Ma indul a 2011-es pókervilágbajnokság

WSOP 2011 | olvasási idő
2011. május 31.
A mai napon kezdetét veszi a 42. World Series of Poker (WSOP), vagyis a póker világbajnoksága. A játékosok 58 versenyen szállhatnak harcba a karkötőkért és a várhatóan 180 millió dollár körüli díjazásért.
A WSOP a legnagyobb múltra visszatekintő, legnagyobb presztízsű pókersorozat, 42 éves története során több mint egymilliárd dollár került kiosztásra a játékosok között. A tavalyi versenyekre több mint 70.000 pókeres érkezett és 180 millió dollárt meghaladó nyereményalap gyűlt össze. Bár a fekete péntek miatt elképzelhető, hogy idén valamelyest visszaesnek a számok, a szervezők nem számítanak jelentős csökkenésre.

A WSOP-t a kaszinótulajdonos Benny Binion hozta létre. Az ötlet a kor egyik legnagyobb pókerpárbaja kapcsán fogalmazódott meg a fejében: a II. világháború utáni években a hírhedt kártyás, Nicholas "Nick a görög" Dandolos kihívta Johnny Mosst egy maratoni összecsapásra, hogy eldöntsék, melyikük jobb pókerben. A közönség előtt zajló, öt hónapon át futó meccs végül Moss győzelmével ért véget, körülbelül két millió dollárt akasztott le Dandalosról.


Az első WSOP-ra 1970-ben került sor. Binion Las Vegasba csődítette a legnagyobb zsugásokat, például Amarillo Slim, Doyle Brunson, Johnny Moss, "Corky" McCorquodale és Puggy Pearson vett részt az eseményen. Mivel ekkoriban még nem létezett tornajáték, a mezőny a cash game különféle vállfajaiban mérte össze tudását, és szavazással döntötték el, ki a legjobb. Végül Johnny Moss szerezte meg a bajnoki címet, és az ezért járó ezüst serleget.

Bár a WSOP azonnal rendkívül népszerű lett a játékosok között, a nézők, illetve az újságírók nem találták érdekesnek, ezért új forma kialakítására volt szükség. Binionék 1971-ben már versenyformátumban rendezték meg a WSOP-t, amivel letették a freezout bajnokságok alapjait. A WSOP innentől rohamosan fejlődött, évről évre több verseny, több induló és nagyobb díjalap jellemezte a világbajnokságot.

A magyarok természetesen a WSOP újkori történetében tették le névjegyüket. Az első nagy siker Tóth Ricsi nevéhez fűződik, aki 2006-ban egészen a heads-upig menetelt a $1.500 No Limit Hold'em eventen, a végső párbajban azonban alulmaradt a svéd Mats Rahmn ellen. Az első magyar karkötőt, ki ne tudná, Traply "Bélabácsi" Péter szerezte meg, a 2009-es $5.000 No Limit Hold'em - Shootout tornán húzta be a győzelmet. 2010-ben aztán két karkötőt is begyűjtöttünk: Kwaysser Valdemár Ákos, alias Luigi a $10.000 Pot Limit Hold'em Championshipen, Gelencsér "Iteo" Péter pedig a $2.500 Limit Deuce to Seven Triple Draw eventen győzött. Mi mást remélhetnénk, mint hogy folytatódik a tendencia, és 2011-ben legalább három karkötőt nyernek a magyar pókeresek.
 
http://www.pokerakademia.com/poker_akademia_videok/wsop_videok/wsop_2010/wsop_2010_iteo_gyozelme_es_interju_a_vilagbajnokkal/
Iteo és a 2. magyar karkötő

Az idei világbajnokság a szokásoknak megfelelően a $500 Kaszinó alkalmazottak tornájával indul, amit legutóbb Hoai Pham nyert meg. A nap másik eventje mindjárt az egyik kiemelt verseny, a $25.000 No-Limit Hold'em Heads Up Championship lesz, ami először került be a világbajnokság programjába.   

WSOP 2011 menetrend

További WSOP 2011 hírek


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás