Szavazz Sipos Péterre!
2011. 12. 12 12:25A példamutató emberi értékekkel rendelkező Sipos Péter karprotéziséért összefogott a pókertársadalom. Most ismét itt a lehetőség, hogy mellé álljunk, segítsd szavazatoddal a Napló hőse díjhoz a 16 éves fiút.
Mint ismert, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány jótékonysági pókerversenyt szervezett novemberben. A nevezési díjjal Sipos Péter karprotézisének megvásárlását támogatták a pókeresek. Péter 13 éves volt, amikor az orvosok rosszindulatú lágyrész daganatot találtak a karján. A betegség elleni eredményes küzdelemhez két évvel később amputálni kellett a beteg kart.
Péter korábban versenyszerűen kosarazott. Bár a betegség ellehetetlenítette a profi karriert, a példamutató emberi tartással rendelkező 16 éves fiú nem tört össze, sőt kedvenc sportját sem hagyta el, jelenleg is a gyermekeknek sportolási lehetőséget nyújtó kosaras egyesület, a Zuglói Sasok másodedzője.
Miután a Póker Akadémián megjelent a jótékonysági verseny híre, rengetegen jelezték, bár a versenyre nem tudnak elmenni, szeretnének támogatást nyújtani. A Póker Akadémia gyűjtést szervezett, Ti pedig ismét tanúbizonyságot tettetek a pókeres közösség összefogásának erejéről, napok alatt összegyűlt a Péter számára teljesebb életet biztosító karprotézis megvásárlásához hiányzó összeg: 3.350.000 forintot nyújthattunk át.

Sipos Péter a jótékonysági versenyen
A mind az ijfú kosaras palánták, mind a hasonló betegéséggel küzdők számára példaképet jelenető Péter története bejárta a médiát. Többek közt a TV2 Napló című műsorában is bemutatták. Péter pedig most akár a műsor 2011-es hőse is lehet.
A Napló szerkesztői idén először adják át a "Napló hőse" díjat. A 2011-ben műsorra tűzött 50 adásban körülbelül 100-150 riportalanyt mutattak be, közülük választották ki azt a nyolcat, akik emberi értékeik miatt méltók a díjra. Természetesen Péter is ott van a kiválasztottak között.
"Olyan emberekre lehet szavazni, akik valós teljesítményükkel erőt adnak másoknak, vagy éppen közösséget teremtenek, akik miatt jobb lehet a világ. Akiktől rengeteget tanulhatunk. A győztes a Napló Hőse 2011-es díszes trófeája mellett egy nagy értékű díjat is kap az Extrém Digital jóvoltából" - olvasható az oldalon.
A nyolc jelölt közül az lesz a Napló hőse, akire a legtöbb szavazat érkezik, a nyilvános szavazás a műsor Facebook oldalán elérhető. A szavazás 2011. december 18. vasárnap 18 óráig fut, az eredményhirdetésre aznap este, a TV2 Naplójában kerül sor.
Segítsük hozzá Sipos Pétert a Napló hőse díjhoz, mutassuk meg ismét, mekkora összefogó erőre képes egy jó ügyért a pókertársadalom.
Itt szavazhatsz Péterre!
Kapcsolódó írásaink:
Sipos Péter köszönete a DigiSport reggeli műsorában
Adományozás Sipos Péter kézprotézisére - Összegyűjtöttük a szükséges 3,5 milliót
A PókerAkadémia közössége összefogott - Már 2,25 millió forint gyűlt össze
Jótékonysági verseny - Segítsd pókerrel teljesebb élethez Pétert

| Hozzászólok (2) | Elküldöm ismerősömnek |