Felhívás tesztelésre és PA Open 4 kilátások

2018. szeptember 07., péntek 17:36
Az Admin blog új bejegyzésében megválaszoljuk korábbi kérdéseiteket, és egy felhívást is közzé teszünk.

Nemrégiben újraindítottuk az Admin blogot, azzal a céllal, hogy megosszuk veletek az oldal működésével kapcsolatos fontos információkat, érdekességeket. A bejegyzés topikjában arra kértünk benneteket, dobjatok be olyan ezekkel kapcsolatos témákat, amelyek érdekelnek benneteket.

Mielőtt azonban rátérnénk ezekre, egy felhívást szeretnénk közzétenni.

Tesztereket keresünk!

A PókerAkadémia számos nagyobb fejlesztésre készül, amelyek egy részéhez élő tesztet szeretnénk lefuttatni oldalunkon. Nagy segítség volna nekünk, ha részt vennétek ebben. Egyelőre zárt tesztről van szó, a szélesebb közönséget nem szeretnénk bevonni, tehát egy szűkebb, de a felhasználói szokásokat jól lefedő teszter csapatot szeretnénk kialakítani.

A tesztereket Mikronokkal fogjuk jutalmazni az új hűségrendszer indulásakor.

A Kérdőív kitöltésével jelentkezhettek teszternek. Előre is köszönjük, hogy hozzájárultok az Akadémia fejlődéséhez!

Ide kattintva töltheted ki a kérdőívet

Most pedig jöjjenek az előző bejegyzéshez írt témafelvetéseitek!

PA Open 4:

Úgy tűnik számunkra, hogy a legtöbben a PA Openre vagytok kíváncsiak, hogy visszatér-e még a versenyünk, és ha igen, mikor.


A PA Opennel a kezdetektől az volt a célunk, hogy egy rendszeresen visszatérő nagy presztízsű versenyt hozzunk létre, külföldi környezetben, de elsősorban a magyar játékosoknak. A versenyt eddig háromszor rendeztük meg, utoljára 2016 novemberében. Mindháromszor a bécsi Montesino kaszinó adott neki otthont.

Ezt követően közel voltunk ahhoz, hogy 2018 tavaszán újra legyen egy PA Open, de sajnos nem sikerült megegyeznünk a Montesinóval. Ennek fő oka az volt, hogy a kaszinó időközben megállapodást kötött a PartyPokerrel, és a Montesino és a Party nagyon sűrű élőverseny programot szervez. Bár úgy tűnt, tavaszra sikerül helyet találni a naptárban a PA Opennek, az utolsó pillanatokban a Montesino sajnos visszatáncolt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesz több PA Open, sőt, jelenleg is dolgozunk azon, hogy mielőbb megrendezhessük a negyedik versenyünket.

A PókerAkadémia keresője:

Darabka felvetette, hogy nem működik az Akadémia keresője, "egy üres Loading oldalt hoz be". Jeleztük a programozóknak a hibát, akik már orvosolták is a problémát. Köszönjük az észrevételt!

Gyorsválasz funkció, pénzért:

Zolispin egy érdekes ötletet dobott be: "...csináljatok egy külön szekciót, ami nagyon szembetűnő, és kapásból gyors kérdést lehet feltenni. Személy szerint én legtöbbször pénzt is fizettem volna információkért. Nem gondolok itt nagy összegre,de egy jó megoldásért 3-5€-t szerintem sokak küldenének olyannak aki tud segíteni".

Összességében nem tartjuk rossznak az ötletet, a megvalósítása azonban nem egyszerű programozói szempontból. Az Ask.fm fejleszt most hasonló dolgot egyébként. Bizonytalanok vagyunk abban, hogy az Akadémiások általánosságban mennyire használnák ezt a funkciót, hányan adnának pénzt egy-egy válaszért.

Egyelőre elvetettük az ötletet, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy az rossz volt, és hogy később nem kerülhet elő.

Lányként smárolni az első randin:

"Szabad-e egy lánynak smárolni az első randin? Már úgy értem, ha mindketten érettek és komolyan gondolkoznak."

Relevánsnak, pókeres szempontból, éppenséggel nem tekintenénk papamsjdsd kérdését, de azért igyekszünk válaszolni. A csók, pláne a lányoknál, akik sokkal érzékenyebbek, egy rendkívül bennsőséges, intim dolog, a szeretet legtisztább kifejező eszköze. Ezért, úgy gondoljuk, az első randin még nagyon korai, akkor is, ha mindketten érettek és komolyan gondolkoznak. Ezt leszámítva viszont minden más belefér... ;)

A jövőben már tényleg csak a releváns kérdésekre fogunk válaszolni!


Hozzászólások

  • csiga197942018. szeptember 07., péntek 19:20

    Ùgy látom abszolùt kompetens vagy a csajos témakörben. Hatalmas+1

  • papamsjdsd2018. szeptember 07., péntek 19:52

    Köszönöm a választ!:)

    Egyébként ez a kérdés Woody Allen Fogd a pénzt és fuss klasszikusában hangzik el. :)

    Kis belemagyarázással pókeres szempontból is releváns ez a kérdés. De talán jobban jár mindenki, ha nem kezdek bele. :)

  • darabka2018. szeptember 07., péntek 20:07
    avatar

    És valóban. A kereső funkció működik.. :)
    Köszi mindenkinek!

  • sztalin2018. szeptember 07., péntek 21:36
    avatar

    Hehe, Kolozsváron vagyok, románul jelent meg a jelenzkezos kérdőív, persze csak a kerete.

  • LordLepeny2018. szeptember 08., szombat 08:26
    avatar

    Szuper a csajos válasz :D XD

  • Pedro832018. szeptember 08., szombat 12:11

    Mi a helyzet PSOP-val? Az is jó rég volt már.

  • rockett2018. szeptember 08., szombat 12:32
    avatar

    Ezt én is kérdeztem legutóbbi blogban, releváns kérdés volt... De hát a csókos relevánsabb úgy tűnik. :D

  • piero842018. szeptember 09., vasárnap 08:32

    PSOP is elég régen volt már :)

  • banoster2018. szeptember 09., vasárnap 09:14
    avatar

    :D A következőben akkor mindenképp lesz PSOP-s téma.

  • misirulez2018. szeptember 09., vasárnap 17:36
    avatar

    "Ezt leszámítva viszont minden más belefér"

    A2M mehet?

  • maxzol222018. szeptember 19., szerda 16:43

    A2M alap , foleg elso randin javasolt :)

  • Palesz762018. szeptember 19., szerda 21:41
    avatar

    Mi az a A2M?

  • banoster2018. szeptember 20., csütörtök 20:56
    avatar

    Ass to mouth. Első randin alap. :d

  • hokuszpoker2018. szeptember 20., csütörtök 23:31
    avatar

    Magyarul: Rozsdás Trombita

  • Maxxxika2018. szeptember 25., kedd 21:06

    Mi a pöcsöm az a mikron?

  • banoster2018. szeptember 26., szerda 13:55
    avatar

    http://www.pokerakademia.com/hirek/pokerakademia_com/egyre_kozelebb_az_uj_h usegrendszer_indulasa_bevezetjuk_a_mikront/

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!