Bemutatjuk a Póker Akadémia új profiját - Epiman interjú

Szerző: Pokeradmin2011. március 21., hétfő 09:35

Bemutatjuk a Póker Akadémia Pro Team legújabb tagját, a mindössze 20 éves Epimant, aki NL100-NL400 cash game asztalokon számít regularnak.

Rövid bemutatkozásra szeretnélek kérni.

Sziasztok Akadémiások! Először is szeretném megköszönni a felkérést, megtisztelő, hogy az Akadémia profija lehetek. Húsz éves vagyok, jelenleg a Miskolci Egyetemen tanulok közgazdász szakon.  
 
Hogyan kerültél kapcsolatba a pókerrel?  

A pókerrel kb. 5-6 éve, egy rokonomon keresztül kerültem kapcsolatba, akitől megkaptam David Sklansy "A póker elmélete" című könyvét. Ezt elolvastam párszor, de a lényeget nem igazán fogtam fel belőle. Kis szünet után a suliban az osztálytársaim elkezdtek játszani… Beszálltam én is, de a dolog szakmai hátterével akkor még nem foglalkoztam, azonban már akkor is tisztában voltam vele, hogy nem szerencsejátékról van szó. Ekkoriban még sok Gyuri bácsi féle közvetítést néztem a tévében, nagyon tetszett és érdekelt már elsőre is a dolog.

Mikor, melyik teremben, milyen játékokkal kezdted meg az online karriered?   

Eleinte a PartyPokeren játszottam playmoney asztalokon, ahova osztálytársaim unszolására regisztráltam. Utána, az Akadémiás freerollokon igyekeztem bankrollt építeni, egyet sikerült is megnyernem, de napok alatt elvesztettem a pénzt, természetesen a kezdők tipikus hibáit elkövetve. Rossz bankroll managementtől kezdve a tiltelésig minden játszott. Aztán elkezdtem olvasgatni az Akadémia cikkeit, majd elővettem újra a kapott könyvet és NL4-en elkezdtem játszani a Paramin pokeren (ma már Devilfish).

Végül hogyan sikerült bankrollt építened? 

A bankrollépítés elég nehézkesen ment, főleg azért, mert több technikai probléma is közrejátszott (új gép, monitor, különböző kiadások). Nem egyszer előfordult, hogy NL10-NL25-ön a roll 70%-át ki kellett vennem és újrakezdenem NL4-en. Amikor ezek megszűntek, onnan lassan, de biztosan beindult a rollépítés.

Jelenleg milyen limiten pókerezel? 

Jelenleg NL100-NL400 között játszom, kedv és asztalfüggő, hogy épp melyik limiten. 
 
Ha jól tudjuk, a kezdetekben nagyon feszesen játszottál, talán emiatt sokáig csak breakeven körüli eredményt tudtál hozni. Minek a hatására "nyílt ki" a játékod, milyen mutatókkal pókerezel manapság? 

Sajnos jól tudjtátok. :) Kezdetben eléggé weaktight játékot játszottam, NL4-en konkrétan 14/8 volt a VPIP/PFR-em. Full Tilt és Paramin NL10-en játszva ez kb. 15/12-re módosult. A játékomat gyakorlatilag teljes ABC póker jellemezte, kevés valuebettel és elvi hibákkal. Akkoriban persze ezt nem tudtam, és azt hittem, hogy ez a játék megfelelő lesz az NL50 alatti mezőny megveréséhez, gondoltam, ráérek majd ott fejlődni. Arra viszont jó volt ez az időszak, hogy az alap dolgokat alaposan belém nevelje, megtapasztaljam a több tízezer handen át tartó rossz szériákat és tiltkontrollt is tanultam. Erre már jól lehetett építeni.

18 évesen megkerestem Balát, akivel játszottunk pár sessiont, és egyből rájöttem arra, mennyire rossz, ötlettelen a játékom. Elmagyarázott pár olyan szitut, ahol alapvető hibáim voltak, és megpróbált néhány új dolgot is megmutatni. Ezúton is szeretném neki megköszönni azt a hatalmas segítséget, amit akkoriban kaptam tőle. Innen már simán ment az NL10 megverése. 19/16-ot kezdtem játszani, magasabb agresszióval. Akkoriban sokat elemeztem és toltam közös sessionoket a fórumról ismert Bravesoul, illetve Peterpanic kollégákkal is, ezek szintén jelentősen előrevitték a játékomat. Kb. 4 hónap alatt kész volt a játékom NL100-ra, amit nagyon hamar sikerült tönkreverni. A 200-as szint sem jelentett akadályt a későbbiekben, 400-on tört meg a lendület, amiben sajnos vastagon benne volt az egóm és a hozzáállásom. Kénytelen voltam visszalépni, de azóta sikerült kijavítani a hibáimat és változtatni a (borzasztóan pesszimista) hozzáállásomon. Jelenleg 29/23 körüli statokkal játszom 5max asztalokon és 25/20 körül 6maxon. 

Milyen segédprogramot használsz, mennyi időt fordítasz a játékod fejlesztésére?  

Holdem Managert használok, a játékom fejlesztésére pedig nem fordítok megfelelő mennyiségű időt. Keveset elemzem a saját játékomat. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni a jövőben, leginkább magasabb limites regularokkal való közös játékkal, elemzéssel. 

Milyen mutatók megjelenítését tartod fontosnak a HUD-on? 

VPIP, PFR, 3bet, 4bet, squeeze, flop, turn, river cbet, fold to cbet, agressziófaktor és százalék, check-raise, donkbet, fold to donkbet, raise donkbet, wtsd, w$sd. Nagyon vigyázni kell a számokkal, mert pl. az agresszió csak többezer handes minta alatt áll be, sok játékost pedig már egy 70 handes minta is befolyásol valamelyik irányba. Sokkal inkább támaszkodom a notejaimra, illetve megfigyeléseimre, játék közbeni dinamikára, ezek szerintem fontosabbak, mint a számok.

Mik az erősségeid és mit tartasz gyengédnek a pókerben?  

Az legnagyobb erősségem a játék közbeni alapos tervezés, illetve gyors alkalmazkodóképesség. Ezen kívül az agresszivitás, ami egyben a gyengém is. Gyakran hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára, ha a raise gomb nyomogatásáról van szó, ami belekerül néhány beülőmbe. Azt is a gyengeségeim közé sorolnám, hogy hajlamos vagyok tudásomnak megfelelő szint alatt játszani azért, mert néha gondok vannak az önbizalmammal, illetve túlbecsülöm az ellenfeleimet.
 
Hány asztalon pókerezel egyszerre?  

4-6 asztalon játszom általában.  

Mennyi időt töltesz pókerrel átlagosan egy héten, körülbelül mennyi leosztást játszol ezalatt?  

Napi kb. 3-5 órát foglalkozom pókerrel, de ebben benne van a coaching is, ami miatt kevesebb leosztás megy le. Számokban ez hetente 6-8 ezer leosztást jelent. 

Milyen limit elérését céloztad meg 2011-re? 

Nem tűztem ki magam elé ilyen terveket, meglátjuk hogyan alakul. NL600-NL1000 reális cél lehet. 
 
Mint blogodban írtad, ismét vállalsz coachingot. Mit szabad erről tudni? Milyen limitekre vállalsz oktatást, milyen feltételekkel? 

Így igaz, újra meghirdettem, hogy coachingot vállalok. Nagyon-nagyon sokan jelentkeztek, amiben az a hátrány, hogy képtelenség mindenkit elvállalni, ezért az újakkal jelenleg csak ritkábban tudok foglalkozni. Elég nehéz dolognak tartom, óriási felelősség van a vállamon, hiszen nagyon vigyáznom kell arra, hogy ne tereljem a játékost a stílusának nem megfelelő irányba. Ez a 100-200-as játékosoknál már nem kap akkora hangsúlyt, mert aki ide eljut, annak már van egy letisztult játékképe, de pl. 50-es grindernél nagyon is jelen van ez a probléma.

Egyes játékosok lazább, mások passzívabb felfogásúak, nekem minden lehetséges esetre értékelhető irányvonalat kell találnom. Nehéz egy másik ember fejével gondolkodni session közben, valamint pontosan felmérni, hol is áll játékügyileg, hiszen ahhoz kell igazítanom a továbbiakban a stratégiákat. Szerencsére nyár óta sok tapasztalatot szereztem ilyen téren, ezért már bátrabban bele merek vágni egy kezdőbb játékos tanításába is. Általában jó eredményeket sikerül elérni a játékosokkal. NL50-NL200 között vállalok edzést. Aki szeretne jelentkezni, annak privátban küldök egy kicsit részletesebb leírást. 

Sok CG játékos amolyan lottónak tekinti az MTT-ket. Te hogyan vélekedsz erről, indulsz-e néha tornákon? 

Az MTT-ben szerintem is jóval több múlik a szerencsén. Ha CG-ben buksz egy flipet, újratöltöd a stacked és tolod tovább, de MTT-n gyakran 3-4 órás session után kell befejezned az ITM előtt. Ez komoly pszichológiai megterhelést jelenthet, amellett hogy több ezer tour kell ahhoz, hogy kijöjjön a hosszútáv. A CG egy sokkal biztosabb irányvonal, ahol az edge is hamarabb, jobban kijön. Ettől függetlenül havonta 1-2 tournamenten azért kipróbálom magam. 
 
A Póker Akadémia profijaként mire számíthatnak tőled a fórumozók, hogyan igyekszel majd segíteni a fejlődésüket?    

Mindenképp több CG handet fogok elemezni, illetve rendszeressé szeretném tenni az ingyen coaching lehetőséget, hogy mindenkit arra ösztönözzek, hogy keresgessen session után jó handeket, nézzen meg line-okat, gondolkodjon el a nyertes handen satöbbi. Tervezek még cikket is írni, blogolni, meg majd ami jön. :)
 
Mivel töltöd a szabadidőd? 

Ha épp nem a játékkal foglalkozom, akkor sportolok, illetve bulizom a barátaimmal. Főleg harcművészetekkel foglalkozom, biciklizem és futok, kondizni járok és focizom.  
 
Köszönjük az interjút és üdvözlünk a Póker Akadémia profijai között!

 

Elküldöm ismerősömnek