Everest Poker WSOP – Béla király trónra lépett!
2009. 06. 24 10:33Traply „Bélabácsi” Péter megnyerte Magyarország első karkötőjét a WSOP 5 000$ NLHE Shootout eventjén!
Traply „Bélabácsi” Péter nagyszerű formában volt a WSOP előtt, átvette a vezetést a P5s magyar ranglistáján, a nemzetközi összevetésben pedig a 16. helyen áll (megelőzi például a tavalyi győztes Alex „AJKHoosier” Kamberist), így joggal bíztunk benne, a WSOP-n is leteszi a névjegyét. Végül néhány peches selejtező után az 5 000$ NLHE Shootout eventen menetelt döntő asztalig, olyan ellenfeleket legyőzve, mint Davidi Kitai, Joe Serock, John Monnette, David „Bakes” Baker, Nicolas Levi, vagy Lika Gerasimova.

Everest Poker WSOP Steps versenyek - juss ki Te is a WSOP-ra!
A döntő asztal:
Szék 1: Maxim Lykov – 1 500 000
Szék 2: Danny Wong – 1 500 000
Szék 3: Andrew Lichtenberger – 1 500 000
Szék 4: Traply Péter – 1 500 000
Szék 5: Nasr El Nasr – 1 500 000
A 11. vakszinten (3 000/10 000/20 000) kezdődött a játék. A német El Nasr vitte az első potot, majd Wong is megpróbálozott egy akcióval, ám Bélabácsi visszahívására rögtön dobott, megvolt az első magyar kassza is.
Ötperccel később Bélabácsi emelt a gombról, Lykov nagyvakból tartott. A flopra
9
4
7 érkezett, mindketten checkeltek. A
6 turnön Bélabácsi 100 000-ig hívott, Lykov callolt, a
8 riveren pedig már ő indított 135 000-es támadást. Béla callolt, borítás következett.
Bélabácsi:
5
4
Lykov:
K
3
Lykov besült flöshúzóval játszott, Bélabácsi sorral vitte a potot.
Maxim Lykov – 1 780 000
Danny Wong – 1 004 000
Andrew Lichtenberger – 1 250 000
Bélabácsi – 1 850 000
Nasr El Nasr – 1 900 000
Ismét Bélabácsi és Lykov találkozott: Lykov a pot harmadáig emelt, Béla kisvakból visszahívott, Lykov megadott. Mindketten elcheckelték az
5
8
T flopot. A
Q turnön Bélabácsi 225 000-ig emelt, Lykov megadott. Az osztó
5 rivert tett az asztalra. Béla kivárt, majd 488 000 zsetont tolt középre, mire az orosz pókeres összecsukta és eldobta lapjait.
Bélabácsi folytatta az agressziót, bár a 12. vakszint (4 000/12 000/24 000) elején elbukott egy kisebb potot, a következő leosztásban UTG-ből emelt 62 000-ig. Lykov és Lichtenberger döntött úgy, hogy megnézi vele a flopot, amire
Q
K
A érkezett. Bélabácsi 140 000-ig hívott, az ellenfelek dobtak, Bélabácsi újabb potot húzhatott magához.
Bélabácsi
Bélabácsi emelt a gombról, a kisvak El Nasr 3betelt, Bélabácsi megadott, majd a
4
7
5 flopon dobott a német 227 000-es emelésére. Hamarosan megint a gombról kísérelt meg emelést, El Nasr ezúttal 188 000-ig hívott vissza, Bélabácsi rövid gondolkodás után ismét eldobta handjét.
Lichtenberger flössel duplázott az osztott ászokkal játszó El Nasr-on, aki néhány leosztással később
3
3-al ment preflop all-in. Bélabácsi
8
8-al callolt.
Board:
T
T
5
J
7
Kitartottak a nyolcasok, El Nasr az 5. helyen végzett.
Danny Wong is kiesett,
T
2
2
7 asztalon ment all-in
A
T-vel, Lichtenberger callolt, és
A
A-t mutatott. A riverre
2 érkezett, Lichtenberger magasabb fullal nyert, hárman maradtak.
Andrew Lichtenberger – 3 963 000
Bélabácsi – 2 679 000
Maxim Lykov – 858 000
A 13. vakszint (4 000/15 000/30 000) első leosztását Béla vitte, Lichtenberger 75 000-es emelésére tolt 230 000-et középre. Lichtenberger dobott. Tíz perccel később Bélabácsi emelt 95 000-ig, Lichtenberger megadott, a flopra
K
5
6 érkezett. A checket követően Bélabácsi 133 000-ig emelt, Lichtenberger callolt. A turn
K-t hozott az asztalra, Lichtenberger ismét checkelt, Bélabácsi ismét hívott, 225 000-ig, amire insta fold volt az amerikai pókeres válasza.
7
8
2 flopon. Bélabácsi tartott. A turnre
6 érkezett, Lichtenberger 260 000-ig emelt, Bélabácsi megadott. Az elbizonytalanodott Lichtenberger elcheckelte az
A rivert, mire Bélabácsi 485 000-ig emelt, Lichtenberger dobott, Béla pedig átvette a vezetést!A magyar szektor kitett magért
A 14. vakszinten (5 000/20 000/40 000) Lykov ment all-in kisvakból, a nagyvak Lichtenberger callolt.
Lykov:
A
T
Lichtenberger:
J
J
Board:
3
6
6
2
9
Lichtenberger két párral nyert, és minimális előnnyel kezdte a heads-up-ot Bélabácsi ellen.
Kisebb partik után Bélabácsi hívott 100 000-ig, Lichtenberger 330 000-ig visszahívott, mire Béla 775 000-ig emelt. Lichtenberger all-in jelentett, Bélabácsi callolt.
Bélabácsi:
6
6
Lichtenberger:
A
Q
Board:
A
8
9
6
2
Nagy volt az ijedtség a flopot követően, ám Bélabácsi szettre javult a turnön, és egy lépésnyire került az első magyar WSOP karkötő megszerzésétől! Lichtenberger előtt mindössze 280 000 zseton maradt...
Miután Lichtenberger kétszer is duplázott, Bélabácsi ismét all-in hívta, Lichtenberger megadott, és
3
3-at mutatott. Béla
2
2-őt. A boardra
8
9
3
7
J érkezett, Lichtenberger sajnos harmadszor is duplázni tudott, megint szoros volt az állás. Egy visszaemeléssel megnyert potot követően pedig már az amerikai vezetett.
Lichtenberger – 3 811 000
Bélabácsi – 3 689 000
A 15. vakszinten (5 000/25 000/50 000) Bélabácsi nyitott 100 000-ig, Lichtenberger callolt, majd kopogott a
6
T
3 flopon. Bélabácsi 155 000-ig hívott, call. A turnre
3 érkezett, Lichtenberger checkelt, Bélabácsi 355 000-ig hívott, Lichtenberger megadott, majd ismét checkelt a
Q riveren. Bélabácsi 400 000-ig hívott, Lichtenberger azonnal callolt, ám Bélabácsi
A
7 nut flöst tett az asztalra, ezzel visszavette a vezetést (ellenfele muckolta lapjait).
Bélabácsi interjú
Bélabácsi – 5 784 000
Lichtenberger – 1 716 000
Az utolsó leosztásban preflop kerültek középre a zsetonok:
Bélabácsi:
A
K
Lichtenberger:
A
J
Board:
5
3
A
Q
Q
Traply Péter, alias Bélabácsi király kickerrel szerezte meg Magyarország első aranykarkötőjét!
Végeredmény:
1. Traply Péter - 348 728$
2. Andrew Lichtenberger - 215 403$
3. Maxim Lykov - 145,063$
4. Danny Wong - 105 609$
5. Nasr El Nasr - 82 697$
| Hozzászólok (30) | Elküldöm ismerősömnek |































