Lapcsaládunk:

Végre sikerült - 1. hely (9$ Rebuy 220 játékosból)

2010. 09. 07. 11:32
Végre sikerült és tegnap este 1. lettem a Party Poker 5K Gtd 9$ Rebuy versenyén. A nyári bíztató előjelek és sok final table után végre beérett egy győzelem!A részletek itt!
Megint úgy indultam neki, hogy benevezek, aztán hátha jól jönnek a lapok és az első szünetig ha korrekt stacket sikerül kialakítani, akkor folytatom, ha nem akkor nem kínzom magam éjszaka. Ugyanis a verseny 22:30-kor kezdődik és közel 7 órás küzdelem után hajnali 5:20-kor ért véget. (Bár ilyen hosszú szerintem ez még sosem volt...egy olyan 5 óra hossza alatt le szokták kavarni.) Most 220-an indultak el. A lényeg, hogy jól ment és sikerült a verseny egész ideje alatt szinte 20M felett tartanom a zsetonkupacot...általában 40-50M körül, ami azért jó mozgásteret nyújtott. Az első 30 hely fizetett és még 37-en voltak hátra, amikor sikerült felugranom a 3. majd gyorsan a 2.helyre és innen terrorizálni a népeket a buboréknál, illetve a pénzes rész előtt.

A Final table felé közeledve én szeretek feszesebbé válni és úgymond kibekkelni odáig nagyobb ütközetek nélkül. (Nekem itt van hiányosság a játékomban, hogy sokszor nem merek megjátszani olyan handeket, mint a KQos vagy JQs vagy K10s, mert nem akarok kétes szituációkba keveredni). Ez valószínűleg hiba és emiatt a feszesség miatt le is csúsztam a 4. - 5. helyig. Az FT előtt egyel a 4. helyen voltam és mikor már csak 10-en maradtunk szerencsém volt, mert ilyenkor szeretek kicsit körülnézni, ki mennyire veszi komolyan a győzelemre hajtást és gyorsan kaptam 2-3 jó lapot már az elején, amit jól megjátszva, a többiek első megilletődésükben nem tudtak mit kezdeni az agressziómmal, így hamar vissza tudtam kapaszkodni a 2. helyre és később is kicsit féltek tőlem a nagyok is.




Nagyon feszesre sikerült egyébként ez az asztal, azt hittem már senki nem akar kiesni és feltűnően jól játszott mindenki. Úgy éreztem, mintha itt mindenki Harrington könyvén nőtt volna fel, ismerve az M szám, az inflexiós pontok és különféle stratégiák jelentőségét. És ahogy a következő képen is látszik, már 30 perce tartott a Final Table és még mindig 8-an voltunk. Ekkor sikerült az élre ugranom.






Ezután az első és harmadik hely között ugrálva kellett fentartani a stack-et elég erős ellenfelek ellen és tartott ez mindaddig, míg 5-en nem maradtunk. Ezt a részét kifejezetten élveztem, mert mindenki nagyon jó volt (tudom ez nem a legideálisabb ilyenkor),de igazi kihívásnak tekintettem. A lapokra nem panaszkodom, a közepesnél valamivel jobbak voltak, de a kulcs helyzetekben szerencsére nálam volt a tuti! Már 1óra 20perce tartott az asztal, mire 3-an maradtunk (azért ez nem gyakori szerintem, hogy ilyen sokáig húzzák). A lényeg, hogy nagyon jól éreztem most a "hogyan lopjunk vakokat és hogyan védjük meg a sajátunkat" dolgot és sikerült eljutni a HeadsUp-ig. Ide sajnos jelentős hátránnyal érkeztem: úgy, hogy nekem 500.000 , a Chip leadernek 1.200.000 körüli zsetonja volt. Itt aztán nem kíméltük egymást és szerencsémre KK-t kaptam,ami egy K5J boardon találkozott az ő K5 lapjaival. Ekkor helyet cseréltünk és mondtam azt, hogy YESSSS!, innen nem adom vissza  avezetést és nem is adtam, hanem szépen behúztam az 1. helyet és a vele járó 1350$-t. 

A versenyről még annyit, hogy 1Rebuy-al kezdtem rögtön az elején, tehát full stackel indultam és 1addont vettem a szünetben. Szerencsére egyszer sem szorultam újabb rebuyra!




Ha kérdésetek van, vagy véleményetek, írjatok nyugodtan!

imagebam.com

Hozzászólások

  • danfiu 2010. 09. 07. 11:39
    avatar

    Buddha blog<3 :D Nagyon birom, h reszletesen elmeselsz egy versenyt+ melle 10 screenshot:)

    Mar vegre beadta az rng, grat!;)

  • dfecco23 2010. 09. 07. 11:53
    avatar

    Grat.

  • atish81 2010. 09. 07. 12:21
    avatar

    gratgrat!

  • norb1001 2010. 09. 07. 12:48

    Gratula!!!

  • AA_Buddha 2010. 09. 07. 12:57

    Köszönöm szépen a gratulációkat!

  • fejes1988 2010. 09. 07. 13:44
    avatar

    készíthetnél egy videót, gg

  • WARETRAPS 2010. 09. 07. 14:17
    avatar

    fejes+1
    WCOOP-n nem indulsz? Lehet hogy paran vennenek szazalekot...

  • JociBalboa 2010. 09. 07. 14:29
    avatar

    GRAT!

    ez már érett :)

  • Kazika 2010. 09. 07. 15:33
    avatar

    Grat!
    Szép volt!

  • straubbazsi 2010. 09. 07. 15:58
    avatar

    FT bubbleben ugyanúgy kellene játszanod, mint bubble-ben. Most, hogy (megint?) nyertél egy nagyobbat, talán nem fog nehezedre esni mindig az első helyre törekedni a 6-10 helyett. GL ahhoz, hogy minél több olyan versenyed legyen, ahol csiszolhatod az FT bubble játékod ;).

  • eL_Finito 2010. 09. 07. 16:25

    Gratula!

    "A Final table felé közeledve én szeretek feszesebbé válni és úgymond kibekkelni..." Ezt sokan kihasználhatják, mivel rengeteg könyv írja, hogy ilyenkor inkább kicsit agresszívabb kell lenni mivel mindenki be akar kerülni a döntő asztalhoz és könnyebben el tudod velük dobatni akár a nálad jobb lapokat is. És a buborék kidurran, mielőtt észbe kapnál :D

    Még egyszer gratula!

  • dempat15 2010. 09. 07. 16:52
    avatar

    gratulálok!

  • ThinkHuman 2010. 09. 07. 17:23

    Grat! Nagyon szép eredmény(ek).

  • DaDirk 2010. 09. 07. 19:13
    avatar

    Gratulálok, nagyon szép eredmény, csak így tovább!

  • Tomboly007 2010. 09. 07. 19:41
    avatar

    gratula

  • gergo221 2010. 09. 07. 20:08
    avatar

    Grat!:)
    Emlékszem,hogy kiakadtak az elsőnéhány postodtól páran,de hozod ám a score-okat mellé :)
    addig üsd míg meleg

  • AA_Buddha 2010. 09. 07. 20:41

    Köszönöm mégegyszer! És tudom, írták páran, hogy mi a fenének megírni 3. 4. vagy 5. helyezéseket vagy kisebb versenyeken győzelmeket... Én úgy gondolom, az ember beszámol a haladásáról a többieknek, a nehézségekről vagy saját hiányosságokról, amikkel nem tud mit kezdeni. Erre jó egy ilyen blog, aztán aki akarja, elolvassa, aki meg nem, az nem.

    Köszönöm a tanácsokat is! Tudom, hogy ez a befeszülök, amikor pont az ilyen feszesektől kellene lopkodi, na ezt igyekszem majd tökéletesíteni. Jó lenne egy igazi profi tréner, mert az az igazság, hogy élőben sose szoktam eljárni pókerezni, online meg teljesen egyedül fejlesztgetem a játékomat. A Holdem managert használom elemzésekre, azt is tanulom még és az az igazság, hogy sosem használom verseny közben, mert egyelőre még idegesítenek a statok és sokkal jobban boldogulok a megérzéseimmel, mint klikkelgessek, hogy egyébként a 3Bet%-a hogy áll az illetőnek. Még ehhez is jó lenne hozzászokni!

    A Pokerstars-ra a héten toltam be először 100$-t, hogy elkezdjem ott is az építgetést. Ott AAABuddha néven nyomulok. Már aznap sikerült szerencsére megduplázni 200$-ra, úgyhogy eddig oké! A versenyeken való indulást meg elég borsosnak tartom, de tudom, hogy lenne esélyem. Meg nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de ez a 6000-en indulnak, meg 25ezren egy versenyen és 13 órára is nyúlik...hát ez kemény! De ha lenne rá "suska", belevágnék!

    Szóval köszönöm a bíztatás és bármi van, írjatok nyugodtan! A Videón még gondolkodom, mert az a gond, hogy el tudom mondani, mit miért teszek, csak nem tudnék olyan szakszerű lenni, mint Szusza vagy Benya példaképeink!

  • lac1nho 2010. 09. 07. 23:42
    avatar

    asszem depoznom kell partyra, ha te ilyeneket huzol be, akkor én asszem regulár vagyok ott:))

  • danfiu 2010. 09. 08. 00:02
    avatar

    Hogy duplaztad meg a 100 dollart ps-en, nl 100-on? :D

  • JociBalboa 2010. 09. 08. 01:41
    avatar

    "csak nem tudnék olyan szakszerű lenni, mint Szusza vagy Benya példaképeink!"

    ezt kb senki nem is várja el...

    GL

  • AA_Buddha 2010. 09. 08. 08:58

    A 100$-t a Pokerstarson 25NL 20BBMin és 50NL 20BBMin asztalokon dupláztam meg még aznap este 200$-ra. De tegnap sikerült megint hozzátenni egy 100-ast, úgyhogy a dupla már tripla szerencsére. Elég gyengének érzem egyelőre a mezőnyt és türelemmel, okosabb játékkal egyelőre nincs gond és erős ellenféllel nem sokkal találkoztam eddig. Akiken észleltem némi képzettség nyomait, azt elkerülöm lehetőleg...

  • danfiu 2010. 09. 08. 09:20
    avatar

    Miert nem nyitsz egy topikot: "Hogyan csinaljunk gyorsan penzt" cimmel? lol hehe csak viccelek. Mondjuk a laza br management-rol mindig hires voltal:)

  • danfiu 2010. 09. 08. 09:20
    avatar

    Miert nem nyitsz egy topikot: "Hogyan csinaljunk gyorsan penzt" cimmel? lol hehe csak viccelek. Mondjuk a laza br management-rol mindig hires voltal:)

  • AA_Buddha 2010. 09. 08. 13:06

    Nem tudom, hogy kell gyorsan pénzt csinálni, de tény, hoyg mostanában sokat tanulta és (lekopogom), jól megy! Igen, azt tudom,.... az a bizonyos bankroll managememnt! Én inkább hiszek a képességeimben és a vonzás törvényében! Ha úgy ülök le, hogy most nyerni fogok, akkor úgyis szokott lenni. 100$-ral simán be merek ülni 4-5 asztalra 20$-okkal és az 5-ből általában 3-4-en mindig felduplázom magam minimum, 1 a bukó és az így rendben van. Mondjuk már kitréningeztem magam a Double or Nothing Sit & Go-kon. Ott lehet tanulni türelmet. Azokból általában 10-ből 7-8 sikerül, így nem gond 100$-t felnyomni. Nálam a gond ott kezdődik, mikor túl sokat nyerek és nagyon fellazulok és kacsintgatok újra a 2/4 és esteleg 5/10-es asztalok felé. Így csináltam anno 1000$-ból 21K-t egy hét alatt.... (arról most nem beszélek, hogy utána 75% el is ment 25/50-en.

  • atiii77 2010. 09. 08. 13:30
    avatar

    hmm,ergo úgy érzed h 25/50en is vered a mezőnyt? vagy legyünk szerényebbek, 5/10en?

  • lac1nho 2010. 09. 08. 14:33
    avatar

    még nem érett meg a 25/50re, csak kacsintgat felé:)))

  • rutraidevlo 2010. 09. 08. 14:52

    ez mekkora blog :) nah meg a hozzászólások :):):)
    GL

  • SonGosu 2010. 09. 08. 15:44
    avatar

    gl.
    bar a tonkremenesi eselyed az egekben. a rulettnel meg mindig jobb.:D

    stars meg majd megmutatja miert szeretik, es miert utaljak egyben az emberek.

  • Jonas 77 2010. 09. 08. 16:15
    avatar

    Rettegj az RNG borzasztó haragjától! GL, tényleg jó blog... :)

  • straubbazsi 2010. 09. 08. 16:35
    avatar

    :O

  • AA_Buddha 2010. 09. 08. 21:24
    Kimoderálva
  • AA_Buddha 2010. 09. 08. 21:28

    Nem tudom, mitől jó egy blog, vagy mitől nem. Én más játékosok blogjait nem azért szoktam elolvasni, mert jó, hanem mert érdekel, hogy mit ért el az illető vagy bukott el esetleg. Milyen versenyeken indul, ér pénzbe..stb. Válaszok:
    - nem érzem úgy, hogy 5/10-en verem a mezőnyt. Egy másfél éve még ott voltam valahol, hogy igenis fel tudtam venni a harcot az akkori regularokkal. A mostaniakat nem ismerem. Akkoriban a 21Ks stacket 5/10-en építettem fel és sikereim voltak 10/20-on is. Van aki emlékszik rá...
    - A legnagyobb hiba a 25/50-re beülni és a rossz bankroll M. miatt a veszteségeket megpróbálni onnan visszanyerni. Ma már tudom. Akkor még nem tudtam. De ez kb. 1,5 éve volt. Azóta sokat tanult az ember.
    - Az RNG benne van természetesen. Nekem is van mikor bejön a lehetetlen out-om, van amikor másnak esik le sorban. Ez így szép! Nem lehet mindig AA és KK lapokkal játszani. Egyébként ezeket utálom a legjobban. (Mikor AK-m van egyértelmű, hogy 90%-ban Q van a flopban, mikor AQ-t kapok tutira tezsem, hogy ott lesz a K) Hát ezt ki kell bírni.

    Köszönöm a segítséget, akik bíztatnak. Akinek meg gondja van a blogokkal, olvasson híreket az index.hu-n.

  • báró 2010. 09. 09. 18:13

    Tudod mi a baj veled,hogy magamra ismerek....tényleg jó,és öszinte..nekem is sikerült már többször négyszámjegyű dodot eltapsolnom egy-egy este...2/4 en a starson,de hogy itt játsz ahhoz nyerni is kell,alázat ami a legfontosabb,gl....egyszer majd borul.

  • Tomboly007 2010. 09. 09. 18:28
    avatar

    Tudsz nekem privátot vagy, msn -t küldeni?
    nyíregyi vagyok én is és kérdeznék ezt-azt Tőled, a pokerrel kapcsolatban, ha lehet?

  • mrj 2010. 09. 09. 19:08
    avatar

    ha a 21K-s rollt 5/10 en építetted az elég baj mert az kb arra sem elég hogy oda beüljél.

  • FeketeS 2010. 09. 09. 21:00
    avatar

    lol, epic blog :)

    Nem akarsz a 300$ rollból SM-re, vagy WCOOP-ra menni? Valszeg akkora az edged, hogy a mezőnynek esélye sem lenne melletted. Aztán jöhet is a durr challenge az 1.000.000$-s rollból.

    Pepéék hozzád képest kezdők :)