partypoker - mit várunk a partypokertől 2021-re?

Póker termek | olvasási idő
2020. december 30.
A partypoker a 2020-as évben kiemelkedő promócióival hívta fel magára a figyelmet, jelentős újításai más téren nem voltak, vagy legalábbis nem olyanok, mint 2019-ben.


"Amennyiben a 2019-es évből két termet külön ki kellene emelnünk, akkor az egyik minden bizonnyal a partypoker lenne, míg a másik a GG hálózat. Mi úgy véljük, hogy 2019 ennek a két teremnek az éve volt: mindkettő folyamatos újításokkal jelentkezett és mindkettő óriási hangsúlyt helyezett a kommunikációra is, ami a partypoker esetében gyakorlatilag egy embert jelentett, Rob Yongot." - írtuk egy éve. 

"A 2020-as évre mi nagy változásokat nem prognosztizálunk, de minden bizonnyal találkozunk majd egy-két új bejelentéssel vagy érdekes fejlesztéssel."

A partypoker 2020-ban érzésünk szerint nem tudott akkorát újítani, mint 2019-ben, amikor valóban folyamatosan az új szelek fújását éreztük a partypoker-től. Ahogy írtuk, 2020-ban nagy változások valóban nem voltak a termet illetően, de valójában egy-két érdekes bejelentéssel vagy fejlesztéssel sem igen találkoztunk a partypoker-nél ebben az évben.

Játékosszám és promóciók

A cash game játékosszám tekintetében 1200 körüli játékosszámot láthattunk a tavalyi év utolsó napjaiban, ami most év végére 1450-1500 körülire nőtt (+25%).

A partypoker 2020-ban a promóciókat tolta meg nagyon, mind a központi promóciói, mind a PókerAkadémiás exkluzív promóciói jelentős visszatérítést biztosítottak játékosainak. A terem az Akadémiások körében egyértelmű favorit volt idén, így nagy örömünkre, több, mint 350.000 dollárt oszthattunk szét köztetek!

A kitűnő rakeback persze vonza a regulárokat, így kaptunk olyan visszajelzéseket játékosainktól, hogy a terem játékosállománya erősödött.

(Az exkluzív akadémiás promóciókat 2021-ben is folytatjuk! Januárban $15,000-os akadémiás race + akár 15%-os visszatérítést nyújtó chase-zel várjuk játékosainkat.)

A botokkal szembeni küzdelem

A partypoker már régóta úgy hirdeti magát, mint az a terem, aki a botokkal szembeni küzdelemre nagy hangsúlyt fektet. Rob Yong és csapata 2020-ban is többször jelezte, hogy folyamatosan zárnak be bot gyanús számlákat, de a botok száma csökkenő tendenciát mutatott. Az év során ezzel kapcsolatban a party-nál olyan innovatív javaslatokkal is előálltak, mint a "face recognition" vagyis arcfelismerő technológia, ahol a rendszer folyamatosan figyelné azt, hogy a valós személy játszik-e a számla mögött.

A szabályozott piacok

A partypoker a 2020-as év során megszerezte az olasz licenszet és az év utolsó hónapjaiban erősen kommunikálta azt, hogy a célja az, hogy a szabályozott piacokon való jelenlétének arányát növelje (akár úgy, hogy kivonul nem szabályozott piacokról) - a hivatalos cél az, hogy 96%-ról 99%-re növeljék a bevételüknek azt az arányát, ami "szabályozott" vagy "szabályozás alatt lévő" (pl: Németország vagy Hollandia) piacról származik.

2021-es jóslataink

A cash game játékosszám tekintetében mi jelentős növekedést nem várunk, már csak azért sem, mert a koronavírus helyzet várhatóan javulni fog. Amennyiben fogadni kellene, akkor talán inkább egy 5-10%-os csökkenést jósolnánk 2021 év végére, mindazonáltal bízunk benne, hogy e tekintetben tévedni fogunk.

A promóciók tekintetében az év első részében valószínűleg továbbra is nagyon erős központi (és exkluzív akadémiás) promóciókra számítunk, de az év egészére nézve úgy véljük, hogy a visszatérítések inkább csökkeni fognak majd.

A szabályozott piacokon való jelenlét tekintetében úgy véljük, hogy a partypoker egyre inkább abba az irányba megy, amit év végén bejelentettek. A magyar piac helyzete ebből a szempontból talán picit kérdőjeles, de bízunk benne, hogy a magyar piacot ez nem fogja érinteni (az esély azonban erre megvan) és minket egyfajta "szabályozás alatt lévő" piacnak tekintenek, mint például Mexikót és Brazíliát is annak tekintették novemberben.

A 2021-es évre jelentős újításokat a szoftver vagy a játéktíposok tekintetében mi a partypokernél nem jósolunk.

Ti mit gondoltok, mi várható a partypoker esetében 2021-ben?


partypoker - Íme a PókerAkadémiás ajánlat januárra - legjobb deal garanciával

partypoker terembemutató és regisztráció >>

Kérdésed lenne? Itt tudod felvenni velünk a kapcsolatot >>




Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás