Ellenfélnézőben - Koroknai WSOP Main Event ellenfeleinek bemutatása

WSOP 2012 | olvasási idő
2012. július 16.
Koroknai András bejutott a WSOP főversenyének 7. napjára. A magyar pókeres 27 fős mezőnyben küzd majd a világbajnoki döntőért, lássuk, kiken keresztül vezet az út a fináléig.
Bár Koroknai András a WSOP Main Event 6. napján harmadik helyen is állt a chipcountban, a nap végére visszaesett, 24. helyen jutott tovább. Mivel a 7. napot 27-en kezdik, a magyar profi a shortstackek közé tartozik, de a világbajnokság deep struktúrájának köszönhetően maradt még némi tere a játékra, 3.125.000 zsetonja több mint 26 nagyvaknak felel meg. Egy duplázással pedig a középmezőnyben találná magát.

Koroknai a 2010-es WPT LA Classic megnyerésével ($1.788.040) robbant be a köztudatba, a "November" Nine tagsággal (bár az amerikai elnökválasztás miatt idén októberben rendezik a döntőt, jellemzően idén is November Nine-ként emlegetik a majdani finalistákat) pedig újabb hangos siker állna a neve mellett, végérvényesen a nemzetközileg ismert játékosok közé kerülne. Teljesítménye persze már így is több mint elismerésre méltó, ami nyereményét tekintve is kézzelfoghatóvá válik számára hamarosan. Legrosszabb esetben is 294.601 dollárt hoz haza. Reményeink szerint azonban nem a legrosszabb eset következik be, és Koroknai első magyarként bejut majd a póker világbajnokság döntőjébe a hétfői játéknapon.


Koroknai András

Az alábbiakban bemutatjuk Koroknai 26 ellenfelét, ők igyekeznek majd megnehezíteni a döntő felé vezető utat számára. A játékosok a chipcount aktuális sorrendjében következnek.


Marc Ladouceur (Kanada) - 15.875.000     


A 29 éves Marc Ladouceur az utolsó versenyben maradt kanadai pókeres. A tavalyi WSOP főversenyen is kiválóan szerepelt, 63. helyen végzett 130.997 dollárért (megjegyzendő, hogy teljes neve Marc-Andre Ladouceur, és mivel a regisztrációk során hol így, hol úgy írják a nevét, a Hendon mobon mindkét néven megtalálható, különböző eredményekkel, de ezek egyaránt hozzá tartoznak). Három éve kezdett pókerezni, elsősorban cash game játékos. Az online high stakes csatamezőkön is megfordult. A korábbi világbajnok Jonathan Duhamel jóbarátja.


Daniel Strelitz (USA) - 12.790.000


Daniel "deoxyribo" Strelitz fiatal online MTT regular közel egymillió dollár nyereménnyel. Élőben kisebb eredményekkel rendelkezik, összesen $26.641 profitja van, ám most jelentősen javít az eredményen. A játék mellett egyetemi tanulmányokat folytat, kémiát hallgat.


Robert Salaburu (USA) - 10.915.000

Kevéssé ismert játékos, kisebb amerikai versenyeken ért el jegyzett eredményeket. Élő torna össznyereménye $42.411.


Russell Thomas (USA) - 9.985.000


Ugyancsak kevéssé ismert név, viszont 2010-ben döntőbe jutott a WSOP $1.500 NLHE - Six Handeden. Ötödik helyezése 84.256 dollárt hozott a számára. Ezenfelül két WSOP ITM-et gyűjtött az elmúlt években. Teljes élő torna nyereménye $126.796.


Elisabeth Hille (Norvégia) - 9.770.000    

A norvég hölgyet máris honfitársnőjéhez, Annette Obrestadhoz hasonlítják (némi rosszmájúsággal: nem külsőleg). Amatőr játékos, négy éve pókerezik, barátjától tanulta a játék alapjait. Nem meglepő módon Obrestad az egyik példaképe. Elmondása szerint a legtöbben nem értik, szerencsejátéknak tartják a pókert hazájában, és egyik fő célja, hogy a média figyelme által jobban megismertesse a pókert hazájában. Szeretne a második női játékos lenni Barbera Enright után, aki WSOP Main Event döntőt játszik. Korábban nem volt jegyzett élő torna eredménye.
         

Yuval Bronshtein (USA) - 9.735.000

A 28 éves Yuval “yuvee04” Bronshtein az egyik legismertebb versenyben maradt játékos. Sikeres online regular, 2008-ban egyetlen éjszaka két FTOPS címert is behúzott ($535 HORSE, $216 NLHE Turbo). Számos műfajban sikeres, a világ egyik legjobb Razz, Stud pókeresének tartják. Online sikerei mellett élőben is többször közel járt a nagy eredményhez, háromszor játszott döntőt a WSOP-n, nyerni viszont még nem tudott.
 

Jamie Robbins (USA) - 8.750.000

A 38 éves Jamie “TheNew” Robbins online MTT-ken 1,2 millió, élő versenyeken 1 millió dollárt nyert eddigi pályafutása során. Szintén FTOPS bajnok, volt 2. helyezett WCOOP eventen, eddigi legnagyobb score-ját azonban a WSOP Main Event jelenti. De nem az idei, legalábbis egyelőre. Robbins 2009-ben 11. lett a vébé főversenyén, amivel 896.730 dollárt kaszált. Mégegyszer semiképp sem akar elbukni a döntő kapujában.


Robert Corcione (USA) - 8.745.000  

        
Jellemzően kisebb amerikai versenyeken indul, több ötszámjegyű nyeremény fűződik a nevéhez. A WSOP-n ez az első fizető helyezése.


Cylus Watson (USA) - 8.500.000


Cylus "Cylusballin" Watson cash game specialista - Ben “Sauce123” Sulsky barátja -, de tornákon is gyakran asztalhoz ül, online MTT-ken $362.729 nyereménnyel rendelkezik. Élőben két WSOP ITM-e van.    
 

Jeremy Ausmus (USA)  - 8.300.000


Jeremy Ausmus magas tétes cash game játékokos, de tornákon is gyakran indul. A WSOP-n 2011-ben kezdte meg az ITM helyezések halmozását, összesen 13 világbajnoki ITM-et gyűjtött eddig. Az Epic Poker League-be is meghívást kapott, teljes élő torna nyereménye 427.145 dollár.


Scott Abrams (USA) - 8.080.000    

A sakk területén is otthonosan mozgó Abrams az idei WSOP event #7 $1.500 Seven Card Stud versenyén már döntőzött, 8. helyen végzett ($11.618) és az event #18 $2.500 Seven Card Razz tornán is csak kevéssel maradt le a fináléról, 10. lett ($13.827). Bár Abrams nem tartozik az ismert pókeresek közé, újdonsült eredményei óvatosságra kell, hogy intsék az ellenfeleket.


Greg Merson (USA) - 7.435.000
    
Újabb esélyesnek tartott játékos. Greg "gregy20723" Merson magas tétes cash game játékos, több kiváló tornaeredménnyel. Hogy mást ne mondjunk, idén megnyerte a WSOP event #57 $10.000 6-handed bajnokságot ($1.136.197), a $2.500 NLHE 4-handeden pedig döntő asztal buborék lett ($70.280).


Jesse Sylvia (USA) - 7.385.000       

Meglepetés a szereplése, eddigi legjobb eredménye a 2008-as Mega Stack Series $200 NLHE eventjének 2. helyezése volt ($15.078).


Jacob Balsiger (USA) - 7.330.000

A mindössze 21 éves arizóniai kártyásról keveset tudni, bár játékát dicsérik az ellenfelek. Egy interjújában elmondta, még szoknia kell az ekkora versenyek hangulatát, kicsit zavarják a kamerák. A WSOP-t megelőzően nem volt élő torna eredménye, itt azonban szerzett egy ITM-et az event #2 $1.500 NLHE-n (100. hely; $3.531 nyeremény).


Michael Esposito (USA) - 7.045.000   

Rutinos pókeres, 2002-től indul élő versenyeken. A WSOPC sorozatban számít regularnak, több ötszámjegyű nyereménye van, kiugró siker azonban nem fűződik a nevéhez.


Percy Mahatan (USA) - 6.750.000


Ő is a meglepetésemberek közé tartozik, semmilyen jegyzett eredménye nincs.
     

Jan Heitmann (Németország) - 6.390.000


A PokerStars profi Jan Heitmann az európai póker egyik vezető alakja, ugyanakkor egyelőre nincs major torna győzelme.


Danny Wong (USA) - 6.360.000


A hongkongi születésű, de gyermekkora óta amerikában élő Wong már öt évesen kínai pókert játszott, és hamar kiderült, kimagasló tehetsége van a kártyához. 18 éves kora óta játszik online pókert. Időközben diplomát szerzett, főállásban brókerként dolgozik. Annak ellenére, hogy nem főállású kártyás, élő torna nyereménye impresszív, $1.823.615.


David Balkin (Ausztrália) - 6.330.000

Az utolsó versenyben maradt ausztrál pókeres, különösebb korábbi eredmény nélkül.


Gaelle Baumann (Franciaország) - 5.530.000


Az idei WSOP egyik felfedezettje a francia pókeres hölgy. Profi játékos, O RLY nicken játszik online. A Winamax csapat tagja, NL2000 cash game asztalokon is megtalálható, de a tornák sem állnak távol tőle.


Roland Israelashvili (USA) - 5.525.000


Az idősebb generáció tagja, 2005-től versenyez élőben. Legjobb eredményét az idei WSOP-n szerezte, $2.250 szatellitről indulva 5. lett az event #45 $50.000 Players Championshipen ($317.882). WSOPC bajnok, teljes élő torna nyereménye $1.359.818.


Steven Gee (USA) - 4.830.000    

Ugyancsak 2005-től támadja az élő versenyeket. WSOP bajnok, az egyik 2010-es $1.000 NLHE tornát nyerte meg ($472.479). Ezenkívül nincs jelentős sikere.


Robert Buckenmayer (USA) - 4.410.000

Cash game játékos, tornákon főként a WSOPC sorozatban indul. Nagy eredménye nincs, a WSOP-n sosem ért pénzbe korábban.


Wilfried Haerig (Németország) - 2.665.000

Wilfried Haerig egyetlen jegyzett tornaeredménye egy 14. hely a 2012-es CAPT Seefelden ($7.782).


Paul Volpe (USA) - 2.650.000

Paul "paulgees81" Volpe a legnagyobb esélyesnek számítana, ha nem a shortstackek közé tartozna, leírni persze így sem szabad. Korábban vezette az online MTT világranglistát, közel négymillió dollárt nyert internetes versenyeken. Élő pókerben még nem ennyire eredményes.


Nicco Maag (Németország) - 1.300.000
 
Nincs jegyzett élő torna eredménye.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás