Acapulco Csapatbajnokság: a győztes a Póker Akadémia csapata! (képriport)

Szerző: bojanika2007. november 20., kedd 03:05

Aki rendszeresen olvassa a fórumot, az tudja, hogy nagyjából három hete vetettem fel, hogy indítsunk egy csapatot PókerAkadémiás színekben. Legnagyobb meglepetésemre – és örömömre – mintegy két nap alatt összeállt a csapat (az összeállításnál semmit nem mérlegeltünk, a jelentkezés sorrendjét vettük alapul), amely a következőképpen festett: dzsairosz, Ropi, spirited, want2push és jómagam.

A felkészülés

Az elméletileg 14.00-kor kezdődő verseny előtt tartottunk egy kis összetartást, ahol meglepő módon sokáig senkinek nem jutott eszébe a követendő stratégiáról diskurálni. Szóba kerültek azonban nyerő- és bukószériák, „regularok” és „fishek”, High Stakes Poker partik, valamint néhány pókertől elrugaszkodó téma is. A fórumtalálkozó után már nem voltunk egymásnak ismeretlenek, így a remek hangulat garantált volt. A legviccesebb jelenet – amit nem hiszem, hogy valaha is elfelejtek – az volt, mikor Ropi-ra megpróbáltunk ráerőszakolni egy L-s méretű akadémiás pólót. Csodás látvány volt, sajnos fotó nem készült róla… :)
Annál több fénykép készült viszont a versenyről (a képriporthoz kattints erre a linkre!).

A verseny

Mintegy húsz perccel a tervezett kezdés előtt értünk a helyszínre, azonban több csapat késve (vagy egyáltalán nem) érkezett meg, így a verseny majdnem egy órás csúszással indult. Miután összesen 10 csapat indult a versenyen (50 fő), az eredeti tervekkel ellentétben a vasárnapi versenynapot törölték a szervezők, és már szombaton (csapat)győztest hirdettek. De ne szaladjunk ennyire előre! Lássuk, hogyan is lehetett megnyerni a versenyt!


                                                                             Póker Akadémia csapatkép
                                      Csapattagok balról jobbra: spirited, dzsairosz, bojanika, Ropi, want2push

Bár a lebonyolítási mód a kevés induló miatt változott, a pontozási struktúra érintetlen maradt, tehát az első negyven helyen végzett játékos szerzett pontot (a negyvenedik hely 1, az első hely 70 pontot ért). Értelemszerűen az egy csapaton belül szereplő játékosok pontjait összeadva derült ki, hogy egy csapat hány ponttal zárt.

Csapatunk számára jól kezdődött a verseny, s mindenki igyekezett szem előtt tartani a közösség érdekeit, s apránként, kis kockázatot vállalva növelni a zsetonkupacait. Az első szünetnél csapatunk négy tagja is bőven az átlag zsetonmennyiség felett volt, csupán Ropi lett igen hamar „shortstack”, miután kézbe kapott királynőivel osztott ász párba futott. Azonban Ropink 9-es magas board-on – hihetetlen érzékkel – elengedte a lányokat, s így bár kevés zsetonnal, de versenyben maradt – ami a végelszámolásnál mondhatni döntőnek bizonyult. Ropi végül minimum 4 vakszintet ücsörgött végig alacsony stack-kel, s csapatunk első kiesőjeként a 32. helyen végzett, amivel 10 pontot hozott a csapatnak (fontos megemlíteni, hogy ekkor már az összes többi csapatnak volt kiesője, tehát Ropi lett a legjobb ötödik helyezett!!!).

A második szünetre want2push stack-je jelentősen megcsappant (a kezdeti mennyiség felére!!!), azonban csapatunk következő kiesője mégsem ő volt, hanem én. Bár eleinte szépen gyarapodtam, kétszer is hagytam magam csúnyán kiblöffölni (ez történik, mikor folyamatosan a „csapatverseny” gondolat jár az ember eszében…). Miután kevés zsetonom volt és két órán keresztül gyakorlatilag nem játszottam – úgy ítéltem meg, hogy kézbe kapott dámáimmal vakot lopok, vagy szerencsés esetben felduplázom zsetonkupacom méretét. Jött a megadás és a számomra kedvezőnek mondható A8s-t fordította fel ellenfelem. Sajnos a flopra érkező ász után már nem tudtam javulni, és így 19 pontot szerezve a 22. helyen zártam a versenyt (legjobb negyedik helyezettként).

Csapatunk tehát nagyon jól állt, hiszen mi rendelkeztünk a legtöbb ponttal és még három játékosunk is versenyben volt. Ekkor Fortuna is a csapatunk mellé állt, hiszen mikor két asztal maradt, három versenyben maradt játékosunk nemcsak, hogy egy asztalhoz került, de hamarosan egymás melletti pozícióban ült. Ezt okosan kihasználva (és természetesen nagyon jó játékkal) mindhárman a döntő asztalra kerültek!

Míg csapattársaink a zsetonokért harcoltak, Ropival folyamatosan osztottunk-szoroztunk. Mindösszesen összeadni nem sikerült helyesen, így mikor a nyolcadik helyen kiesett a rivális csapat tagja, diadalittasan tudattam a versenyben lévő tagokkal, hogy már megnyertük a versenyt (számításaink szerint nekünk minimum 192 pontunk lesz a végén, míg a két másik esélyesnek ennél csak kevesebb lehet: Samuéknak maximum 179, MarcoPoló-éknak 188!).

Megnyertük! Írjuk az sms-eket és örömködünk Ropival, miközben spirited nyugodtan adja meg T5s-sel az allint, amit aztán AK ellen el is bukik (8. hely, 48 pont, legjobb harmadik). Sebaj, már úgyis megnyertük. Vagy mégsem??? Spirited ránéz az általam vezetett kissé kusza pontállásra, majd teljesen higgadtan közli velünk, hogy az nem 192, hanem csak 182 pont. Ajajj! Ez az igazi badbeat, nem sikerült helyesen összeadnunk. Ooooops. Want2push ekkor allin megy 22-vel, erre dzsairosz nagyvakból JJ-t dob. Pár perccel később want2push ugyanakkor már nem menekül meg: pocket hatosai elvéreznek ellenfele floppolt 9-es párja ellen, így ő a 7., szerezvén nekünk 51 újabb nagyon fontos pontot. Ekkor izgulunk rendesen, mert ha dzsairosz a következő kieső, akkor még baj is lehet (mert ugye ekkor a második hellyel már senki nem lenne elégedett…), de ahhoz, hogy ne nyerjünk MarcoPoló-ék egyik játékosának nyernie kell, a másik pedig nem végezhet a negyediknél rosszabb helyen. Ekkor megnyugszunk, mert erre nagyon kevés az esély. A hatodik kiesőnél aztán hangrobbanás a teremben: MarcoPoló-ék egyik játékosa, aki búcsúzik, így megszereztük a győzelmet!

Dzsairosz örül a győzelemnek, de szeret játszani, így nem kapkodja el a kiesést, s csapatunk legjobbjaként a 4. helyen végez, ami 60 pontot jelent az összesen 188 ponttal záró PókerAkadémiás csapatnak.


                                                                                       dzsairosz

Zárszó

Nagyon jó volt a hangulat, és különösen jó volt így, együtt küzdeni a végső sikerért. Az egyéni versenyektől teljesen eltérő játékmódot kívánt ez a csapatbajnokság, amihez mi alkalmazkodtunk a legjobban, és igazi CSAPATOT alkotva – a többi csapat szerint is – megérdemelten szereztük meg a bajnoki címet. Bízom benne, hogy hamarosan újabb hasonló versenyen indulhatunk, és ott már nem mi leszünk az egyedüli PókerAkadémiás csapat.

További fényképek a versenyről (Klikk a képriporthoz!)

Kapcsolódó fórum topic

I. PókerAkadémia fórumtalálkozó (élménybeszámoló bojanikától képekkel)

Elküldöm ismerősömnek