Szoftverfrissítés az Unibeten - jobb asztali megjelenítés és fellépés a ratholing ellen

Póker termek | olvasási idő
2021. szeptember 21.
Az Unibet Poker új szoftverfrissítése számos fontos változtatást hozott a független teremben.
Az Unibet Poker új szoftverfrissítéssel jelentkezett, amivel több jelentős változtatás is bevezetésre került. A már az Unibet anyavállalata, a Kindred Group tulajdonában lévő Relax Gaming általi fejlesztéssel megváltozott az asztali funkciók elrendezése. A frissítés további fontos változtatása, hogy felléptek a ratholing ellen, vagyis amikor egy játékos, miután nagyobb stacket épített, kiül az asztaltól, hogy aztán kisebb stackkel visszaüljön egy másik asztalhoz, de az MTT-k szünetét is érinti a változtatás.

Új asztali megjelenítés

Az új asztal dizájn bevezetéséről már tudni lehetett, hiszen az Unibet szeptember elején több játékost meghívott, hogy tesztelje ezt. A Windows-t és Androidot használó eszközökről elérhető új dizájn jelentős módon változtatta meg a felhasználói felületet.

A tesztelés során több bugot kiszűrtek, ezek javításra kerültek. A cél egy szebb, könnyebben kezelhető és átláthatóbb felület kialakítása volt, és a visszajelzések pozitívak. Nektek mi a véleményetek?


Anti ratholing

A ratholing egy etikátlan viselkedés, amikor is a játékos, ha megszerez egy nagyobb potot vagy éppen duplázik cash game játékban, azonnal kiül, és beül egy másik asztalhoz kisebb stackkel. Ez több szempontból is aggályos viselkedés, például mert az ellenfél úgy érezheti, nem kap esélyt arra, hogy visszanyerje a játékostól az elvesztett összeget, emellett a játék dinamikájára is rossz hatással van, ha egy játékos folyton kiül és új asztalt keres a megnyert nagyobb potok után.

Bizonyos esetekben persze érthető és elfogadható lehet ez a magatartás, a problémát elsősorban az jelenti, ha valaki következetesen így játszik. Emiatt a termek álláspontja is különböző. Vannak olyan termek, amelyek tiltják a ratholingot és vannak, amelyek engedik. A PokerStars például 2014-ben vezette be a buy-in obligationt, ami csak korlátozott számban engedi a játékost így kiülni, ezt követően bármely asztalra csak a korábbi stackjével ülhet be. A GGPoker ennél szigorúbb, a játékos figyelmeztetést, majd akár kitiltást kaphat a ratholingért. A WPN hálózat viszont engedi, de bevezetett no rathole asztalokat is, és ezeken erre nincs lehetőség.

Az Unibet eddig azok közé tartozott, akik engedték a ratholingot, de most változtattak ezen. A PokerStars útján indultak el, azaz korlátozott számban engedik, ezen felül azonban nem. Egy játékos 24 óra alatt négyszer ülhet így át más asztalhoz, ezt követően viszont kötelezően a korábbi stackjével ülhet csak be.

A pontos szabályzat, kisebb stackekre vonatkozóan is:


Új megjelenítés az MTT-k szüneteiben

A frissítéssel az MTT-k szüneteit is érintette. A szünetekben továbbra is lehetőségünk van a verseny statisztikáinak böngészésre, de közvetlenül elérhetjük a HexaPro játékokat is, hogy ezzel üssük el a szünet idejét.


Az Unibet Poker a PókerAkadémia egyik legrégebbi partnere, több mint egy évtizede megszakítás nélkül kínálunk exkluzív ajánlatokat itt. Jelenleg €3.000 díjazású race-szel várunk benneteket.

Unibet Poker - Íme a PókerAkadémiás ajánlat - Legjobb deal garanciával!

  • €3,000 exkluzív cash race (az előző race cca. 9% átlagos visszatérítést adott, de a nyertes játékos több mint 13%-ot kapott vissza!)
  • akár 51% központi VIP program
  • €200 első befizetési bónusz + Unibet Open ticket + Freeroll ticketek
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás