Bemutatjuk a Póker Akadémia új profiját - Kocka21 interjú

PókerAkadémia Pro Team | olvasási idő
2011. március 01.
Kocka21 a tavalyi év meglepetésembere, breakeven közeli NL10 játékosból vált NL100 regularrá, sőt hamarosan a magasabb téteken is megméri tudását. Fórumtársunk eddig is aktívan segítette az Akadémiások fejlődését, a jövőben oldalunk profijaként teszi ugyanezt.
Rövid bemutatkozásra szeretnélek kérni.

Először is köszönöm a felkérést! Nagyon megtisztelő, hiszen még csak NL100-on játszom. 34 éves vagyok, a BME-n végeztem informatika szakon. Jelenleg egy német multi magyar leányvállalatának vagyok az informatikai vezetője, illetve egy webes szoftvereket fejlesztő kis internetes reklámügynökségben vagyok tulajdonos és ügyvezető.

Hogyan kerültél kapcsolatba a pókerrel?

Nagyjából két évvel ezelőtt. Az Akadémiának volt egy heti műsora a Radio Cafén, azt hallgattam néhányszor, majd megnéztem a weblapot is. Elkezdtem olvasgatni a szabályismertetőket, alap stratégia cikkeket, néhány blogot. Megtetszett a játék és legfőképpen az itteni közösség, a hangulat. A játék szellemi kihívása izgatott leginkább, nem a pénzszerzés motivált elsődlegesen. Ezt egyébként azóta is sokaktól megkapom, hogy az egy hülyeség, hogy a pókerben nem a pénz az első számú szempont számomra.

Mikor, melyik teremben, milyen játékokkal kezdted meg az online karriered?  

A stratégiai cikkek és az az indulókéz táblázat tanulmányozása után a PokerStarsra regisztráltam, kábé egy hónapig playmoney-ban játszottam. Tudom, ez igazi fish move, de hát alapos ember vagyok :), először szeretek mindent csak tesztelni. Aztán 2009. áprilisában befizettem $50-et, és NL2 FR cash game-et, illetve egyasztalos 1 dolláros SNG-ket kezdtem játszani nap közben, ha volt egy kis szabadidőm. Ez teljesen rendszertelen volt, heti néhány alkalommal, tényleg csak hobbiszerűen. Nagyjából másfél-két hónap alatt elbuktam az első $50-et, főleg az SNG-k miatt, ezért újra befizettem ugyanennyit. Ezután már jobban ment, azóta nem nulláztam a bankrollomat, ebből a második $50-ből építkezem.

Tulajdonképpen a teljes 2009-es év hobbijátékkal telt, amikor volt munka közben 1-2 órám, akkor játszottam. Ezzel 2009. végére CG-ben eljutottam NL2-ről NL10-ig, illetve SNG-ben a $10 BI-ig.

Gyakran hallani olyan profikról, akik befizettek minimális összeget egy online pókerterembe, és soha többé nem kellett saját tőkéhez nyúlniuk, szélsebesen száguldottak a magas tétekig. Ezek a sztorik nagyon jól hangzanak, viszont sok kezdőnek elveszik a kedvét, gyors sikert remélnek, ahelyett hogy időt hagynának a fejlődésre, megbarátkoznának a varianciával. A te esetedben sem nevezhetjük diadalmenetnek a kezdeteket, mégis sikeres pókeressé váltál.

2009. végén, amikor NL10 FR CG-t játszottam, úgy láttam, hogy kellene valami plusz fejlődést a játékomba vinni, mert elég egysíkú. Akkorra már 12 asztalon pókereztem nem túl fantáziadús stratégiával, bár NL10-re ez is elég volt. Végül az egyik fórumtopikból letöltöttem Ryan Fee 6-max könyvét. Miután elolvastam, már tudtam, hogy SH-ra kell váltanom, ha gyorsabban szeretnék fejlődni.  

A 2010-es év már NL10 SH-n indult, mondhatni "nem túl nagy sikerrel” :). Gyakorlatilag stabil bukó voltam, nem igazán sikerült elkapni a fonalat SH-n. Akkor még kész őrültek házának tűnt nekem az SH, FR-hez képest iszonyatos pörgés volt. Kezdetben elég gyorsan, majd lassuló ütemben, de folyamatosan gyalultam le a bankrollomat. Két hónap alatt sikerült több mint a felét elbukni, legalább 40 BI-t vesztettem, mire breakeven körüli lett a játékom. Szóval ez az igazság, egy évvel ezelőtt ilyenkor NL10-en is csak BE játékra voltam maximum képes.

Tavaly márciustól Mrj fórumtársunk kezdte felügyelni SH fejlődésed, és mondhatni "varázsütésre" eredményessé váltál. Már márciusban szép profitot könyveltél el, és azóta is rendületlenül gyűjtöd a dollárokat. Feltételezzük, nem kellett az alapoktól újrakezdened, néhány kisebb módosítás hozhatott radikális változást a játékodban. Mik azok a leakek, amiket sikerült eltüntetnetek?

Nehéz lenne megmondani, hogy mik voltak a legnagyobb leakjeim. Ha egy mondatban akarom összefoglalni, akkor a postflop játékom volt egy nagy nulla. FR NL10-en még elég volt, hogy egy stabil feszes (nit) indulókéz stratégiával játszottam, így postflop ritkán keveredtem nehéz döntési helyzetbe, és az sem volt túl költséges, ha hibáztam. Gyakorlatilag annyi volt a postflop játékom, hogy ha nem talált el a flop, akkor cbeteltem egyet rutinból, majd megállt a tudomány, ha meg erős lapot flopoltam, akkor toltam neki izomból.

Az SH viszont főképp a postflop játéktudásról szól, tehát nem volt mese, neki kellett állnom komolyan tanulni. Az egész 2010-es év a rengeteg tanulásról szólt, oktató videók és hand elemzések orrvérzésig. Kívülről lehet, hogy úgy nézett ki, hogy Mrj kezelésbe vett, és varázsütésre nyerő lettem, de azért nem ennyire egyszerű a dolog. Nem Mrj érdemeit akarom kisebbíteni ezzel, ő úgyis pontosan tisztában van vele, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, és le is írtam már nagyon sokszor. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy senki sem tud bennünket csak úgy megtanítani jól játszani, akármilyen jó coach is. Nekünk is bele kell tenni a munkát, anélkül nem megy. Ez volt a valóság a háttérben, miközben a fórumozók csak annyit láttak, hogy másfél- két havonta szintet lépek, és október óta NL100-on játszom.


Kocka 2010-es grafikonja
 
Jelenleg melyik teremben pókerezel, illetve milyen limit elérését céloztad meg 2011-re?


Jelenleg Ongame NL100-on játszom 5-max CG-t, és bár a bankrollom lassan biztonságos lenne NL200-ra, de 1-2 hónapot még mindenképpen maradok 100-on. Új SH coachom van egy high stakes regulár személyében. Túl vagyunk az első néhány coachingon. Azt mondta, hogy szerinte kb. 2 hónap múlva léphetek fel NL200-ra, utána valószínűleg újabb 3-4 hónap elteltével NL400-ra. A munkám miatt nem tudok túl sok időt játékra és tanulásra fordítani, legalábbis nem annyit, amennyit szeretnék, ezért elképzelhető, hogy ez az idő kicsit tolódni fog, de mindenképpen szeretnék ebben az évben stabil nyerő lenni NL400-on.

Szintlépéshez egyébként a 40 BI-es bankrollt határoztam meg, és a továbbiakban is ezt alkalmazom, 30 BI-nél pedig visszalépek. Eddig szerencsés voltam, sosem kellett visszalépnem. Szerintem mikro téten is érdemes ezt a 40BI-es szabályt alkalmazni, mert így elég időt tölt az ember egy-egy téten. Azért fontos a visszalépés 30 BI-nél, hogy biztosan a tudásunknak megfelelő téten játsszunk.
 
Sok kezdő pókeres, aki elolvasott egy-egy könyvet, stratégiai cikket, azt gondolja, gyengébb mikro tétes szereplése a varianciával függ össze, egyszerűen downswingbe futott, "mindig lemákolják a fishek". Nyilván ez is megtörténhet, de eljön az a pont, amikor fel kell tenni a kérdést: "Biztos, hogy csak a balszerencsén múlik a gyenge szereplés?". Valójában mekkora varianciával kell számolnia a játékosoknak mikro téten?

Nekem, a kezdeti NL10-es ámokfutásomat leszámítva, NL100 előtt nem nagyon volt 10 BI-nél nagyobb bukószériám, és NL100-on is 17 BI volt az eddigi legnagyobb. Úgy gondolom, ha egy mikro tétes játékos 20 BI körüli downswingbe kerül, akkor ott már mindenképpen komoly gondok vannak a játékával, azt már nem lehet csak a variancia számlájára írni.
 
Mik azok a legjellemzőbb hibák, amiket a mikro tétes játékosok elkövetnek?

A legtipikusabb szerintem az, hogy miután végre megtanulják, hogy feszesen kell játszani, túlzottan befeszülnek, és legtöbben féltik a pénzüket játék közben (itt most a regulár típusú játékosokra gondolok, nem a fish-ekre). Mikro téten rengeteg a félelem vezérelt nit regulár, akik emiatt nem nagyon tudnak a postflop játékban fejlődni, aminek egyenes következménye, hogy nem tudnak feljebb lépni. A másik tipikus hiba a nem elegendő value bet. Mikro téten általában rengeteg value-t hagynak a játékosok a legtöbb leosztásban. Tipikusan legtöbbször a bet/fold helyett inkább a "jaj, félek, hogy lejavultak, check back” line-t választják. A mikro tét gyakorlatilag nem igazán szól másról, mint: value bet, value bet, value, bet, ha pedig a passzív ellenfél visszaemel, akkor dobni minden marginális, egy pár típusú lapot).

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor nem használják elég gyakran a bet és a raise gombot, viszont túl gyakran a callt.

Számos alkalommal kijelentetted, nem tartod magad különösebben tehetséges pókeresnek, szorgalmadnak köszönhetően éred el az eredményeidet. Mennyi időt töltesz elemzéssel, illetve az elemzésen kívül milyen módon próbálsz javítani a játékodon?

Ha egy átlagos hónapot veszünk 2010-ből, akkor az nagyjából úgy nézett ki, hogy kb. 70 óra játékra jutott ugyanennyi tanulásra fordított idő. Ebből kb. havi 20 óra az oktató videók és kb. 50 óra a szakmai anyagok olvasása és a saját handek, illetve a fórumra postolt handek elemzése. A hand elemzéseknél nagyon fontosnak tartom, hogy nem az a lényeg, hogy mi volt az adott szituációban a helyes move, line, hanem hogy miért. A kezdőknek szóló cikksorozat egyik részében össze is gyűjtöttem, mik voltak azok az anyagok, amiket elolvastam, megnéztem a tanulási folyamat során.

Milyen segédprogramot használsz, milyen beállítások megjelenítését tartod fontosnak a HUD-on?

Játék közben Holdem Managert, az utólagos elemzéshez pedig Pokerstove-ot használok. Nagyjából a standard statok vannak nálam is a HUD-on. Az alap statokon kívül a WTSD-t, a flop c/r-t, és az agressziós értékeket nézem leggyakrabban. A regek ellen viszont inkább a read-ekre, note-okra igyekszem támaszkodni. Nem szeretem a HUD alapján történő robotpilóta játékot. Akkor érzem jól magam játék közben, ha érzem mindegyik asztal dinamikáját, sikerül eltalálnom, hogy mikor szakad el valakinél a cérna, mert zsinórban már harmadszor 3-betelem.

 
Hány asztalon játszol egyszerre?

Négy asztalnál többön soha nem játszom egyszerre. Ha érzem, hogy fáradtabb vagyok, akkor csak hármon vagy kettőn, illetve szintlépés után is csak két-három asztalon játszom az első néhány session-t, amíg megszokom a bet size-okat az új téten. 
 
A kezdeti szárnypróbálgatás után amolyan SH specialistává váltál, ám blogodból tudjuk, hamarosan HU asztalokon is támadásba lendülsz.

Úgy érzem, hogy kellene még valami plusz kreativitást vinni a postflop játékomba, és erre a HU ideális lesz. Mrj is felajánlotta, hogy segít az alapokban, illetve kapóra jön, hogy még nem lépek fel NL200-ra SH-n, így a bankrollom egy részéből tudtam egy side rollt telepíteni a Full Tiltre, ahol hamarosan támadom az NL50 HU CG asztalokat. Az oktató videókat már elkezdtem nézni, néhány héten belül a játékot is szeretném elkezdeni.

Bár egyre sikeresebb vagy a pókerben, egyelőre nem tervezed feladni állásodat. Miért, illetve hogyan tudod összeegyeztetni a játékot a munkával, magánélettel?

Sikeres vagyok a munkámban, azon kevesek közé tartozom, akik szeretik is, amit csinálnak. Egyelőre anyagilag sem érné meg teljesen a pókerre váltanom, marad hobbinak munka mellett. Továbbra is minden nyereséget a fejlődésre, a szintlépésekre fordítok. Ez az egyetlen módja, hogy hobbipókeresként maximalizálni tudjam a fejlődésem sebességét, és a lehető legrövidebb idő alatt jussak el minél magasabb tétre. Ha eljutok odáig, hogy úgy érzem, egy adott tétet már nem fogok tudni verni bármennyit is tanulok, akkor elképzelhető, hogy átállok egy grinder szemléletre 1-2 téttel alacsonyabban, és a profit maximalizálást helyezem előtérbe.

Időben persze nem mindig könnyű összehozni a dolgokat, az én napom is 24 órából áll, de jó időbeosztással sok minden megoldható. TV-t például szinte egyáltalán nem nézek, azzal rengeteg időt spórolok. Napközben a holtidőket igyekszem kihasználni szakmai anyagok olvasásával, hand elemzéssel. Ezért jó, hogy a póker a hobbim, nem a munkám, mert így munka közben ezzel ki is tudok kapcsolódni, szellemileg felfrissülni. Azt gondolom, hogy akinek nem okoz örömet a póker szakmai hátterével történő foglalkozás, és egyszerű pénzszerzésként tekint rá, az soha sem tud kiemelkedően sikeres lenni a játékban. Kell hozzá egy nagy adag fanatizmus, és az állandó vágy, ami hajt bennünket előre, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk.

A munka mellett az MTT nem éppen ideális választás. Ennek ellenére megfordult valaha a fejedben, hogy ezen a területen is kipróbáld magad, esetleg nevezz egy-két élőversenyre?    

A versenyek távol állnak tőlem, kevés időt tudnék rászánni, és így tényleg színtiszta szerencsejáték lenne. Persze előfordulhat, hogy majd később néhány versenyen elindulok, de azt inkább csak szórakozásból.
 
A Póker Akadémia profijaként mire számíthatnak tőled a fórumozók, hogyan igyekszel majd segíteni a fejlődésüket?  

Elég váratlanul ért a felkérés, még nem nagyon volt időm ezen gondolkodni. Elképzelhető, hogy a HU tanulási folyamatról indítok egy olyan fórumtopikot, mint amilyet az SH-ról, esetleg a mostani small és mid stakes tanulmányaimból dolgozok fel egy-egy témát. Ha már összeállt a fejemben, akkor írok egy blogbejegyzést, és abból minden kiderül.   
 
Mivel töltöd a szabadidőd?
 
Pókerrel. Ha másra is jut időm, akkor leginkább olvasok, illetve hogy néha mozogjak is: foci a haverokkal és úszás havi néhány alkalommal. Mostanában egyébként mobiltelefonra fejlesztek szoftvereket a saját szórakoztatásomra. Elvonási tüneteim vannak, ha nem dolgoztathatom folyamatosan az agyam. Persze annyira azért nem vagyok kocka, mint az interjúból lejön. :) A bulizás, ivászat a haverokkal, egyéb bohém dolgok sem állnak távol tőlem, de ez most egy szakmai interjú.
 
Köszönjük az interjút, és üdvözlünk a Póker Akadémia profijai között!


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás