, a shootout versenyeknek megfelelően, egy játékos jut tovább.

Ugyanakkor itt is van időlimit, ami csak 5 perc. Ha ez letelik, akkor Flipout lesz a játék, azaz minden körben automatikusan all-in kerülnek a játékosok, egészen addig, amíg csak egy marad állva közülük.

Final Table

A második szakasz túlélői bejutnak a döntőbe. Ez egyben az ITM-et is jelenti. Itt egy asztalon játszanak.

A díjazás téttől függetlenül a következő:

1

27.40%

2

27.38%

3

20.00%

4

14.58%

5

10.64%

Mivel azonban a játék PKO formátumú, a győztes viszi el a legtöbb pénzt a bounty-nak köszönhetően.

Elérhető limitek:

$0.25 / $1 / $3 / $10

A legalacsonyabb szinten a rake 6% magasabb limiteken pedig 5%.

Rush and Cash

A GGPoker Fast Poker játéka naponta $30.000-os Rush and Cash promócióval megspékelve. Fontos, hogy a Rush and Cash asztalok a GGPokeren egy picit egyediek, eltérnek a többi fast poker játéktól. Ezeken az asztalokon ugyan magasabb a rake, de ebből táplálják a cash dropokat, amik időnként extra összegként hullanak az asztalra és bolondítják meg a játékot. A cash dropok nagysága változó, a rake 50%-át azonnal visszaadják (ennyivel azonban magasabb is a rake mint a versenytársaknál).

Short Deck

Számos tekintetből fontos volt ennek a játéktipusnak a bevezetése mivel a GGPoker célcsoportjának számottevő részét képező ázsiai piacokon igen népszerű ez a játéktípus. A GGPokeren a Short Deck asztalok 5 fősek. A napi leaderboard pedig $5000 összegű.

GGPoker Short Deck asztal

Flip and go

Viszonylag új keletű játék, ami a rekreációs játékosok számára készült elsősorban. A játék a flip versenyek és a klasszikus tornák ötvözete, néhány további extrával.

A játék lényege, hogy a játékosok auto all-inben vannak az ITM.ig néhány extrával. (ez a Go szakasz)

A játékosok a nevezés során eldönthetik, mekkora stackkel indulnak.

Például egy $2-os Flip & Go esetében a játékosok 1.000 zsetont kapnak a befizetett $2-ért, de dönthetnek úgy, hogy több pénzért több zsetont vesznek. 1x-től 5x-ig szabadon választhatnak, vagyis maximálisan 5.000 zsetont kaphatnak $10-ért.

A nevezés után elindul a flip szakasz, ami Pineapple-szerű, azaz a játékosok három lapot kapnak, amiből egy szabadon választott lapot el kell dobniuk. Ezután all-in kerülnek.

A flip szakaszban bónusz is növelheti a stacket az alábbi módon.

A bónusz lényegében egy további szerencsefaktort ad az egyébként is szerencsén alapuló flip szakaszhoz.


A szakasz addig tart amíg csak egy játékos marad. Maximum 8 flip szakaszban lehet részt venni egy órában, ha több ilyen szakaszban győzünk ezek összeadódnak.

Végül, miután kialakul az ITM, klasszikus MTT-re vált a játék, tehát innentől kap szerepet a tudás. (GO stage)

Ez a szakasz óránként kerül megrendezésre.

A Flip & Go-k jelenleg négy buy-innel elérhetők.

Buy-in

Maximum buy-in

GTD

$0,05

$0,25

$30-$75

$0,50

$2,5

$200-$400

$3

$15

$700-$1250

$20

$100

$1500-$2000

 

Tournament

 

A Tournament tabot kiválasztva egy almenüben választhatjuk ki azt, hogy melyik tournamenteket mutassa a lobby, majd ezt követően már regisztrálhatunk a számunkra megfelelő versenyre.

GGPoker az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a világ legnagyobb online versenyeit kínálja a játékosai számára.

My Promo fül (beállítások menüt megnyomva előbukkan)

Itt szinte minden azonnal adja magát: A My Promo fül alatt találjuk a napi ingyenes jegyünket, és a welcome bonus-t (ahol ellenőrizni tudjuk, hogy hogyan áll az induló bónuszunk) almenüket, leaderboardokat,

A rewards fül alatt találjuk a fish buffet központi promóciót, ahol kipörgethetjük a bónuszunkat,

PokerCraft

A kliensen belül találhatjuk jobb oldalt lent a PokerCraft gombot. Erre kattintva a rendszer a böngészőnkben tölti be a PokerCraft rendszerét és mutatja be nekünk az alábbiakat:

A megfelelő típusú játék kiválasztása után a PokerCrafttal visszajátszhatjuk a leosztásainkat, megnézhetjük, hogy a szoftver szerint milyen a játékstílusunk, milyen a szerencsénk, mik a legjobb és legrosszabbul fizető kezeink és melyik pozícióból vagyunk a legjobbak és legrosszabbak. A PokerCrafton belül a leosztásainkat is letölthetjük és az EV grafikonunkat is megnézhetjük.

GGPoker - PokerCraft

Amennyiben lenne olyan dolog a klienssel vagy akár a PokerCrafttal kapcsolatban, amit fontosnak tartotok, de kimaradt a cikkből, kérjük, jelezzétek fórum hozzászólásban.

Kipróbálnád a GGPokert? Akkor regisztrálj az akadémián keresztül! 2022 januárjában is kimagasló promóciót biztosítunk a teremben legjobb deal garanciával: C$11.000 point race.

Van már regisztrációd a GGPokerre? Akkor regisztrálj a Natural8 pókerterembe ide is kiváló a promóciónk.

 

GGPoker - íme az Akadémiás ajánlat - legjobb deal garanciával!

  • A GGPoker hálózat termei (GGPoker, Natural8, BetKings) egy közös C$11.000 összdíjazású point race-t kínál a PókerAkadémia játékosainak (csak ha tőlünk regisztrálsz!) a net PVI rake alapján - További információk >>
  • GGPoker fish buffet és Platinum Ranks: akár 60% visszatérítés
  • 100% 600$-ig vagy 100$ C$ & ticket bónusz

A GGPoker ajánlatunk kiemelkedően jó, legjobb deal garanciát adunk rá! Amennyiben tehát mégis találsz jobbat szólj nekünk és átszámoljuk veled a matekot, hogy biztosan nálunk járj a legjobban! További részletek lent a terembemutatóban vagy keress minket és segítünk!

 

GGPoker terembemutató és regisztráció >>

 

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás