Szoftverfrissítés - számos érdekes fejlesztés érkezett a GGPokerre

Póker termek | olvasási idő
2023. május 04.
Asztalszám korlátozás, No Turn, No Show szabály, prop betek, hangüzenet és két új Spin & Gold tét.
A GGPoker hálózat nagyszabású szoftverfrissítést hajtott végre április 28-án, amivel több érdekes újdonságot bevezetett.

Asztalszám korlátozás:

A GGPoker korlátozta az egy tétszinten megnyitható asztalok számát. Az új multi-tabling policy szerint ugyanazon a cash game tétszinten, ugyanabban a játéktípusban legfeljebb kilenc asztal nyitható meg egyszerre, míg a Rush & Cash esetében legfeljebb négy asztal.

A versenyasztalok számára is korlátozást vezettek be, egyszerre 20 nyitható meg belőlük.

No Turn, No Show:

Teszt jelleggel, egyelőre nem teljeskörűen, de szintén bevezetésre került a No Turn, No Show policy, aminek lényege, hogy az osztott kártyáink csak akkor lesznek láthatóak számunkra, ha ránk kerül a sor a licitkörben.

A tájékoztatás szerint a változtatással az összejátszás ellen lép fel a hálózat, hiszen így sokkal nehezebb a kártyainformációk megosztása, ugyanakkor az eddig tapasztalatok alapján nem lassul a játékmenet.

Amennyiben a teszt sikeres, széleskörű bevezetés várható.

Prop Betek:

A pókeresek híresek arról, hogy szeretnek fogadásokat, azaz úgynevezett prop beteket kötni. Számos prop bet típus létezik. Általánosságban elmondható, a fő célja ezeknek, hogy  még szórakoztatóbbá tegyék a játékot.

Tipikus pókeres prop bet volt például, amikor Patrick "pads1161" Leonard és Benjamin "bencb789" Rolle $100.000-os fogadást kötött Simon "C Darwin2" Mattssonnal és Niklas "lena900" Astedttel a 2018-as tavaszi online bajnokságokra - az a duó nyerte meg a pénzt, amelyik együttesen több nyereményt szerzett a versenyek során.

A GGPoker úgy döntött, hogy hasonló prop betekkel szeretné színesíteni kínálatát, így bevezette a Prop Bet lehetőséget versenyszekciójába. A Prob Bet jelenleg kizárólagosan last longer fogadást takar, vagyis arra fogadhatunk másokkal, hogy messzebbre jutunk náluk egy adott versenyen, de a hálózat tájékoztatása szerint a  későbbiekben más fogadási lehetőségekkel is szélesíteni fogják a kínálatot.


Hangüzenet

A GGPoker bevezette a Voice Chat funkciót is, aminek köszönhetően a játékosok hangüzeneteket küldhetnek egymásnak. Az üzeneteket minden játékos meghallgathatja az adott asztalnál, de ez nem kötelező, lehetőség van a rendszer kikapcsolására/lehalkítására.

Érdekesség, hogy a voice chatet egy indiai terem, a 9Stacks vezette be elsőként 2020-ban. Később olyan ázsiai termek vették át, mint a PokerBros és Pokerrrr 2.

A GGPoker tájékoztatása szerint az élő pókeres élmény megteremtése a funkció célja.

Új Spin & Gold tétek:


A fentiek mellett a GGPoker két új Spin & Gold tétet is bevezetett, az $5 és $20 6-handed játékokat. Az $5-os játékban $200.000, a $20-osban $1.000.000 a top díjazás.

A GGPokeren játszanál? Ne hagyd ki az Akadémiás ajánlatot!

Ne feledd, a GGPoker termében játszva újra exkluzív Akadémiás race-en vehetsz részt, amelynek díjazása $8.000!

Még nincs számlád a GGPokeren? Regisztrálj most!

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás