WSOP Online 2021 - Ben Lakatos $194.439-t nyert az $5.000-os PLO-n

Szerző: Pokeradmin2021. augusztus 19., csütörtök 12:04

A magyar pókeres a 2. helyet szerezte meg a litván Vincas Tamasauskas mögött.

Szerdán ért véget a GGPokeren zajló WSOP Online 2021 Event #13: $5.000 Pot Limit Omaha Championship tornája. Egy magyar pókeres is érdekelt volt a hétfős döntőben, Ben Lakatos 1.902.346 zsetonnal a 4. helyen kezdett. Stackje 48 nagyvaknak felelt meg.

Ebből az állásból indult a döntő a 20.000/40.000 vakszinten:


Bár Lakatos a döntő elején meggyengült, a 29. vakszinten (25.000/50.000) duplázni tudott. Vincas Tamasauskas ellen került all-in flopolt két párral, és bár litván ellenfele erősebb két párt mutatott, a turn segített, Lakatos még nagyobb két párt alakított ki. Stackje ezzel 2.896.692-re nőtt.

Sokáig azonban nem örülhettünk, mert kevéssel később Ben Wilinofsky duplázott Lakatoson, pedig ezúttal a magyar pókeres mutatott erősebb handet a preflop all-inben, de a kanadai lejavulta. Lakatos stackje 1.099.509 zsetonra csökkent.

A 7. helyen Hernando Guzman végzett, Wilinofsky ejtette ki, majd Lakatos duplázott a chipleader Wilinofsky-n, amivel 2.188.062 zsetonra jött fel. Sőt, hamarosan 3.635.124 zseton volt előtte, nut fullt flopolt, ami bőven elég volt Wilinofsky turnön kialakított sora ellen.

Lakatos ezután kiejtette a shortstack Florian Fuchs-ot, preflop kerültek all-in.


A következő kieső David Wang volt, Wilinofsky ejtette ki. De ezután Fernando Habegger, azaz JNandez duplázni tudott Wilinofsky-n, aki így nagyon visszaesett. A 32. vakszint (40.000/80.000-10.000) végén pedig ki is esett, Lakatos volt a kiejtője.


A 3-handed szakaszban JNandez volt a shortstack, és ez nem is változott, ő végzett a 3. helyen, Tamasauskas elleni partiban búcsúzott.

A heads-upot a litván játékos kezdte előnyből, 10.088.069 zsetonja volt, miközben Lakatosnak 3.261.931. Bár Lakatos jól kezdett, nem tudott fordítani, a 35. vakszinten (70.000/140.000-17.500) véget ért a torna. Az utolsó partiban Tamasauskas 350.000-ig nyitott, Lakatos callolt, a flop {#}9 {#}4 {#}2 lett. Lakatos itt 1.365.000-ig check-raise-elt egy 210.000-es cbetet, Tamasauskas tartott. Az {#}A turnt mindkét játékos checkelte. A river {#}2 lett. Lakatos 2.431.831 zsetonnal all-in ment, Tamasauskas pedig azonnal callolt {#}K {#}9 {#}8 {#}2-vel. Lakatos {#}A {#}T {#}5 {#}3-at mutatott.

A magyar pókeres $194.439-os nyereményt szerzett 2. helyezésével, míg a bajnok $268.926-t kapott. Gratulálunk Ben Lakatosnak a nagyon szép eredményhez!

Végeredmény:

1. Vincas Tamasauskas (Litvánia) - $268.926
2. Ben Lakatos (Magyarország) - $194.439
3. Fernando Habegger (Svájc) - $140.583
4. Ben Wilinofsky (Kanada) - $101.645
5. David Wang (Ausztrália) - $73.491
6. Florian Fuchs (Ausztria) - $53.135
7. Hernando Guzman (Mexikó) - $38.418


GGPoker - Íme az Akadémiás ajánlat - Legjobb deal garanciával!

Exkluzív chase (csak ha tőlünk regisztrálsz!): 10-23% visszatérítés
GG Poker fish buffet: akár 50% visszatérítés
Első befizetési bónusz: 16,7% ($1000 játszható ki)
  • A GGPoker hálózat termei (GGPoker, Natural8, BetKings) egy közös C$11.000 összdíjazású point race-t kínál a PókerAkadémia játékosainak (csak ha tőlünk regisztrálsz!) a net PVI rake alapján - További információk >>
  • GGPoker fish buffet és Platinum Ranks: akár 60% visszatérítés
  • 100% 600$-ig vagy 100$ cash & ticket bónusz
  • Az első befizetők további 150$ értékű versenyjegyet szerezhetnek, ha legalább 250$-t depositolnak.
  • Új és újrabefizetők további akár 50$ értékű Battle Royale jegyet kaphatnak - További információk >>
Elküldöm ismerősömnek