I. PókerAkadémia fórumtalálkozó (élménybeszámoló bojanikától képekkel)

PokerAkademia.com | olvasási idő
2007. október 08.
Vártam, vártam, hogy Zoleee megörvendeztessen minket egy beszámolóval és néhány fényképpel, de mint kiderült éppen Octoberfest-el második hazájában... így íme: a találkozó, ahogyan én láttam.

Előzmények

Bár több PókerAkademiás buksiban megfordult az ötlet a nyár folyamán, a végső lökést a szervezkedésnek egy lederman által indított fórum topic adta (lásd itt), ami hamar támogatásra lelt. Természetesen meg kell említeni naná hogy (neki amúgy grat, mert élete legnagyobb "all in-jét" is bemondta azóta - megnősült) lelkesedését, aki azonnal felajánlotta fele királyságát a találkozó helyszínének. Bár többen jó ötletnek tartottuk a Balaton melletti helyszínt, végül Budapest lett a befutó (lásd még itt).

A helyszín

A találkozónak a belvárosban található Zappa Caffe adott otthont egy kellemes vasárnap délutánon (ezúton is köszönjük a lehetőséget Szepének és a Zappa Card SE-nek).

A légkör

Délután fél öt körül érkezett meg a "keménymag", a hangulat pedig az első perctől kezdve oldott, már-már baráti volt (ami nem meglepő, hiszen többen tényleg évek óta barátok). Bár a beszélgetés természetesen a póker körül forgott, bőven lehetett hallani "offtopic" hangokat is. A jelenlévők annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy csak a sokadik "Jó, jó, de mikor játszunk már?" kérdésnek kellett elhangoznia, hogy megkezdődjön a PokerAkadémiás háziverseny.

A verseny

19 játékossal indult az első PokerAkademia.com-os háziverseny, ami - bár nem vette mindenki egyformán komolyan - nagyon jó játékot hozott. Bevallom, számomra hatalmas élmény volt ennyi online pro és semi-pro játékossal egy asztalnál ülni és figyelni őket (Titeket) játék közben. A versenyen volt minden, mi szem-szájnak ingere: nagy blöffök, jó dobások, hatalmas mákolások. Ez utóbbira a legszebb (főszereplő: Zehy a szerencsés): preflop: raise-reraise-allin-call akció után showdown: KK vs AA. Board: xxxKK.

Jó-jó, én is mákoltam egy hatalmasat: Patxi preflop emelésére AJo-fal betoltam az összes zsetonomat, amit ő azonnal megadott, majd mutatott KK-t. Valószínűleg ez volt a verseny leghangosabb leosztása - "Gyere Ász, gyere Ász!!!". Az Ász a riverrel érkezett, ami a túlélést és a duplázást jelentette számomra. A másik "szerencsés" leosztásom az volt, mikor osztó pozícióból 63o-fal támadtam want2push kis- és Zehy nagyvakját. A lopás nem sikerült (50-100-as vaknál emelés 375-ig, amit mindketten megadtak), a flop azonban kedvezőnek tűnt: 46K (kettő egyszínű, de pontosabban már nem emlékszem), s miután want2push és Zehy is passzolt én emeltem 1000-ig. Want2 dobott, míg Zehy visszaemelt 2500-ig. Igen, itt van, akinek a fejében megfordul, hogy esetleg el kéne engedni a nem annyira erős párunkat. Más ellen talán meg is teszem, de én ismerem Zehy-t, aki ugyanakkor ismer engem. Tudta, hogy meg fogom próbálni a lopást, én pedig tudtam, hogy monsterrel visszaemelt volna még a flop előtt, ugyanakkor elég zsetonja volt még ahhoz, hogy dobjon és ne tegye kockára a versenyét egy coinflip szituációra -  így bizakodva, összes zsetonom tetején harcba küldtem kis-buddhámat (all-in). Zehy hosszas gondolkodás után végül bedobta K9-ét, aminek én nagyon örültem (véleményem szerint ebben a szituációban helyes lépés volt részéről a dobás).

A verseny végeredménye:

1. bojanika :) (kijött a hazai pálya előnye)
2. mernok
3. Patxi

Ahogy megvolt a versenyről az első pár kieső, máris megnyílt a baráti 50/50-es asztal, ahol mindenki kipróbálhatta az élő cashgémet (a többség ugye főként online játékos), lemérhette tudását és elleshetett ezt-azt a magyar online cg játékosok egy jeles csoportjától. Miután want2push-sal egész este kitartóan markolásztuk a söröskorsókat, úgy ítéltem meg, hogy nem lenne okos döntés leülni játszani. Végül osztóként "jeleskedtem". Figyelve a többieket megállapíthattam, hogy a viszonylag alacsony tét ellenére mindenki komolyan vette a játékot, ami így igen élvezetesre sikerült.

Zárógondolat

Összességében pont azt kaptam a találkozótól, amit vártam (nem, nem a győztesnek járó PokerAcademy programra gondolok): remek társaság, családias légkör, sok sör, remek kaja... és persze egy kis póker. Ez volt tehát az első (!) PokerAkadémiás találkozó. Remélem hamarosan ismét találkozhatok Veletek, és azokkal a fórumtársakkal, akik most sajnos nem tudtak eljönni. Eredményes játékot, sok sikert mindenkinek.

Köszönjük bojanikának ezt az igen színes és szórakoztató élménybeszámolót és gratulálunk még egyszer a versenyen elért kiváló helyezéséhez!
PókerAkadémia

Néhány kép a találkozóról (sajnos nem a legjobb minőségben) :(

                    Poker

                    Poker

                    Poker

                    Póker

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás